Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-30 / 44. szám

nagy, nincs annyi mint a miénk, mégis csaknem a világ minden részein van missio-társulatjok, s minden közelebbi érdek nélkül csak azért, hogy a keresztyén vallás szent ügyének terjesztésére ők is befolyjanak. Tulcsán túl Szulinát a tenger melletti nagyobb várost értük. Itt is van pár magyar ideiglenesen tartózkodó, s egy angol missionárius. Mit keresnek ezen missionáriusok mindenütt, de mindenütt ? Megmondom. Ezen kikötő helyeken vagy lakik vagy megfordul évenkint néhány angol is, mi mihelyt tudomásra jött, s az errőli jelentést pedig megtenni a hajós kapitány kötelessége valamelyik missio-társulat azonnal egy missionáriust küld oda, hogy azon néhány angol vallását és nemzetiségét valahogy el ne veszítse. Ha a világ bármely részén valamely angol vállalat létesül, oda nemsokára missionárius is indul. Európának leghiresb s legtartósb szabadsági alapon nyugvó nagy nemzete ily féltékenyen őrzi nemzettagjait, s az eredmény az, hogy egy angol sem hagyja el nemzetiségét. De azt mondja valaki igen, a kormányé a gondolkodás, ő alapit missiót s pártfogol és tart missionáriusokat ? A felelet reá, hogy magának az angol kormánynak egyetlen missio-társulat sem köszöni lételét. Angliában a missio eleitől fogva ugy szólván házi ügy, melylyel a kormánynak semmi köze. Az aztán más kérdés, hogy a kormányon ülö ministerek, lordok s maga a király vagy királyné is befolynak a missio-társulatok létesítése és fentartására. Igenis de nem ugy, mint kormányon ülők, hanem mint az angol református egyház és nemzet tagjai, kik missiókat állítani, tartani s pártfogolni a világ minden részében, ha semmi nemzeti érdekük nincs is szent kötelességöknek ismerik. Az angol missióknak legalább egyharmada fele részt az angol hívek és egyházak évenkinti közsegélyzéséből áll fenn, mint ez a mi egyetlen missiónk, de jönne elő csak az eset, hogy egy vagy más egyház a missióra 30—40 schillinget ad mint nálunk némely egyház 20 -30 krajcárt, s ezt Isten látja, hogy csak például említem, az az egyház nemcsak hogy gonosz hírbe jönne, de egy deputatiót kapna mely kipuhatolná mi baj lehet ott, hol egy missióra 30 — 40 krajcárt adnak (megjegyzendő, hogy nemcsak egy missióra adnak évenkint) miért nincs buzgóság, mely tettekben jelentkeznék a szent ügyek iránt, talán a nép vallástalan ; de miért ? vagy talán a lelkész és helybeli elöljáróság, mely esetben, ha az valóban ugy van a lelkészt és elöljáróságot illető szigorú megfeddés után, ők és nem a község a deputatio költségének megtérítésére, s a missio részére évenkinti határozott adományra köteleztetnek. Helyes-e ezen eljárás vagy nem megítélni nem az én dolgom, én csak leirom a mint van, ezt tenni tisztem lévén. Meg kell említenem még, hogy az egyes hívek és egyházak évenkinti kegyes adományain kivül'minden missio-társulatnak, ha még csak egy éves is, van tetemes alapítvány, mely igy gyül: ma alakult egy missio-társulat, vagyis három-négy egyén elhatárzá, hogy itt és itt működendő missiót alapítanak. Ok aláírnak 2—3000 fontot a mi nálunk kétszer annyi arany, egy font sterlingben 10 p.forint lévén. Miután ezt tették tudósítást tesznek vagy hírlap, vagy más úton, hogy ezen és ezen missio igényli a jók áldozatkészségét. Az elnök vagy pénztárnok itt és itt lakik. A jelentés majdnem csak ennyi. Másnap vagy pár nap múlva már komoly illedelemmei belép egy férfiú, leolvas 100, 1000, sokszor több font sterlinget kitől hogy telik, s azt mondja a pénztárnoknak vagy elnöknek, Uram! ön a missio pénztárnoka vagy elnöke ? Igen szól a válasz. Tehát tessék ennyi s ennyi a missio számára, kérek nyugtát, hogy tartozásomat lefizettem. Nevem ez, itt és itt lakom; midőn a társulat gyűlése lesz kérem ide küldeni a tudósítást. Ez egy alapitó, kit több követ minden erkölcsi kényszer nélkül. Igy növekedik aztán a társulat, vagy társulatok alaptőkéje, mely meg határozza számát a missionáriusoknak. Ha több az alaptőke több hittérítő működik, megjegyezvén, hogy a leggazdagabb missiotársulat számára fen vágynák hagyva az időnkinti önkéntes adakozások. Mindezeket csak azért hoztam fel, mert célszerűnek vélem, ha a magyar prot. olvasóközönség előtt a külföldi prot. missiók házi dolgairól is van némi említés, Minden prot. státus de különösen az angol és amerikai az, mely legihlettebb vallásossággal áldozza nem fillérét de pártoló kegyadományát a missiókra, azon teljes és igaz hiedelemben lévén, s azon elvet tartván, hogy az evangyéliomi prot. egyház feladata mennél nagyobb te'rt foglalni el, s mentül hatékonyabban folyni be a tiszta keresztyén szellemnek minden népek közti terjesztésére, csak addig tartván magát élőnek mig kifelé hat, és munkál mennél több erővel és diadalommal. Ezekután még csak annyit, hogy az egyszer megalakult s működő missio-társulatot mindenütt, hol lehet és kell, a kormányok tekintélye éö partfogása kiséri; s a missionáriusoknak az angol nemzet tagjaira való vallásos ügyeleten kivül feladatuk a keresztyén vagy nem keresztyén hely lakosai között az evangyéliom szellemében terjeszteni Isten országát. Szulinánál a tengerre bocsátkozott hajónk. — Van, különösen fogékony lelket költőileg megható a tenger végtelenségének szemléletében s hullámainak csendes de erős és méltóságos játékaiban. Én, ki a természet megható jelenségeiben és minden sorsban megtanultam imádni a mindenek Urat, s csodálni véghetetlenségét, a sülyedő s emelkedő remény képeit szemléltem a habtorlaszokban. A tenger hulláma, mely a hajót kénye szerint hányja, mint minket az élet és fájdalmaink, a legtöbb utazóra kellemetlenül hatott; én nem éreztem semmit talán, mert pályám s életem szélvésze s hányattatásai közt e roncsolt sárház, lelkem tömlöce mindent megszokott ; — vagy, hogy a lélek még meg nem tört királyi hatalmával erőt vett a testnek a tenger hullámai által okozott kedvetlen izgalmain. Ma reggel értünk Várnára, mint a történet irók rajzolják a magyar nemzet virágainak egykori sírhelyére. Eszembe jut itt mennyi temetője van küzdött és hányatott nemzetünknek. Elborultam a mult fájó emlékein, s