Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-05 / 10. szám

miletumi bucsúhangok, azokat az itészi kutatásban igazakul előre föltenni nem szabad, miután épen az az Ítészeinek: feladata, hogy az igazságot érvekkel mutassa ki. Valamint az athenei beszédnél, épen ugy ezen búcsúbeszédnél is, annak authentiáját illető érveinket magából a beszédből kell vennünk, miután annak hitelességét bizonyító kívülről vett adataink nincsenek, szerzőnknek irói őszinteségére pedig nem lehet támaszkodnunk. —Valamint az athenei, ugy a miletumi beszéd sem üti meg a tudomány előtt a történeti valószínűségnek, annál kevésbé a valódiságnak, a hitelességnek mértékét. Csak egy pillantást kell a beszédre vetnünk, hogy meggyőződjünk, miszerint az nem az apostol irmodorát tükrözi vissza, hanem abban teljesen a Csel. írójának nyelvét ismerjük föl, következőleg Pál ezen beszédet jelenlegi alakjában nem mondhatta. Ha azonban ő e beszédet ugy, a mint az most előttünk áll, nem mondhatta is, azért igen lehető, hogy a tartalom az ő szellemének kifolyása, a mit aztán irónk saját nyelvébe átöltöztetett. De várakozásunkban itt is megcsalódunk, miután a beszéd tartalmában is semmi paulinus elemet föl nem fedezhetünk. Lehet ugyan azt állítani, hogy itt nem volt arra szükség, hogy az apostol a presbyterek előtt jelenleg nézeteit, elveit fejtegesse, miután ő azokat Ephesusban elég soká hirdette és a hívek emlékezetébe három évi ott tartózkodásának ideje alatt mélyen bevéste. Azonban a beszéd különbeni tartalmából sem lehet annak Pál apostoltól való eredetére következtetni. Lássuk közeiebről. Azt tapasztaljuk, hogy az apostol maga szokta híveit fölkeresni, s épen nem volt szokása azokat magához hivatni; ha pedig Ő a presbytereket Ephesusból Miletumba fárasztotta, azt bizonyosan csak oly fontos közleni valók miatt tette, a melyeket másra nem bizhatott. Jóllehet a gyülekezet gondjainak a presbyterekre való bizása és a tévtanitóktóli intés meglehetős fontos okok, de az apostol ebbeli szándékát az Ephesusba küldött követek által is közölhette volna velők, és nem kellett volna őket azért annyira fárasztani. És miféle tévtanitók voltak azok, a kikre Pál a presbytereket figyelmeztette ? Olyanok, a kik még nem letéztek, de a kik ezután jönni fognak ; az apostol azokat farkasoknak nevezi, a kik a nyájnak nem kedveznek, olyan tévtanitóknak, a kik a tanítványokat ellenkező beszédeikkel eláltatják, szóval: Pál őket oly homályos vonásokkal festi, hogy azoknak kilétét nem lehet meghatározni, holott ő elleneinek képét mindig erős és határozott vonásokkal szokta körvonalozni. — Az apostol továbbá e búcsúbeszédben egész bizonyossággal szól életének végéről, apostoli pályájának bevégződését határozottan kifejezi, s azt mondja, hogy nem fogják azok többé az ő arcáját látni, a kik között idáig az Istennek országát hirdette. Mikép szólhatott ő életének végéről oly határozottan, a ki a jövendőnek titkaiba be nem láthatott '? mikép beszélhetett ő oly határozottan, a rá Jeruzsálemben várakozó szenvedésekről, midőn őt ekkor még komoly veszedelem nem fenyegette, és a midőn az ö szomorú sorsát előidézett körülményeket előre kisz mitani nem lehetett'/ Azt senki ne mondja, hogy az apostolnak az ő baljóslatú jövőjéről mondott nyilatkozatai csak határozatlan sejtelmek, melyek kedélyének vidámságát egy pillanatra megzavarták; mert ö ugy szól itt életének végéről, mint bizonyosról, és az övéitől örökre való elválását határozottan kimondja. Ez a szomorú hangulat az apostolnak leveleiből sehol ki nem tűnik, mindig vidáman és reményteljesen tekint a jövendő felé. Az ezen jelenet előtt kevéssel a rómaiakhoz küldött leveléből is egészen más hangulat tűnik ki, melyben az ő rá Jeruzsálemben várakozó veszélyekről egyszóval sem emlékezik, sőt azt mondhatni, hogy ő semmiféle veszélytől nem tartott, miután abban római hívei meglátogatásának szándékát nyomatékkal kifejezi. Az apostolnak említett baljóslatait sem az ő irataiból, sem pedig a létező körülményekből nem igazolhatván, azokat általában az apostolnak nem is tulajdonithatjuk, hanem egyenesen könyvünk írójának; mely fölvétel aztán még nagyobb erősséget nyer annak meggondolása által, hogy az itt előre megmondottak a később történtekkel szoros öszhano-zásban állanak. Nem lehet félreismerni, hogy az apostolnak a rá Jeruzsálemben várakozó sorsától tett jövendölései, melyek később csakugyan bekövetkeztek, post eventum Írattak; — A beszédnek többi tartalma is későbbi eredetet árul el. Azt lehetne várni, hogy e beszédnek főtartalmát intés és tanítás fogja képezni, azonban az egészen más irányt tükröz vissza. Pál az ephesusi presbyterek előtt folyvást az ö hivatalos hűségét emlegeti, azokat a veszélyeket hozza emlékezetbe, a melyek között ő az evangeliomi igazságot nékik hirdette, s kiemeli, hogy ő mind ezért senkinek sem ezüstét, sem aranyát vagy ruháját nem kívánta. Vájjon szükség volt é arra, hogy Pál az ephesusi gyülekezet elöljárói előtt apostoli eljárását igazolja ? Es midőn ő övéitől végkép búcsút vesz, ugy hogy magát a viszontlátás reményével sem biztatja, nem volt-é semmi fontosabb közleni valója az ő saját hivatalos hűségének és érdemeinek újból meg újból emlékezetbe hozásán kivül ? Vájjon nem inkább illik ezen beszéd az apostolnak egy későbben élt tisztelőjéhez, a ki Pálnak az evangeliom ügye körül tett érdemeit felismerte és azokat feleleveníteni kívánta ? A beszédnek ezen része is világosan későbbi eredetű, s azt Pál apostolnak semmikép sem tulajdoníthatjuk. Látni vaió ezek után, hogy az egész beszéd egy későbbi kéznek nyomát viseli a homlokán, s az csak egy későbbi kornak álláspontjáról érthető. A Miletumban tartott szép bészéd tehát, melynek gyöngéd érzelmet és kedves emlékeket illető tartalma bármily méltó legyen is az apostolhoz, nem ő neki, hanem a Csel. írójának talajdonitható, és még azt is kétlem, hogy általában efféle jelenet az apostol és az ephesusi elöljárók közt történt volna. Nézetem szerint az egész beszéd a Csel. Írójának szabad compositiója, a ki a miletumi jelenet által az apostol életének azon nevezetes momentumát akarja kiemelni, midőn ő eddigi munkaköréből végkép távozik, és az ő ott tartott búcsúbeszéde nem egyéb akar lenni,