Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-18 / 51. szám

1G33 1634 el. — A másik nagy oka pedig az, mert a vidékeinken társasági életünk iránya és hangulata (fájdalom még papi statusunkban is), olyan, a mely a helyett hogy tudományos törekvésre sarkantyúzná, és emelné — ónsulylyal nyomja le még a némi fenszárnyalással kilépő ifjú szellemet is. Kint a társas életben is még mind jelentéktelen, csekély a tudomány szükségének tevékeny érzete, és még ez is nagy részben mellékes érdekek által gerjesztetik. A legtöbben komoly könyvet vesznek, vagy valami tudományos folyóiratot s lapot járatnak, nem tudvágyból, — lianem — hazafiságból, nem a tudomány iránti érdeklődésből, hanem — az iró és irodalom iránti kegyes pártfogásból. — áldozatból. — Nem veszik figyelembe, hogy akkor tennének a hazának valódi szolgálatot, ha nem is jutna eszükbe, hogy a hazáért vesznek könyvet, hanem olvasnának, mivel a nélkül nem lehetnek el. — Ezeket a csupa tiszta hazafiságból vásárlott könyveket és lapokat láthatjuk azután évek multán is sértetlenül (= kimetéletlenül és olvasatlanul) díszelegni a háznál. Mintha a tudomány valami olyan csudatevő ereklye volna, a mi ha kinyomtatva asztalunkon hever, már az által a műveltség minden áldásaiban részeltetne. Ezek okozzák azután, hogy még a megjelenő s elkelő műveknek sem láthatjuk kellő hatását a köztudományosság emelésében. Ugy, hogy midőn a részvétlenség ellen panaszkodom, ez alatt nem csupán azt érteni hogy az, az irót physice gátolja meg a dolgozásban, hanem hogy egyszersmind eskölcsileg tikkasztja el. A mi a virágnak a légkör, az az irónak a közönség érdekeltsége, s abban nyilvánuló közszellem; ebből táplálkozik, ez üdíti, vagy lankasztja. Nálunk (különösen a prot. irodalomban) az iró magára van hagyva, kiérlelt eszméi elhangoznak viszhang nélkül, fáradságosan felkutatott s nyilvánosságra hozott problémáihoz senki sem szól, egy egy megkezdett ösvényen senki sem jő sem indokolt elismerésével erősiteni irányában, sem útba-igazitani. Egy szóval, az iró beszél beszél, de senki sem felel neki. Igy nem lehet társalogni. A tudományos élet pedig a szellemek társalgásában, a gondolatok cserélésében fejlődhetik, tehát élhet. — A gondolat csak akkor lehet termékeny, ha az elmékben gyökeret verhet, s a gondolkodás kikelt. A tudomány hatalom, de előnyünkre csak akkor, ha az a mi elménk hatalma, különben kárhozatunkra. IV. Valami csudálatos tünemény ez. El merem mondani, hogy az egész világon, még polgárisodásunk élén szereplő népek között sincs egyetlen nemzet sem, amelvnél kivált az alsóbb rendű 1 */ néposztálynak helyesebb észjárása, több természetes józan esze volna mint a magyarnak. Sőt népünket illetőleg e tekintetben a legelső helyen állunk. Egy bizonyos középfokig kifejlett józan értelmesség a magyar fajnak általános jelleme. De ezen a fokon túl haladó, a tárgyak gyökeréig behatoló mélyebb tudományos gondolkodásba mind ez ideig nem tudtunk ugy bele ízleni, hogy az is közkincsünk, nemzetünk sajátja volna. Holott ha valami, hát a tudomány igazán a szellemnek Önténye, a mit még ajándékba sem lehet mástól elfogadni, a nélkül, hogy önmunkás gondolkodásunkkal ne szerezzük meg. És mivel mindeddig a nemzetből önmagából kiinduló mélyebb tudvány, érdekeltség, valódi tudományszomj nem fejlett ki, azért nem fejlhetett ki Önálló nemzeti tudományosság is. Más nemzetek is voltak ideiglenesen idegen O o culturáknak alárendelt szolgái. Maga az a nagy német nemzet, a kiről sokan azt vélik, hogy a tudományos s főleg philosophiai gondolkodásra a gondviseléstől különös privilegiujia van, tudjuk hogy még a mult században is mily vasallja volt a francia irodalomnak. A németeknek első valódi bölcsészük Leibnitz egy századdal ezelőtt még franciául irt. De a mint vele a bölcsészet Németországba behatolt, a német szellemben gyökeret is vert, a közfigyelem iránta fölébredt, minden oldalról nyilvánosan hozzá szóltak, igy gazdag irodalom keletkezett, s egy emberkor alatt Wolf után kiemelkedett az óriás Kánt, kinek fölléptében nemcsak a német szellem, hanem a század gondolkodása ünnepelte diadalát. Kánt; nézetei villámkint hatották át és rázták föl minden gondolkodó német agyát, a kifejlett nagyszerű irodalmi küzdelemben nőtt nyomába az óriásoknak egész sora, kisérve a dii minorum gentium — nagy seregétől. De mert az eszmék e nagyszerű for-