Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-30 / 44. szám

e tekintetben kénytelenek vagyunk a fogalomszerű teleologiahoz folyamodni. Schelling szabaditá meg elsőben a természet rendszerének egységében helyzett hitet az álmodozoktól és rajongóktól, és átgondolva állította fel a tételt: hogy a világ a természettörvények alatt szervezett egészet képez. Ezzel a természettannak különben mindig csak alkalmatlan sallangját képezett organismust tette a természet sajátképi központjává, és az egésznek éltető elvévé."1 Fries szerint tehát a philosopliiai alaptudomány nem a metaphisíka, hanem az anthropologia mint benső természettan, azaz lélektani anthropologia. Ez a sajátképeni philosophia p r i m a. Ez alapon nyugszik az észbirálat, erre alapul a metaphisikai ismeret, s ugy a bölcsészet egész rendszere minden tagjaival. Kant bírálata nem akart anthroplogiai lenni. Ez az alapkülönbség Kant és Fries között, s ez kényszeritette reá Friest, hogy az észbirálatot saját értelmében átalakítsa. Ezt tette meg „neue , Kritik der Vernunft" müvében, a mi semmi sem egyébb mint antropologiai áttudomitása Kant észbirálatának, és legnagyobb részben ez utúbbinak a tapasztalati lélektan nyelvére való áttforditása. VI. Fries tanának anthropologiai alapgondolatait kellően szemelőtt tartva, annak tartalmát és történeti álláspontját teljesen megérthetjük.Fichte és Fries tökéletesen ellentétes irányzatban bár, de közel rokonságban vannak a Kanti bölcsészeihez. E rokonság oly erős, hogy szinte bizonyos mérvben mindegyik elveszti önállóságát, s miatt a méltán nevezhetnénk egyiket Kant-Fichte, másikat Kant-Fries féle bölcseletnek. Sőt Fries bölcsészete tárgyánál fogva anyira hasonló Kantéhoz, hogy a kettő között első tekintetre alig láthatunk egyébb különbséget, mint azt hogy Fries philosophiája, Kant tanainak a modositása. Azonban az anthropologiai felfogás lényeges különbséget tesz a régi és az uj észbirálat között. Nevezetesen, ha az észbirálata lényegesen anthropologiai, ugy világos, hogy az eredeti ész, az ész egész tartalma bensőnkben közvetlenül és készen adva van; világos hogy az észnek ezt a tartalmát nem magunk csináljuk, hanem csak megismerjük, belátjuk; hogy e megismeréshez csak az szükséges, hogy az észnek tehetsége, ereje legyen saját benső birtokára reflektálnia. E szerint ez a reflektáló képesség semmit sem bir teremni, előhozni, hanem csupán a bensőnkben készen levőt észlelheti, a homályosat földeritheti, hogy pedig ez utóbbit tehesse, ama reflektalló tehetségnek képesnek kell lennie arra is, hogy önkényesen majd egyikre, majd a másikra irányozhassa működését. Ezt az önkényes reflektalló-tehetséget nevezi Fries értelemnek, a mely tehát szerinte semmiképen sem teremti az ismeretet, hanem csak a közvetlenül készen levőt a tudatra hozza, mintegy önmagát ismétli. Ezért állítja Fries, azok ellenében a kik — mint Fichte — a bölcseleti gondolkodást productionak tartják, hogy a mi értelmi-ismeretünk nem egyéb mint : eszmélés (Wiederbewusztwerden) avafjLvyoiq. Ezért állítja azok ellenében, a kik, — mint Schelling — a philosophállást értelmi szemlélesnek (intelectuelles Anschauung) tartják, hogy minden bölcsészetnek reflektalló-bölcseletnek kell lennie. Friesnek az értelemről való tana képezi első és legjelentékenyebb eltérését a Kánti bölcsészettől ; e pont határozza el egész tanának fordulatát. Az eredeti észismeret nem az értelem által jő létre, hanem az értelem számára már létezik; az értelem nem csinálja, hanem csak földeríti, következőleg már korábban meg van bennünk mint a világos tudat, benne rejlik az ész homályában, és mi mindenek előtt az érzelem által jövünk tudatára, azaz megérezzük. Innét származik egész Friesnek bölcsészetét jellemző tana az igazságérzetről. A mondottakból ismerhetjük meg Fries legközelebbi szellemrokonait is : Fries szerint az értelem magában véve üres. E nézetével visszamegy Locke és Hume elméleteihez. Azonban az emberi ész eredeti ismeretek birtokában van, a melyek magukban homályosak, és mindenek előtt elvonás (reflexió) által deritetnek fel. E pontban Fries Leibnitzhoz tér vissza. Ezt a közvetlen ismeretet ama közérzethez (common sense), hasonlíthatjuk a melyre Hume ellenében a skot iskola akarta ismeretelméletét