Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-26 / 9. szám

akarják bocsátani, akkor, midőn tő lök meg szigorúbb rendszabályokat lehetne várni. A birák e rendeletének nyilván nincs az előzőkkel semmi összefüggése. Pál azonban most hatalmasan hivatkozik római polgár jogára (tegnap kellett volna!), s követeli, hogy a birák magok vezessék ki őket a börtönből s a szenvedett bántalmakért elégtételt adjanak. A birák eljárásukat megbánják, megijednek, hogy római polgárokon méltatlanságokat követtek el, s hivatali méltóságuk teljes lealázásával elkövetett hibájukat igyekeznek helyrehozni. A philippibeli törvényhatóságnak ezen eljárása valóban meglepő; mert valamint egyfelől indokolatlan, s római hatósághoz nem illő törvényellenes, szigorú bánásmódjuk, másfelől meg mostani teljes maguk megalazása, s ez által hivatali méltóságuknak kockára tevése, egymás között oly éles contrastot képeznek, hogy azoknak természetes úton való öszhangba hozatalát, hiában eröködiink eszközölni. Elbeszélésünk, a mi világos, semmi egyéb, mint hihetetlenségeknek láncolata. Es hol keressünk ezen csudálatos események keletkezésének alapját ? A történelemhez nem folyamodhatunk, mert onnan minden ponton visszaveretünk. Miután mi eddig az apostol élettörténetében elbeszélt minden csudálatos eseményt Írónknak ismeretes pragmatismusából szépen ki tudtunk magyarázni, talán nem teszünk haszontalan fáradságot, ha ez úttal is a szokott módhoz folyamodunk. Tudjuk, hogy könyvünk szerzője Pétert Pállal minden tekintetben párhuzamba állítja. Ezt tapasztaltuk a csudáknál; az egyik apostol nem tehetett csudát a nélkül, hogy a másik is hasonló csudatevő hatalmát meg ne bizonyítaná. Hátha irónk a két apostolnak egyéb sorsát, és igy szenvedésüket is parallelizálni igyekszik ? Tekintsünk bele könyvünkbe, s nézzük meg, vájjon Péter életében is nem történtek-e hasonló események, mint a minőket most Pál megért? Igenis történtek. Péter is tömlöcbe vettetett, és pedig két ízben; először akkor, midőn ő a synedrium parancsára a többi apostolokkal együtt bebörtönöz tetett (5, 18. s. k.); másodszor pedig akkor, mikor Jakab kivégeztetése után Heródes király öt is elveszíteni szándékozott (12, 3. s. k.) — „és mind a kétszer csudálatos, isteni erő segélyével szabadult meg, ki kellett hát ezek után mutatni, hogy Pál felett is hasonló isteni csudatevő erő őrködik, és hogy ő is, valamint Péter, részes ül azon hatalmas erőnek kegyelmében. Péter és Pál, valamint egyéb tekintetben, ugy szenvedéseikben és csudálatos megszabadításaikban is párhuzamba állíttatnak, és az egyiket nem érheti oly rendkívüli esemény, a mi a másikon is ne történt volna meg. íme könyvünk írójának világos apologetikai tendentiája. Ilyen körülmények közt aztán, midőn azt látjuk, hogy a Philippiben történt események nem egyebek, mint Péter hasonló eseményeinek visztükrei, nem nehéz azok történeti valósága felett Ítéletet hoznunk, s joggal kimondhatjuk, hogy azok csupán az író apologetikai céljának felelvén meg, minden jbistóriai alapot teljességgel nélkülöznek. Pál apostol Athenben, Korint hban és Ephesusban Kisérjük az apostolt téritői útján tovább. Pál Philippiből Timotheus és Silás követőivel Thessalonikába és Béreába, innen pedig Athenbe veszi útját. Egy kevés itteni időzése után Korinthba megy, a hol működésének kedvezőbb tere nyilván, másfél évi ott tartózkodása alatt az első görög keresztyén gyülekezetet megalapítja. Az apostol Jeruzsálembe és Antiochiába tett utazásának bevégezése után, Ephesust valasztja munkásságának teréül, a hol az evangeliom ügye erős lendületet nyer. Pál Macedónián keresztül még egyszer Görögországba utazik, a hol 3 havi tartózkodása után, ismét Macedónián keresztül, utolsó jeruzs. utján indul el, és sötét sejtelmekkel eltelve, az ő rá ott várakozó végzetes sorsot a Miletumba hívott ephesusi presbytereknek előre megmondja (17—20. fej.). Hely szűke miatt csupán a főbb pontokat vesszük rövid vizsgálat alá. Az apostolnak ezen utazása alkalmával tartott beszédei és tényei süni homálylyal vannak borítva, s épen az az alatt rejlő történeti igazságnak kiderítése az itészetnek komoly feladata. A beszédek közül az Athenben és Miletumban tartottak vonják magokra különösen a figyelmet, s mindenek előtt e két beszédet tesszük rövid vizsgálódásunk tárgyává. Az apostol Athenben az evangeliom hirdetésével föllép (17, 16 — 24). Nagyon feltűnő az mindjárt, hogy az apostol az areopagban tartja beszédét. Az első kérdés itt az : mi vitte őt oda '? Ha Pálnak az athenei bölcsekkel való viszonyát figyelembe vesszük, látni fogjuk, hogy az ő tudománya a görög fővárosban valami komoly érdekeltséget nem költött, sőt ugy maga az apostol, mint tana csak gúnyára és mulatságára szolgált az athenieknek, és ez utóbbit inkább kíváncsiságból és ujságvágyból hallgatták. Ha a szöveg világos értelme szerint ez volt a tényállás, akkor nagyon kétlem, hogy az athenebeliek az apostol ügyét főtörvényszék elé vitték, és őt azelőtt fölléptették volna; mert azt csak nem tehetjük föl, hogy az areopagiták legfőbb törvényszéküket kíváncsiságuk kielégítésének helyévé változtatták. Az világos, hogy az atheneiek az apostolt inkább rajongónak, mint veszélyes tévtanitónak tekintették, és ez esetben mit keresett az ö ügye az areopagon ? nem volt arra más, illőbb és alkalmasabb hely egész Athenben ? De tegyük föl, hogy Pál ügye az areopag elé került. Ha a törvényszék tagjai az apostol ügyében összeültek, akkor ők azt bizonyosan komolyan vették, és az összeülésnek célja nem kíváncsiságuk kielégítése, hanem annak megvizsgálása lehetett, melynek folytán azután határozatot kellett volna hozniok. De ők minden határozat nélkül szétoszolnak, következőleg minden cél nélkül ültek össze. Azonban törvényszéknek nevezhető-e az, mely ily együgyű eljárást tanúsít? gondolható az, hogy morális törvényhatóság eljárása által magából ennyire fiascot csináljon ? Könnyebben képzelhető ennél inkább, az, hogy az apostol az areopagban nem lépett föl, hanem csak a szerző gondolta azt ki igy, hogy Pálnak