Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-04 / 49. szám

természetes volt, Iiogy azokat, mint az uj valla'sos élet irányadó okmányai, oly tiszteletben részesítsék, a minőben elébb az ó-szövetségi iratok álltak. Azonban oly nagy volt a közhitüeknek bizodalma az egyház élő szellemében, hogy a betű kizárólagos tekintélyét vallani senkinek mindaddig eszébe nem jutott, mig csak a reformatio az egyházi intézmények elleni oppositioja által elutasithatlan követelménynyé nem vált, hogy az „Isten igéjé"-röl külön hitcikket alkossanak, még pedig kettős szempontból, mint k i j clentési okmányról és mint kegyelemeszközről. Minket azonban ez úttal csak az első érdekel. Mint kijelentési okmány protestáns felfogás szerint a biblia n szentlélektől ihletettnek azaz olyannak állíttatott, melyet Isten lelke minden részeiben maga szerzett, ugy hogy az egyes irók, csak a szent lélek írnoki szerepét vitték. E nézet igazolására hivatkoztak, magára a szent irás tanúságára, a hol legalább egyes ó-szövetségi részekre nézve Isten egyenes parancsolata említtetik, hogy jegyezzék fel azokat: rgy Exod. 17, 14. 34, 27. és Jeremiás 30, 2. 36, 3, mit aztán a többire is kiterjeszteni magokat annál inkább tartották feljogosítva, miután 2 Tim.3,16 az egész ó-szövetség ^ypafij ftzónvzuarog istentől ihletett iratu

nak mondatik. A mi az uj szövetséget illeti, itt ugyan szentirati tanuságlételre nem hivatkozhatni, de egyfelől azt Krisztus közvetlen vagy közvetett kifolyásának tekintették, már pedig, hogy Krisztusból Isten szelleme szólott, magától értetik, másfelöl Ján. 7, 17 szerint a hívek lelkében lakozó szent lélek tanúskodik amaz iratokban foglalt beszédekről, hogy a szent lélektől vannak (testimonium spiritus sancti.) Igy aztán semmi kétség nem lehetett, hogy a bibliai könyvek mind Istentől ihletett vagy sugallott iratokból állanak. Ha pedig Istentől ihletvék ama könyvek, mindenestül olyanoknak kell lenniök, mert hol venné a gyarló ember a tehetséget, hogy az ihletett részt a nem ihletetttöl rnegkülömböztesse ? *-) Mint Istentől ihleteit, sugallott könyveknek mindazon tulajdonokkal kell birniok, melyek szükségesek, hogy a maga erejéből jóra és igazra egyáltalában tehetetlen emberiséget hitre indítsa, s ez űton üdvösségre vezesse, szóval birniok kell föltétlen tekintélylyel, elégségeseknek, érthetőknek és hathatóknak kell lenniök (auctoritas, sufficientia, perspicuitas et efficacia seripturae sacrae). Tagadhallan, hogy e határozmanyok egytől egyig a fölvett praemissákból elutasithatlan következetességgel folynak ; túlfelöl a praemissák ismét olyanok, hogy azokat ha ugyan keresztyének lenni és maradni akarunk, kétségbe *) Quenstadt (Systema Lipcse 1715. 136 1.) egyenesen kimondja : Si in libris canonicis aliqua humano more et industria, non inspiratione spiritus sancti essent seripta, periclitaretur seripturae auctoritas. Si enim unicus versiculus cessante immediato spiritus sancti influxu conscriplus est, promtum erit Satanae, idem de toto capite, de integro libro, de universo denique codice biblico exciperc. vonnunk nem lehet; s mégis egy futó pillanat a bibliai tudomány mai állásara meggyőzhet minden embert, hogy alig van a fenebbi halározmányok közt egy-egy pont, mely az ujabb kutatások áital alapjában megingatva, sőt kiforgatva nem volna. Azt mondjuk-e tehát, hogy az ujabb tudomány mindenestül elhajtott a Krisztus üdvözítő tudományától ? Isten mentsen ! Nem a Krisztus tudományát vonja az ujabb tudomány kétségbe, hanem annak külsőleges, gépies felfogását, mely magában ellenmondásokkal teljes, és tisztultabb fogalmainkkal Istenről, Krisztus és ennek fenséges müvéről nem egyeztethető. Valljuk be, hogy Isten igéjének oly felfogása, miszerint Isten, ember módjára szólna emberhez vagy szókat adna ember szájába vagy annak tolla alá, mai nap mívelt ember gondolatkörébe ép oly kevéssé illeszthető, mint annak szószerinti elhivése, hogy a világ mindenható teremtője esteli hűvösben a paradicsomkertben sétál, a mire a bünt tett Adám és neje Isten elölt elbűnak; de ez előszólítja Ádámot e kérdéssel : hol vagy ? stb. stb. Másfelöl a gondolkodó emberek nagy többsége a positiv kijelentésnek sem tud az ó-dogmatikusok értelme szerint gondolkodásában helyt adni, a mennyiben nem találja Isten jóságos voltával összeegyeztethetőnek, hogy az, az ember rendeltetését oly történelmi tényektől tette légyen függővé, melyek ismeretéhez az emberiségnek legnagyobb része földirati, nemzetiségi és más természeti okoknál fogva eljutni tán soha nem fog'"'). Már pedig Isten, ki minden lénynek mindent megadott, a mi rendeltetése céljának elérésérc szükséges, az emberek legnagyobb részétől el nem vonhatta épen azt, a mi nélkül az élet végcélját, az örök üdvösséget soha el nem érhetik. Nem hitetlenségböl emeltetnek e nehézségek, nem tagadási viszketeg keres rést, hogy a positivitás alól kibújjon, hanem ellenkezőleg a hitbeli dolgok iránti legélénkebb érdekeltség egy rég meghaladt kornak e szent dolgokról táplált naiv felfogásának helytelenségét mutatja ki, hogy helyébe az örök igazság tisztultabb, előhaladt gondolkodásunkkal inkább egyező felfogásnak csináljon helyet. Korunk tudománya elvalahára komolyan kezdi venni a nagy apostol ama szavát, hogy „auzou yevog eojxzv Isten nemzetsége vagyunk'1

Isten pedig, a mint az Ur maga (János 4, 24) mondja, szellem. E mélységes alapigazságokból kiindulva következeles gondolkodás útján azon meggyőződéshez jutott a tudomány, hogy Isten laginagasztosb önkijelentése az ember személyes szellemében történik, s hogy a hol és a mikor egy emberi lélek bensejében megszólamló isteninek, az örök igének teljes odaengedésscl megnyílik, olyanokat észlel, a mikről a Istentől elidegenedett emberiség mitsem tud, nem is tudhat. *) Ázsiának 565 millió lakosa van s ezek közül mindöszsze 12 millió vallja a keresztyénséget. Az összes emberiségnek mintegy negyedrésze keresztyén nevezet szerint!