Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-18 / 51. szám

ban leírni; — kérdezni a gyermekeket: mit kell előbb, mit azután irni, hogy e vagy ama betűt leirjam ? felirnám-e a betűt, ha csak ezt . . . irnám ? Mit kell még irni, hogy az egész betű meglegyen ? Láthatni-e máshol is ilyen betűt. Keresd fel a könyvben, — a falitáblán. . . . És hogy a tanitó annál érdekesebbé tegye a gyermekek előtt (tanítását: mulattatóan járjon el minden betű ismertetésénél a hol csak lehet. — Némely tanférfiak ugyan ellenzik ezt, mondván : ez által nevetségessé válik a tanitás, melynek komolynak kell lenni. — De én nem látom át, hogy a vidám természetű gyermekkel miért kelljen komolykodni: hisz ekkor még nern a tanitás komoly voltáról való meggyőzése, hanem csak ennek vele való inegkedveltetése a főcél, ezt pedig ugy érjük el könnyebben ha hozzá mi ereszkedünk le. — A honnan lehet bátorsággal használni ilyen kifejezéseket: p. o. az ó-nál, mit szoktak mondani, mikor azt akarjátok, hogy az ökrök megáljanak ? — Az r-nél, micsoda hangot ad a kutya ha morog? Az f-nél, ha forró a leves, hogyan szoktuk azt fújni? fújd az ő-t, az ú-t. — Az s-nél, hogyan szokták a tyűkokat a kertből kihajtani? ... Az sz-nél, hát a kigyó hogyan sziszeg ? Sziszegj az ö-vel, ű-val s tb. A betü-ismertetésben való annál sikeresebb haladás szempontjából nem lehet eléggé ajánlani: hogy a tanitó lássa el magát mozgó betűkkel, hozzá való raktáblával együtt. A raktábia iskoláinkban ismeretlen taneszköz; sajátképen pedig csak az, a mi a templomi — énekszám kirakó tábla. Ezen táblának természetesen ugy kell készítve lenni, hogy a tanitó beletolhassa hátul a betűt. — Ha kezembe veszek egy betűt és azt mondom: gyermekek! itt most ki fog sétálni egy betű, majd meglátjuk, hogy melyik? Mihelyt kijön, megmondjátok, hogyan hangzik ? Nézzétek csak, már kezd kikukucskálni: — bezzeg van érdekes vigyázat, a világért sem nézne egyik is máshová. — Semmi más mód által nem lehet a gyermekek figyelmét annyira felcsigázni, mint ezen úton. — Ha a tanitó a másik táblán mutat egy betűt, ott nem tudhatja, hogy valamennyi gyermek azt nézi-e? mig ezen a táblán nem láthat más betűt, mint a mely kiadatott. — De már a mulatság és élvezetes tai.ulás miatt is nagyon ajánlható ezen mód. A magánhangzók és mássalhangzók megismertetése is legkönnyebb a gyermekre nézve igy: Az a, á, e, é, Stb. mivel magukban is könnyen kimondhatok, hangoztathatók — magánhangzóknak neveztetnek. — De lássátok gyermekek! szerettek-e magánosan lenni ? Nem. — No hát ezek a betűk sem szeretnek magánosan lenni, hanem keresnek pajtásokat. — Csináljunk csak a táblára ily pajtással hangzót. Micsoda hangot ad a kutya, ha morog: — r, rr. — Mit csinál az ember, mikor a táblára a krétával egyszer ilyen, másszor amolyan formát csinál: — i r. — Hát megvan-e e szóban: i r — az a rr. Igen. — És nem pajtáskodik egy másik hanggal, melyet már ismertek? Melyikkel? Az i. — Milyen betű tehát az i? . . . A másik hang, miképen hangzik? — rr. Ezt a hangot magában kutya morogja, az ember pedig mással párosítja ; vagyis pajtást ad neki. — Ebben 'a szóban i — a pajtása. Tehát, mivel az rr — m á ss a 1 pajtáskodik: nevezzük el mássalhangzónak. — Ha már ily tisztán felfogható alakban van előterjesztve a gyermeknek csak egy mássalhangzó: — ez által meg van nyerve a többire nézve is A szótagalásra nézve pedig ez egy könnyű szabály következő : mit egy szájnyílásra kimondunk — az egy tag; annyi tag van tehát valamely szóban, a hány szájnyílással mondjuk ki. A betüisrnertetésnél is minden megismertetett betűt a táblán és palatáblán a tanitó utánirat, és ismert betűkből összeállított szavakat irván fel a táblára, ezeket önfoglalkozásul a gyermekekkel palatáblájukra íratja, sőt később — hogy az önfoglalkozás a gyermekeknek annál érdekesebb legyen — oly szavakat, sőt egész mondatokat ir a táblára, melyekből t

a magánhangzó betiiket kihagyta, hogy ezeket találgassák ki p. o. sz-p-t sz-t-s-g. —szép a tisztaság. 4. Kezdetben oly idomban kell irni és iratni a betűket, mint a nyomtatásban előjönek, sőt nem is emiitvén azoknak kötvonalakkal egymásba kötését. — Hogy pedig az irott betűk Írására könnyű átmenetet készítsen : később azon betűket — melyek írásban és nyomtatásban különböznek, mint a, f, g, — az írásban használt idom szerint is írhatja, egyszerűen figyelmeztetvén a gyermeket, hogy ezek igy is irhatok. A nagy kezdő betűk nyomtatási formáit nem szükséges iratni; — ugyanezeknek irási formáit idején lesz akkor ismertetni és iratni, midőn már az irás és olvasás-tanilás külön tárgyaltatnak. Az irás-tanitás elkülönittetik az olvasás-tanitástól, mihelyt a gyermekek az apró betűket mind ismerik és nyomtatás szerint szavakban irni tudják. — Átmenvén tehát a tanitó a betű-ismertetés bevégzése után a folytonos olvasásra : — megkezdheti a papírra Íratást, az olvasástól elkülönített időben. — Mindaddig csak palatábláikra irnak a gyermekek, mi mellett — hogy kezeik az irásra ügyesittessenek — kezdettől fogva gondosan kell ügyelni arra, hogy a palavesszöt ujjaik között, a palatáblát maguk előtt tartsák és oly testhelyzetben legyenek mindenkor, mint ez Írásnál megkívántatik. Az olvasástól immár elkülönített irás papírra jó elöiratok után az irás első elemeitől megkezdetvén fokonként halad előbbre. — A palatábla pedig folytonosan szükséges eszköz marad, mig a gyermek iskolába jár — a csendes önfoglalkozáshoz. * * * Ha a tanoncok az olvasásban elégséges készségre jutottak, a mellett, hogy ezen készségnek magasabb fokra emelésére folytonos gond fordittatik; kettőnek elérése után kell az olvasásnál törekedni: az első, az olvasmány tartalmának megismerése, szintúgy alakja, mint anyaga szerint; a másik, az olvasmány tartalmának kifejezése, — nem lévén elég csak tudattal olvasni, hanem oly kifejezéssel egyszersmind, hogy a hallgató is annak — a mi olvastatik — tudatával figyeljen az olvasóra. — És