Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-19 / 12. szám

lenül nem egyez meg azzal, a mit gondolkodó eszemmel igazul látok. E bizonytalanságot kiválóan a vallásos életben szoktuk kétkedésnek nevezni, s ennek első ébredése ugyanaz az állapot, mint a mit imént csudálkozásnak mondtunk. A még nem reflectáló és nem kétkedő naiv vallásos elme nem csudálkozik azon, bogy mikép lehet Isten egy és mégis három személy?" miként fogantathatott Kristus a szt. lélektől természetfeletti módon ? Előtte mindez természetesnek tetszik, de épen ezért nem is ereszkedik tudományos buvárlatokba, hogy megfejtse. Ellenben a reflectáló elme előtt ezek oly csudálatosaknak tetszenek, hogy megvizsgálja vájjon mikép lehetők ? azaz mikép egyeznek meg azzal, a mit ő okszerűnek és valónak tud? — Ha még csak egyes vallásos nézetek felől jutott valaki bizonytalanságba, p. o. egy hitcikknek az igazságát nem látja be, de a többihez szilárdul ragaszkodik, ekkor még kétségét el lehet oszlatni az által, ha kimutatjuk, miként azon tétel, a melyben kétkedik bensőleg összefügg azokkal, a melyeket kétségtelen igazakul tart, sőt belőlük, mint előzményekből, szükségkép következik. Ez az egyes dogmáknak s általában egyes vallásosképzeteknek ex analógia fidei bebizonyítása. Igy szokták p. o. az egyházi szónoklatokban az egyes hitcikkek iránt a gyülekezetben koronként fölmerülhető kételyeket megcáfolni, igazolván azokat azon vallásos képzetekből való szoros kikövetkeztetésük által, a melyek a hívők lelkében még kétségbe nem vont igazságokul uralkodnak, s igy bizonyításra nem szorultak. De egészen máskép áll a dolog, ha nem egyes dogmák, nem egyes képzetek, hanem a hit egész tartalma, a valláseszmék összege, sőt maga a vallásos hit igazsága felöl jut bizonytalanságba az ember. Ekkor már csak azt fogadhatja el lelkét megnyugtató biztos igazságul, a miről belátja, hogy az okosság örök törvényeivel megegyez, vagy azokból következik; a mit az egyház testületi tekintélyétől és minden feltételezett nézetektől függetlenül magából a dolog természetéből vett érvekkel tud indokolni; azaz a mit tudományosan be tud bizonyítani. Ezért ha hol ily radikalis kétely merül fel, annak egyedüli gyógyszere a tudományos vizsgálódás Ha ennek sikerül a hitet, s a hit tartalmát tevő vallásképzeteket érveivel a kétkedő elme előtt igazolni, s ekkép a subiectiv godolkodással öszhangzatba hozni, ugy a csudálkozásnak vége, s az előbbi naiv hitet és a kéiséget a tudományos meggyőződés váltotta föl. A tudományban tehát fődolog az indokolás, tisztán az okosság köréből vett érvekkel bizonyítás. Ez teszi tudománynyá. Fölebb láttuk, miként a dogmáknak általánosan jelleme az, hogy bennük az egyház határozottan azt mondja ki: ez i gy van, ez így igaz; a tudomány ezzel nem elégszik meg hanem azonnal azt kérdezi, s azt keresi: miért van az ugy, miért kell annak okosan ugy lenni ? Innét az egész tudomány köréből, s természetesen a vallástudományból is minden dogma mint dogma ki van zárva, és semmi sem gátolja jobban a tudomány fejlődését mint a merev dogmatismus. A tudományban a dogmák helyett bizonyítások, érvek és indokolt nézetek vannak, ezek az ugyneveztetni szokott theologumenák/ vagy philosophemák. (Folyt, köv.) TANULMÁNYOK AZ APOSTOLI KOR TÖRTÉNETE KÖRÜL. Pál apostol élete. (Baurnak és iskolájának nyomán.) (Folytatás.) A synedriumi kihallgatáson azonban legfeltűnőbb azon mesterfogás, melynél fogva Pál a tanácsnak pharizáusokból álló tagjait egymással nemcsak Összeveszíti, hanem az előbbieket, tehát a majoritást, a maga részére megnyeri. Az apostol ugyanis a föntebb emiitett heves jelenet után igy nyilatkozik: „Én pharizaus vagyok és pharizáus fija, a halottak feltámadásoknak reménységeért vádoltatom" (23, 6). — Ezen nyilatkozatnak minden szava ellen kétséget kell támasztanunk. Azt mondja ugyanis az apostol magáról: Én pharizaus vagyok! Bármely oldalról vegyük is e kifejezést szemügyre, meg fogunk győződni, hogy az sem többet sem kevesebbet nem jelent, minthogy az apostol azon zsidó orthodox párt tagjának vallja magát, mely a törvénynek a legkisebb jótájaért is mindenütt a leghevesebb harcra szokott szállani. Mondhatta aztán az apostol magát pharizáusnak, ő a ki a törvénynek teljes ahrogatioján dolgozott? szegődhetett ő azon vallási pártnak zászlója alá, melynek iránya és elvei leghatározottabb antagonistájául bizonyította be magát egész apostoli életpályája alatt ? A feleletet elengedem, azt mindenkinek józan ítéletére bizom. Azt mondja továbbá az apostol, hogy ö a halottak feltámadásának reménységéért vádoltatik. Az apostol általában a halottak feltámadásának hitéért nem vádoltatott , s ez okból törvényszék elé nem állitathatott; mert hiszen magának a tanács tagjainak nagy része hitt a halottak feltámadásában, s e hitért az apostol nem lehetett ítélőszék elé állitva a nélkül, hogy maga a synedrium — t. i. a majoritás, a hatalomszó pedig mindig a majoritas kezében van — ő vele egyszersmind önmagát is el ne Ítélte volna. Itt tehát Pál általában nem a halottak feltámadásának, hanem Jéz us halálból lett feltámadásának hiteért lehetett megidézve, mely kérdés azonban általában a halottak feltámadásának kérdésével nem hozathatott összefüggésbe. Ha pedig Pál, a mi bizonyos, Jézus feltámadásának hitéért vádoltatott, miért illette egyedül őt a vád, miért nem egyszersmind minden zsidó-keresztyéneket, a kik Jézus feltámadása hitének szintén részesei voltak ? És ha csakugyan ez volt a vádpont: vájjon akkor a pharizáusok az ő ügyét egynek tekinthették-e a magokéval, és azon hitnek védelmére állhattak-e ők az apostol pártjára? Effélét gondolni sem lehet; mert hiszen épen a Jézus feltámadásának kérdése volt egy azok közül, melyben a pharizáusok leginkább megbotránkoz-