Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-26 / 9. szám

Megvallva az igazat, engem rettentőn lesújtott B. úr cikkje, — nem ugyan azért, mert én pár héttel ezelőtt néhány szót küldöttem nt. szerkesztő úrhoz e tisztelt lapok számára, s mely egészen ellenkezik B. úrnak a kérdéses munka irányábani nézetével; hanem azért, hogy mi módon irhát egy Bartalus — ki ország szerte elismert zenetudós — olyanokat, mint a 7. számban megjelent cikkben találhatni ? melyekből — ki I. úr munkáját át meg átvizsgáltam — kénytelen vagyok azt következtetni, hogy B. úr auctoritas, a szóban lévő munkát vagy épen nem nézte át, vagy csak pár pillanatnyi beletekintés után szólott róla. Azt mondja B. úr : „históriai úton van a Karénektár, s megtartja a régi egyházi stil szerkezetét, a mennyiben Maróthi Öszhangositására épit. — Az ujabb korhoz folyamodik, a mennyiben Maróthitól két pontban eltávozik, t. i. a régiek szerint M. a főszólamot a t en o r n a k adta, mely a Karénektárban a sopráné lett." — Ez nem épen igy áll. — Maróthi a főszólamot nem kizárólag a tenornak, hanem a d i s c a n tnak is adja, mint ezt a: XXVIII, — XXX, — XXXIV, - XXXV, - XL, - LXXVII, - CXLVI, - stb. zsoltárok bizonyítják. — Az lett volna hát a helyes megjegyzés, hogy I. úr a Maróthinál hol a tenor hol a d i s c a n t-nak adott főszólamot egynek, t. i. a s o p r a n-nak adta, — ezt azonban már Szotyorinál is igy találjuk, itt is a S o p r a n viszi a főszólamot, — s más kiadású choraloknál igy volt régen. Azt mondja B. úr : „a régiek mintegy hit alapjának tartották, minden accordot alap-bassussal kisérni; a mai kor izlése szerint ellenben az alap bassusokat csak a zárpontoknál alkalmazzák, s igy el van kerülve a bassus szólam természet-ellenes alá- felugrálása (mely az éneklést is felette nehezíti) s folyama simább, énekszerübb lett." Ezt i. úrnál — kereken kimondva — sehol sem találjuk. — Nézze meg B. úr — hogy mind a CL. zsoltárt ne kelljen idéznem a ,,V e z é r k ö n y v b en" az I, - V, - IX, - XXIII, - XXV, - XXVIII, -LXV stb. zsoltárokat, különösen a XXVIII zsolt. utolsó sorát, s hasonlítsa össze Szotyori-éval. — I. úrnál igy van (a bass.): c, — g, — d, — e, — a; — Sz.-nál: a, — h, — c, — d, — dis, —- e, — e, — a, — s vallja meg, nem egészen ellenkezőt állit-e I. úrról, mint a mit munkájából tapasztalhatni ? Általában bárki vizsgálja át figyelemmel I. úr karénekeit, épen az ellenkezőt találandja mit róluk B. úr állit, hogy azok: „a helyzet természetéhez képest egyszerűek, könnyen betanulhatok s elég magasztosak arra, hogy az egyház falai közt hassanak" — sőt inkább kénytelen lesz bárki is megvallani róluk, hogy nem annyira egyszerűek, mint inkább nagyon is együgyűek. Nem kis érdemet tulajdonít B. úr cikke a szerzőnek napjainkban: ,,midőn sokan gondatlanul indultak olyan zenével saturáltak után, kik nem fontolják meg, hogy a vallás nem egyes kiválóan műveltek egyedüli sajátja, hanem a népé, — kik a néppel nem törődve, a maguk szempontjából reformálnak." — Ezt nem értem, — kik ezek'? talán Szotyori ? — ha őt érti B. úr, usy — megbocsásson — nem szólok többet. Kálmán Farkas, k. k. halasi ref. s.lelkész. KÜLFÖLD. A párizsi reformáta egyházközségnek a mult hó utolján tartott consistorialis választása, nemcsak Párizsban, nemcsak Franciahonban, hanem Európa-szerte roppant sensatiót okozott, az eredmény mindenkit nagyon meglepett; mivel senki sem gondolt arra, hogy a liberális párt jelöltjei oly sok szavazatot nyerjenek. Ez eredmény a liberálisok legvérmesebb reményét is túlhaladta ; az orthodoxok pedig egészen mást reményleltek. Nyilt titok, hogy a csupa orthodoxokból álló conseil és párthívei, minden követ megmozdítottak, semmit sem hanyagoltak el, a mi ily esetben fényes győzelemre vezethet. A kiábrándulás tehát annál nagyobb volt, midőn megtudták, hogy az orthodox egyháztanács által kormányzott párizsi reform, egyház t ú 1 n y o m ó többsége liberális. Az orthodox conseil évek óta csak olyanokat választott papoknak és diákonoknak, kik ö vele egy húron pendültek ; s az ellenvéleményüeknek minden teketória nélkül kitették szüret (például szolgálhat Coquerel); a legutóbbi időben minden módot elkövettek, hogy a választókat magoknak megnyerjék; a conseil befolyását a lelkészek, diákonok és minden rendű, rangú ágensek egész Párizsban terjesztették; ugy hogy a „Siécle" méltán mondhatta: „Le terrain ne peut etre disputé á l'orthodoxie avec de grandes chances de suceés." És ime mindezek dacára a majoritást a liberális párt nyerte, azon párt, mely a különböző vélemények tiszleletben tartása által óhajtja az egyház békéjét eszközölni, azon párt, mely a lelkiismeret szabadságát tartja a protestantismus alapfeltételének. Legjobban meglepett azonban mindenkit az, hogy a szabad vélemény három év óta 800 szavazattal szaporodott, s legnagyobb izgatottságot szült az, hogy Guizot nem választatott meg újra, egyébiránt ezen nem is lehet csudálkoznunk: Guizot híres ember, nagy diplomata, kitűnő orátor, s talán ez volt az oka, hogy ő eddigelé az egyháztanács tagjává megválasztatott ; de midőn látták, hogy Guizot a pápaságot épen ugy védi, mint ha ultramontán katholikus volna, nagyon természetes, hogy tőle minden jobb érzelmű, független protestáns sajnálkozással fordult el, s innen volt az, hogy a legutolsó választásnál talán csak azok adták reá szavazatokat, a kik neki, mint még ministernek a rég elmúlt idő óta lekötelezettel voltak. A szabad vélemény hasonló győzelmet aratott Franciaország több megyéjében is igy Saint-Foy -ban, Montauban -ban, Nancy -ban, Tonneinsban stb. a liberális párt maradt túlnyomó többségben.