Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-26 / 13. szám

Lukács közt közepet tart. Ez evangyéliomnak Márk nem szerzője. L u k á c s szerint Jézus az egész világnak snem a zsidóságnak jelent meg, tana a Pál felfogása ízerint magyarázandó. Az evangyéliom alapvonalzatát Pál valamelyik követője készíttette, ki Lukács is lehetett. — Belső mivoltuk s egymáshozi viszonyuk szerint tehát az evangyélioanok, (melyeknek származási módjára ez ismertetés folytán később még visszatérendünk), olyan iratok, „melyek a vázolt események koránál jóval később készültek, egymásután, különféle szempontokból, a tényeket is nem tisztán magukban, hanem a későbbi időszak és saját különböző irányuk képzeteivel és törekvéseivel összekeverve adván elő. Már hogyha ezen forrás gyanánt szolgáló iratok oly dolgokat beszélnek Jézusról, minőkkel más ember életében soha sem találkozunk, s hogyha e miatt valamennyi eddigi kísérletek, Jézus életét történetileg előadni, mind meghiúsultak: mi többé nem érezzük köteleseknek magunkat efféle iratok tekintélyénél fogva azon dolgokat valósággal megtörténteknek ismerni el, vagy, midőn ezt nem tehetjük, azon iratokat, mintha okvetlen történeti hitelességgel kellene birniok, természetellenes magyarázatnak vetni alá. Hanem meghagyjuk az Írásoknak a magok csudáikat, részünkről pedig ezeket olybá tekintjük, mint csupa mythusokat. A Jézusról szóló evangyéliomi elbeszélésekben a csuda az idegen nemű, a történelmi kezelésnek ellenszegülő alkatrész, s mythus az eszköz, mi által azt tárgyunkból eltávolítjuk s képesek lehetünk magunknak történelmi nézetet szerezni Jézus élete felől." (146. I.) S t r a u s s ezután tüzetesen tárgyalja a csuda és mythus fogalmait. Ez utóbbiról lássunk röviden mi is. A mythus szót a keresztyén theologia terén $trauss előtt már mások is használták és alkalmazták ugyan, de csak nagyon csínján éltek vele, mint valami ölő szerrel, melyből kicsiny, módjával élve, meg nem árt. Strauss a mythus alá fogta az egész újszövetségi történet legsarkalatosabb és legfőbb tételét s azt akarta megmutatni, hogy a gyilkos szert meg lehet százszorozni is, mégsem hal meg tőle az „e m b e r." E vakmerőség azonban borzalmat költött azokban, kik a kísérletet s a vele járó elcsigáztatást látták. A mythus e miatt jóformán gonosz hirbe keveredett; még azok is, kik különben a drastikus szereket nem vetik meg, kerülik a nevet, melynek már csak hallattára is égfelé merednek az istenfélő orthodoxia hajszálai, mire bizonyságul szolgál, (hogy közelebbről ne vegyek példát), az, hogy a mythust a dec. S-iki pápai csalhatatlanság is egy extrakárhoztatásban részelteté. A mythus fogalmát tulajdonkép csak is ezen kézalatti könyvben határozza meg pontosan Strauss. ^Szerint? az „a maga eredeti alakjában nem egyes ember öntudatos és szántszándékos költeménye, hanem valamely nép vagy vallásos kör köztudalmának szüleménye, melyet ugyan egyes ember nyilvánít először de mely épen azért kap hitelre, mert ő e részben csak a közmeggyőződés organunia volt." (54. 1.) Jézusról ugy származtak a mythusok, hogy követői a messiást látván benne, abban a meggyőződésben éltek, hogy vele mind annak szükségkép mcgkellett történnie, mit a messiásról az ó-szövetségi jóslatok, események és azoknak szerte divatozó magyarázataik nyomán vártak. A rabbi-irások, bár később korúak, mutat ják hogy az ó-szövetségből lehozott messiási tettek programmjára nézve mily sajátságosan gondolkodtak a zsidók. Igy a Midrasch Kohele^h f. 73, 2. a Préd. 1, 9. („a mi volt ugyanazon a mi ezután is lészen" stb.) illustrálására írja: ,,Berechia rabbi Izsák rabbi nevében igy ^zólt: A milyen az első szabadiló (Mózes), olyan az utolsó is (a messiás). Mit mond az írás az első szabadi tóról? 2 Móz. 4, 20 ; És felvevé Mózes az ő feleségét és az ő fiait és ülteté őket szamár hátára. Nem különben az utolsó szabaditó is. Zak. 9, 9 : szegény és szamárháton ülö. Mit tudsz az első szabadi tóról? Mannahullást eszközlött mint 2 Móz. 16, 4. mondja: íme én adok nektek kenyeret mennyből. Igy fog az utolsó szabaditó is mannahullást eszközleni, a mint Zsolt. 72, 26. mondja: Lesznek gabonakévék a földön. Mit tőn az első szabaditó? Kútfőt nyitott. Igy fog az utolsó szabaditó is kútfőt nyitni Jóel 4, 18. szerint: És kútfő származik az Úr házából, mely megöntözi Sitimnek völgyét." (A másik ide vonatkozó szintén igen érdekes idézet Straussnál (152. 1.) a Midrasch Tancliuma f. 54, 4.-ből vagyon). Igy állván a dolgok, ,,ha még egyszer oly köztudomásu volt is Jézus názárethi származása, mindazáltal neki mint Messiásnak, mint Dávid fiának Bethlehemben kellett születnie, miután Mikeásnál igy volt megjósolva. Bár ismeretesek voltak Jézus erős kifakadásai földiéi ellenében mikor csudát kívántak tőle, de miután Mózes a nép első szabaditója csudákat tett vala, az utolsó szabaditónak a messiásnak, kinek Jézust tartottak, szintén csudákat kellett tennie" (151. 1.). A ki először nyilvánitá Jézus bethlehemi születését, jóhiszemüleg tehette, miután Mikeás szerint a Messiásnak azaz Jézusnak, csakugyan Bethlehemben kell vala születnie. De már a ki első izben elbeszélte, hogy Jézus kimúlásakor a templom kárpitja ketté repedt (Mát. 27, 54.), ez, ugylátszik tadta, hogy ő ezt sem nem látta, sem mástól nem hallotta, hanem csak magától gondolta ki. Azonban ide vonatkozólag Zsid. 10, 19 s köv. képesen annyit mond, hogy Jézus halála a kárpiton át utat nyitott nekünk a szentek-szentébe s miután ezt egyik hivő könnyű szerrel egyenes értelemben vehette, keletkezhetett, minden költési szándék nélkül is amaz elbeszélés. De hogy szántszándékos költésnek is van része az evangyéliomi mythusok képződésében, arra a negyedik evangyéliom kiváltképen feles példákat szolgáltat. Szerzőnk ezután a judáismus meg a görög-római műveltség fejlődési menetéről s végre keresztelő Jánosról értekezik, (kit „valóságos essenusnak" tart), tudományosságának s alkotó elméjének gazdag „élésházából hozván .elő ót és ujat." Ez előzmények ismertetésére