Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-02 / 14. szám

sen megrója abbeli hanyagságunkat, mi szerint a kerü • let rendeletét, melynél fogva „minden gyülekezet a költségekhez járulni tartozik," még mind eddig életbe nem léptettük, azaz; más szavakkal: miért nem merítettünk mi is azon forrásból, a melyből a kerület kivette a maga részét ? Úgyde —ha ez kiapadt ? a minthogy T. úr szerint még az annyival kevésbé terhelt repcemelléki gyülekezetek „ereje és buzgósága is a legvégső fokra van a soknemü fizetések folytán juttatva." Lássa nt. úr! önnek ha magához következetes akart maradni, azt kellett volna mondani, hogy a kerület— mint a kebelebeli gyülekezetek egyetemének, s e szerint a köz financügy természetes és törvényes kezelőjének kötslessége az egyházmegyei külön közös szükségekről csak úgy gondoskodni, mint a központiakról, s miként Sopron vármegye gondoskodik a répcemelléki járás közszükségeiről ; ez esetben az Ián az egyházmegyéknek az igaz, hogy igen fuggeteg és alárendelt állás jutna, de legalább az osztó igazságnak elég lenne téve! De már most azt kérdem : törvényes állása lenne-e ez az egyházmegyéknek ? megfelelhetnének azok még igy is nemes hivatásoknak ? Szerintem s hiszem mind azok szerint, kiknek az autonómiáról magyar prot. értelemben tiszta fogalmok van, — nem ! Mert ez esetben csak a superintendentia lenne a maga körében egyedül autonom; az egyházmegyék testületi joga még csak elismerve se lenne, sőt mint megsemmisült ugy tekintethetnék; az egyházmegyei tisztviselők elvesztve minden önállóságokat lennének a kerületnek végrehajtó eszközei, egy szolgalelkü hivatalnok nép ; a gyülekezetek a kerületnek netáni túlhajtásai ellenében védtelen állanának ; az egyházmegyék közös érdekeik, céljaik és szükségeik, a mennyiben az „amor iucipit ab ego," a számításból rendesen kimaradnának; egy szóval, az egyházmegyék — leginkább a távolabbesök, sokkal kedvezőtlenebb állást foglalnának el a kerület, — mint a minőt elfoglal az a répcemelléki járá3 Sopron vármegye irányában! És T. úr, mégis tagadja, hogy nem centralista ! De biz ! ön ennél még több is. — On szerint ugyan is a kerület egy oly „kormány testület, melynek bár melyik ellenszegülő? tagjával alkudozására lépni erkölcsi tekintélyének, alkotmányos rendszerünknek megrenditése lenn e." Mintha csak egy autokrátának ily forma feleietjét hallanám: „Mit Rebellen wird nicht unterhandelt." Még az a vasfejű Lincoln Ábrahám úr is egészen máskép gondolkozik-ám e részben, mint ön ! Miután e szerint bebizonyítottam, hogy épen csak az a nagy téveszme, a mit T. úr állit, bevégezném ezen reá, és kétségkívül valamennyi elvbarátaira nézve nagyon is kellemetlen vitát, ha még egyre nézve nem kellene felvilágosítanom T. urat. Azt állítja ugyan is, mi szerint én megtagadtam vagy legalább kétségbe vontam vonlna „minden józan alkotmánynak azon elvét, miszerént a kissebbseg hódolni tartozik a többségne Ik." S én vontam volna kétségbe ezen elvet ? én azon egyházmegyének tagja, mely a többségnek évek óta hódolt s hódol mind ez óráig, ámbár ez a többség, mint azemlékiratban elég világosan ki van mutatva, irányában sem méltányos, sem igazságos nem volt ? én — egy tolnai lelkész,— hol a gyülekezetek ezen elvet— a mennyiben csak is ezen elvnek következetes gyakorlatban vétele mellett birják előteremteni azon T. ur emiitette 20,000 frtokat, — oly igen magokénak vallják, hogy a ki ezt kétségbe vonni vagy tagadni merné, annak meggyülne velők a baja, nem csak ha ilyen magam-féle Tiszteletes — de bárki fia lenne is, — én tagadtam volna azt! De igen is! azt tagadom, hogy egy többség akár itt, akár ott, a kisebbségtől a neki „szükséges fogalom szerint megillető autonomiát — a megélhetés lehetőségét, elvehesse, az egyetemre ruházván azt át; azt tagadom, s velem együtt tagadni fogja az a n. ládonyi fiókgyülekezet is, hogy egy kerületi többség, vagy akár egy zsinat feláldozhassa a maga egyetemes érdekei, céljai és szükségei tekintetéből a legkisebb falusi iskolát is; -— azt tagadom, hogy egy többség — mely nem is az egyetemes egyház, — legyen az „ultima ratio" a „summa lex azt tagadom, hogy midőn a többség oly irányt követ, mely mellett a kissebbség elévülhetetlen, természetes és törvény által szentesitett jogait, s a reá bizott érdekeket kockáztatva látja, ennek ne álljon jogában, ez ellen felszólalni, s a mennyiben felszólalása sikeretlen lenne, ügyét feljebb vinni! Igy már most talán még T. úr is be fogja látni, hogy azon szerinte „minden protestáns szellemet és jellemet tévesztett memorandum" nem „kicsinyes helyi és anyagi érdekek miatti féltékenységnek köszöni lételét, — pedig de hogy is oly kicsinyesek azok! mert akkor mi okból ragaszkodnak önök ezen anyag még azon részéhez is, mely önöket jogosan soha sem illette, s melyet leginkább 1857 óta tanuló ifjuságunk szellemi miveltségének kárára foglallak le ? miért borzadoznak önök oly igen attól a 3500 írt uj tanodai adókivetéstől, a mennyivel mi önöknél már 8 év óta aránylag többet áldozunk ? Lássa nt. úr, ily győző argumentum sokkal nagyobb hatást gyakorolna, mint az a hosszú captatio benevolentiae, amelylyel ön a „sziizállás" bennünket kötelmeink teljesítésére oly szívesen buzdít! Ezen emlékirat továbbá nem „a kerület ellen régóta szított ellenségeskedésnek nyilt jele," sem valami „nagy ellenszegülés" viszketegének szüleménye, mint azt T. úr ráfogja: hanem „a felkoltett igazságérzetének visszahatása, melyet az igények túlfeszite'se" rendesen előidéz ; egy szóval a tolnai egyházmegyének testületi létele, antonomiája melletti férfiasan bátor felszólalása, a melyért méltán megérdemelte volna s reményeljük ki is érdemlendi idővel valamennyi dunántúli egyházmegyék elismerését, — talán még Trsztyenszky úrét is. Ki is midőn még azon „t ü r e 1 e m-e r é n y"-féle nem épen igen biztató reménynyújtás fejében, önnek nt. úr — annak a híres két angol férfiúnak a mult évi dec. havában a sajtó-szabadság jótékonyságáról oly meggyőző ékesszólással tartott beszédeik figyelmes átolvasását ajánlani magamnak szabadságot vennék, szíves üdvözletem kijelentése után, bezárom soraimat önnek arany szavaival „gy ő z z ö n a j o b b, a mi törvényes." Schneiker Jakab varsádi lelkész.