Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-11-13 / 46. szám
ket*) a hajlamának megfelelő tudományszakra készüléstől. Ugyan hányadik embernek van a hajlama mellett bátorsága is p. o. a classicai irodalom tanárságára készülni azzal a mindennapi tapasztalásból meríthető kilátással, hogy négy, öt évi munkája után meg fogják választani dogmatika tanárául, tehát akkor ugy is elől kell kezdenie a készülést ? Vagy ugyan kit biztatna az a remény, hogy épen szakkészültsége miatt kenyér nélkül marad? Másodszor: itt még nem az a legnagyobb baj, hogy p. o. a természeténél s készültségénél fogva mathesisre hivatott ember a történet tanárává választatott, tehát a jó mennyiségtanár helyett rosz történettanárt nyertünk. Mert ez nem mindig következik igy be. Ritkaság ugyan, hogy kivált a már kifejlett ember a hajlamától s szakjától eltérő tudományba is bele tudja magát élni, de nem lehetetlen. Az ember még sincs annyira a természettől destinálva, hogy csupán a természet s korábbi munka ált:il kijelölt térre volna szorítva, hanem az akarat megfeszitett erélyével a szellemi élet minden körében képesítheti magát egy bizonyos előmenetelre, sőt ha hol jó tehetség van, ott láthatjuk, hogy ha p. o. természettől nyelvészetre született is, megválasztatván, élénk kötelességérzet, kitartó, kettőztetett szorgalom teheti igen derék theologiai tanárrá is, mint Somosink példája is fényesen bizonyítja, és a mint hasonló esetet a legtöbb tanárainknál tapasztalhatunk. Ámde ugyan annyi munkával, azzal a megfeszitett erővel, a melylyel a változott téren derék, sőt jeles dogmatika, vagy bölcsészet tanára lett, mily kitűnő, művelője leendett az egyéniségével öszhangzó tudománynak ? És a tudományra legkárosabb hatása fonák választási eljárásunknak épen az, hogy általa a geniusok útját vágjuk el, s azon körből, a melyben a dolog természeténél fogva legbiztosabban emelkedhetnének a tudománynak productiv erőivé, rájuk nézt idegen térre sodortatnak, a hol a legtöbben alig tudnak a jóravaló közepességnél fölebb hatolni. Tehát ha azt akarjuk, hogy felsőbb tanintézeteinkben ne csupán a tantárgyak tanittas*) Csak az én ismerőseim közöl is élö példákkal szolgálhatnék. sanak? hanem a tudomány műveltessék és fejlesztessék, egy oly intézetről kell gondoskodni, a hol a tudomány minden ágában önálló, szaktudósok képződhessenek. És addig is, (valamint azután is), mindenekelőtt az első teendő az, hogy a tanárok választásában minden melléktekintetektől menten egyedül a tudomány érdeke határozzon; kizárólag az a cél vezéreljen, hogy a tudományos erőknek azt a tért nyissuk meg, a melyre a tehetséget adományozó, s szor*galommal megáldó jó Isten őket elhivta, hogy a tanszékek saját szakférfiaikkal töltessenek be. E célra pedig egyáltalában még az sem elég, hogy jogtanárul jogvégzett, — theologiai tanárul a theologiai tanfolyamot végzett embereket válaszszunk. Mert egyenlőn jó tehetség és szorgalom mellett is a jogi vagy theologiai tanfolyamot a célból végezni el, hogy ügyes, képzett biró, ügyvéd, pap legyek, vagy pedig azzal a törekvéssel hogy jogi vagy theologiai (a jogi vagy theologiai tudományok valamelyik stúdiumában) tanár legyek, még két nagyon különböző dolog. A ki papnak vagy gyakorlati jogásznak (biró, ügyvéd, diplomata stb.) készül az bármily szorgalmasan tanulja is a jogi vagy theologiai tanfolyamban eső minden studiumot, de törekvéseinek tulajdonképeni célja a gyakorlati ügyesség, a gyakorlat; maga a tudomány pedig csak alárendelt eszköz annak a gyakorlati ügyességnek a megszerzésére, következőleg mig egyfelől (mint a gyakorlati célra készült) egy tudományágat sem választ ki szakjául, hanem mindegyikre egyenlőn terjeszti ki figyelmét, másfelől az egész tudománynyal, mint eszközzel csak azon fokig foglalkozik, a mig célját éri = azaz a gyakorlati ügyességet, s képességet megszerezte. Hogy pedig valakitől a tudomány művelését, tovább fejlesztését várjuk, arra mindenek előtt az szükséges, hogy nála maga a tudás, maga a tudomány legyen végcél, és ne egy rajta kivül fekvő célra alárendelt eszköz. Annak nemcsak egy bizonyos fokig kell a tudományában előhatolni, a külső gyakorlati életért; hanem teljesen benne és érte élni. Neki maga a tudomány élet, és csak azért termékeny. Ámde egyedül a tanár az, a kinek hivatalánál fogva maga a tudomány végcél, életcél. Vagyis hivatala : maga a ,tudományos gondolkodás és annak termékeny