Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-19 / 8. szám

mint egy halottak estvéjén mondott egyházi beszédben hallottam, „kínainak miatta fogait csikorgatja" (furcsa lehet az a fogas lélek) ha teljes „boldogtalanság" lenne, akkor pokol lenne, ennél fogva ha nem közvetítő hely, tehát közép állapot. Nevetséges az a logomachia, mely ön soraibol mindenütt rákiált az okos emberre. On nem szenvedheti a tiszta papirt; még kifejezéseimnek is neki rúgtat még pedig némi bölcselkedő vagy nyelvtudós arcot vágva, szólván ilyetén képpen: ,.Z. G. egy helyen üdvöt másutt i d v e t ír/' — En azt ad formám: hív-hű írtam s írhattam; ha ön magyar ember, ugy zengzetes nyelvünkben ily hangzó cserét sokat talál, de hogy ön töröl vágott magyar legyen, arról szabadjon azon tudósoknak kétkedniök, kik mint magyar irók és akadémiai tagok történetesen a héber, reformált, és evangelica hitet vallják. — Hát magyar ember —• ki talán a tudós társasági tagságot is elvállalná — tehet ily kérdést magyar emberhez : „M ily bűnök ugyanis bocsáttatnak meg a síron t u 1." — Egyébiránt i d v ezüljön vagy üdv özüljön ön; én nem bánom; de hogy valami legyen a dologból: kétlem ! „qui dubitat non errat." Katémban önnek kettő eszközölt agg görcsöket: a purgatórium és mostani testünk feltámadásának tagadása. Nem tudom önnek nevét, hogy felkeresve megsúgjam: rejtse el a „Religio" 23-ik számát, melyben kiáltó tanúságát adja annak, mikép nem tudja még egyháza fogalmát is a tisztító tűzről! Hát mi ez ha nem „közvetítő hely" a menny és a pokol közt ? Ön igy szól: „a tisztító íüz is az örök életnek lényegben-változhatlan állapota {??!! tűz és állapot) mivel itt azok végzik a földi életben nem végzett elégtételt, kikről a halál után kimondott itélet menyországot határozott (hát aztán ha jóságukkal mennyet érdemlettek, miért kínozzák, vagy mit éget.nek ki belőle ?) a kik az Isten szeretetében haltak meg, & tisztító tüzet is ezen szeretetben szenvedik." — Na már ezt nem értem; sokat tesz a hit mint a tyroli földészeknél, kik ma is igy kiáltnak a hagyományos innsbrucki kabáthoz: „szent kabát könyörögj érettünk" ! Már most én is felteszem a philac t é r i o n t, bekukucsálok a pandectákba elakarván önnel hitetni, hogy én is letudom másolni azt, a mit innen onnan lesyllabizáltam ; de figyelmeztetem önt, hogy midőn önt szent forrásokiból merített adatokkal akarom fölvilágosítani: okaimat másokra tukmálni nem akarom, sem a kath. vallás érveit gyöngíteni nem szándokom. — Sok okos tudós ember van a katholicusok közt, de olyan mint ön nincs, vagy rosszul fejeztem ki magamat — azt akartam mondani : de nem olyan mint ön !" Ön a hit tárgyait, melyek tapasztalatunk tárgyai nem lehetnek, akarja emberfeleire erőszakolni. — Ön a purgatórium lételét még pogány írókból is mutogatja ! Ha ön hiszi jólteszi, de mégis ne hordjon oly sok helyről adatot egy olyan hitre tartozó tárgy lételének megmutatására, melynek a szent írásban, a szent atyáknál semmi nyoma ; előbb „nagy Gergelyu

lyel merült fel (ki beszélt a pnrgatoriumból kimenekült lelkekkel) s mit midőn Zoroaster és Piatonnái feltalálni vél, még inkább megerősít azon nézetünkben, hogy az mint egészen emberi vélemény, mint az egyház gazdagulására kitalált eszköz, határozottan elvetendő, s melynek bár századok óta hit tárgya : létezése helyét ön máig sem tudja ki mutatni. — Vigyázzon, ha majd ön helyét benne elfogja foglalni, nem egy könnyen menekül ki belőle ! Vájjon kátémban magamat helyesen fejeztem ki midőn „közvetítő hely-"nek neveztem ? Lássuk! A kath. dogma purgatoriuma olyan hely, hol a boldogságra határozott lelkek itt a földön eléggé meg nem lakolt bűneikért szenvednek kínokat, melyeket az élőknek a halottak lelkeiért mondott imáik szeliditnek röviditnek meg. Tehát helyesen neveztem a halál és idvesség közt közvetítő helynek. E dogma tarthatlanságát átlátva az ujabb kath. theologusok, alatta a lelkiismeret mardosásainak képes előadását akarják érteni. — Már ez igy valamivel okosabb, mint a trienti és florenci zsinatok meghatározásai, melyek képekben formáltatják ki — lángok között — a mezítelen szellemeket. Azonban tegyük fél és higyjük el, hogy ez a fenyítő, javító intézet csakugyan van valahol, tegyük fel és higyjük el, hogy belőle az örök kárhozatot meg nem érdemlett bűnösök a hívek könyörgése által — és nem más módon szabadulnak ki. — Ugyan kérem mire való Christus végetlen becsű érdeme? — melyről a dodrechti zsinat igy nyilatkozott: „Satisfactio Christi est infiniti valoris, abundeque sufficiens ad peccata totius mundi expianda" Kedves Atyámfia ! az Istent nem szenvedéssel és vezekléssel lehet kiengesztelni; a Golgothán önmagát áldozva fel, egyszer mindenkorra az egész világért eleget tett az idvezitő ; s minden más emberi törekvés, az idvezitő elégtételébeni hitet gyengíti. S ha Isten csakugyan kívánná szenvedéseinket, mit használna ezzel szemben az ember gyenge imája ? Ugy vélem : ön sem hiszi, hogy azért imádkozunk, mert elég merészek vagyunk hinni, mikép Isten akaratán ez által változtatunk. — Az egyháznak egyetlen kincse az idvezitő elégtételében vetett hit; ez az éltető s „é 1 ő v i z," mely a léleknek ellenállhatatlan erőt ád viaskodni itt a földön a bűn ellen, s ugy élni és halni meg mint Christus, hogy a hit által jótéteményeit az örök élet számára magunkhoz csatoljuk. — Ha ezt hisszük nem tettünk többet, mint kellett, s kik vértanuk gyanánt elhaltak, azt tették mit akkor tenniök kellett, s érdemeikből az egyházra csak szellemi kincsek maradtak: példa az utódok számára; ez pedig az egyház kincstárába el nem tehető;,