Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-09 / 41. szám

Ó-szövetségi canon. Hogy az izraeliták nemzeti irodalmukat mind elejétől fogva szentnek nézték, ezt ha bibliai adatok nem tanúsítanák is, a dolog természete és a szomszéd régi népek példája tenné valószínűvé. — Alexandriai Kelemen szerint (Strom. VI, 4) az egyptomiaknak 42 szent könyvből álló gyűjteményük volt; szintúgy volt Movers szerint (Phönicien 1, 1. 89) szent könyvek gyűjteménye a phöniciaiaknak és babyloniaiaknak, Hogy az izraelitáknál korán voltak olyan isteni könyvek magából a bibliából világos. Josuában 24, 26 említtetik Isten törvénykönyve CDVl^K m_in melybe Jósua a néppel megújított frigyet s az annak számára szerzett rendeleteket és törvényeket jegyezte be. 1 Sám. 10, 25 szerint Sámuel a királyság törvényét könyvbe irja és leteszi azt az Úr előtt. A később korú Deuteronomium szerint pedig (Deut. 31, 9, 26) Mózes parancsolta volna a Levitáknak, hogy a törvénykönyvet cniinn a frigyládába helyezzék. Ez iratok isteni tartalmuknál fogva, kétség kivül nagy mértékben méltók a szentül tartatásra és tiszteltetésre, melyben részesültek, és világ végiglen részesülni fognak. — Azonban ne tévesszük soha szem elöl, hogy a távoli ókor közönsége előtt minden irás természetfeletti isteni tünemény volt, és hogy ebben rejlik minden írásnak mint ilyennek szentsége a régi népeknél, a mint hogy a keleti ember még mai nap is, ha az utcán egy beirott papírszeletet talál, áhítattal megcsókolja és elteszi. Állítsuk csak lelki szemeink elibe az őskor törvényhozóját, a mint egy jelekkel berajzolt tábláról olvassa, a bámuló tömeg előtt, mely olyat soha nem látott, azon szabályokat, melyek előtt a zajló nyers indulat meghajolni, a tűláradó erő magát fékezni kénytelen, és kérdezzük magunktól, vájjon nem természetes-e, hogy ama titokszerü táblának isteni eredetet tulajdonítottak? Semmi semfelfoghatóbb, mint, hogy ama kezdetleges korban, az irást, a gondolat e csuda-telegraphját a kor és idő távolába általában valami titokszerü, magicus mesterségnek nézték, és valóban alig képzelhetni nagyobbszerü csudát, minthogy a gondolatvilág röpke tüneményeit, az ember pár jegy által ugy lekötni képes, hogy azok segítségével a késő ivadék megmondhatja, mi forgott az évezredekkel azelőtt élt iró agyában. Csak innen magyarázható aztán az, hogy a mi a régi zsidóirodalomból fennmaradt, mind egyformán isteni eredetűnek tartatott s annyiban igazuk van a régi theologusoknak (1. Loescher, de Causis ling. hebr. p. 71), hogy az ó-testamentomi iratok szent jellemüket nem akkor nyerték, mikor egybeszerkesztették, hanem minden egyes irat mint szent létezett mind elejétől fogva. Sok különféle iratok említtetnek a szentirások mostani szövegében melyekből ennek szerzői merítettek, melyeknek e szerint teljes hitelességet tulajdonítottak, de azok idők jártával mind elvesztek, s csak emiékezetök maradt fenn. Igy említtetik Num. 21.14. egy HiiT HlŰn^D 1£D az úr hadakozásainak könyve, Józs. 10, 13 és 2 Sám. 1, 17 szó van egy "lE^fí 1£D Izrael könyvéről; 1 Kir. 11, 41 hivatkozás van egy Hb ^^H Salamon történetének könyvére, általában pedig a Királyok könyvei folyvást hivatkoznak kűtfökre, a melyekből merítettek, ilyenek voltak: ,,Juda királyainak könyvei" (I. 1 Kir. 14, 29; 15, 7 és 23 stb.), ,,Izrael királyainak évkönyvei" (I. 1 Kir. 14, 19; 15, 31 stb.). A Krónikák könyveiben egyes férfiak történeti müvei is idéztetnek, igy 1. Kron. 29. 29. „Sámuel látnók könyve, Náthán próféta könyve és Gád látnók könyve," stb. stk. A mi amaz iratok egybefoglalását illeti, Zakáriás prófétánál (7, 12.) találjuk először a törvény és a prófétákat egymás mellett oly formán említve, hogy azt kell hinnünk, miszerint azokat már együttesen ismerték szentiratokul. Az idevonatkozó szentirati hely ugyanis igy hangzik: ,,és szívüket gyémántkővé tevék, hogy ne hallják a törvényt és a beszédeket, melyeket a seregek ura az öleikével küldött vala az első próféták álta 1." A zsidó államélet tiszta nemzeties fejlődésének a babyloni fogsággal történt megszakadása után a látnokoknak atheokratia érdekében folytatott működése csakhamar megszűnt, Haggeus és Malakiás a látnokok sorát bezárják; utánok az élö szóbeli prófétia végkép elhallgat. Uj szellemi támaszok szüksége állt tehát elö, és azokat a nemzet jobbjai készen találták a nemzeti irodalom ama maradványaiban, melyeket közönségesen Istentől eredetieknek, ihletetteknek tartottak, s ennélfogva legalkalmasabbak voltak arra, hogy a nép szellemi életének tovább fejlesztésénél eszközökül szolgáljanak. Ily viszonyok közt semmi sem természetesebb, minthogy Ezdrás az állam- és vallásélet megujitója, a nemzeti irodalom egybegyűjtése és rendezésére kiváló gondot fordított. Csakugyan a hagyomány nem talál elég szót Ezdrás magasztalására, kit második Mózesnek cimez (Synedrin 21, b.), mert a mint (Succa 20, a) mondatik: „midőn a thórá feledségbe jutott volt Izráelben, eljött Ezdrás Bábelből és újból megállapította." A Krisztus utáni második század elején kelt IV. Ezdrás könyvének 14-ik fejezete szerint pedig : Ezdrás isteni intésre öt férfi által negyven nap alatt 94 könyvet Íratott le, melyek közül isteni rendelet szerint 24-et a nyilvánosságnak kellett átadnia, „hogy a méltó és méltatlan egyformán olvashassa;" a többi 70-et pedig kizárólag a nép bölcseinek kellett kézbe szolgáltatnia, „mert azokban van az értelem forrása, a bölcseség kútfeje és a tudomány folyama." Hogy a 24 könyv alatt a mostani ó-testamentomi kánon értendő, kétségtelen, s bizonyosan ennek nyomán találjuk az egyházi atyáknál Ciem. Alex. Strom. 1, 21, 22. Tertull. de cultu fem. 1, 3. íren. adv. haer. 4, 21 azon egybehangzó adatot, hogy Ezdrás a babyloni fogság alkalmával elveszett szent könyveket Artaxerxes idejében isteni ihletés által helyre állitotta. Mindezen adatok oly késökoruak, hogy azokra egész biztossággal épiteni nem lehet, a minthogy a kánonban lé-