Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-25 / 39. szám

tézésében megőszült lankadatlan buzgalmu lelkipásztora, békés-bánáti esperes nt. Hajnal Ábel úr lelkes indítványozásának köszöni létrejöttét. Békés, julius, 1864. Szegedi Károly m. k. gymn. tanár. MISSIÓI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. LXX. Pihenj csendesen életem sajkája, ki oly sok hullám csapkodásait érezéd. Oly jó a pihenés ha igazán fáradoztunk, ha a vallás és haza közügyét lelkünk minden erejével szerettük. Mégis a múltban annyi a bánat; a nemes törekvés oly kevés sikert arat a jelenben; az eszmék erős s győzelmi reményre jogosító küzdelme helyett forgó szelek fogják el a lélek tekinteteit, semmi-semmi csak egyes nagy lelkek végvonaglása rázza meg a jelen kietlen sivatagját. — Gondolatom de hova-hova mégy, ki fog a partra segíteni ha egyszer magad örvénybe hullattad.— ííem, nem; a szellő leng, a lélek erős érzettel jövőre tekint, szekerünk halad Szászkut felé. Galactól Szászkutig több kisebb s nagyobb vizén visz át az út, mely vizeken a julius végefelé járt másodszori nagy esőzések következtében az előbbi aratások által megrongált de kijavított hidak újra elszakasztatván : ott hol a S z e r e t, Tátros és Moldva egyesülnek: ment a vízben előttünk két ökrös szekér s mi utána. A kocsis s egy beteg székely ember, ki a rosz életmódtól származott betegsége miatt a munkát elhagyni kénytelenitve hazafelé ment, s kit az úton vettem fel: levetkezvén egyik a ló előtt ment, a másik tartotta a szekeret, én pedig a lovat hajtottam. Mind hiába volt minden igyekezetünk. A viz a szekeret feldöntvén örvénybe sodorta, én a szekérből a vizbe estem, s minden mi a szekeren volt a rohanó viz áldozata lesz ha lelki erőm elhagy s egész elszántsággal megmentésén nem igyekszem. Egy bőröndben levén becsesebb holmim t. i. papi ruhám, néhány Biblia, imakönyv, kehely stb. mindenek felett azt igyekeztem megmenteni, s midőn a hónalyig érő sebes vízből a félöles partra kitenni akarám: leszakadt velem a part s ütését mai napig fájdalmasan érzem. Sok küzködés után a vizén lejebb úszva sikerült a bőröndöt a partra tennem. A többi holmi már oda volt, a lovat szekeret melyet hogy az utazás kevesebbe kerüljön most szereztem: vitte a viz, s én a parton hirtelen lehányva magamról a ruhát miután a vizbe menni senki nem mert: bementem a vizbe, a lovakat nagy vesződéssel a viz közepe felé forditám, hol csekély lévén a viz nem vehetett rajtok erőt. A szekeret azonban kisegitni nem birván mint: egy óra hosszat tartottam ott mig fertálnyira eső faluból emberek jöttek s a vízen áthoztak. Köny tolult szemembe a part szélén, látván hogy a bőröndön kivül—melyben a könyvek ugy eláztak hogy egy hétig sem tudtam kiszárasztani — semmi nem maradt meg, s minden ruhám oda. Tavaly a tolvajok fosztottak meg, most a viz, roham. Vittem rendes szokás szerint a szászkuti papnak is egy öltöző ruhát, s az enyimmel együtt az is elveszett, pedig vajmi szegények vagyunk, a missio naponként növekedő igényei közt melyek a ruházkodásnál elébb valók. Szerencsére hogy reverendám megmaradt elfedezendő a ruhátlanságot, s ki hinné hogy e nyomorúságos állapotban két iskola építéséhez kezdettem, a mint később látható lészen. — Ha minden elveszett is áldott az Úr ki életemet megtartá ha roncsoltan is; én mindig ő reá nézek s erősebb hit és remények, fájdalomban szenvedésben fogamznak a szív mélyében. A szerencsétlen eset utáni nap Szászkutra értem, s miután hét eleje volt a következő vasárnapig bejártam a magyar falvak egy nagy részét, biztos tudomást veendő nemzettestvéreink jelen állapotáról, hogy azt az előbbivel összehasonlítva hazánkfiainak a moldva-oláhországi magyarokról egy nem hallomásból ismert vagy kószahirekből szedegetett, de szemmel látott tapasztalatból ösmert tudósítással szolgálhassák. Talán ha e nyáron sanyarú munkám gyér kalászáit özszegyüjthetém : a télen lesz erre némi időm. A magyar atyafiak közti útat megtévén a következő vasárnapra ismét Szászkuton valék, hol prédikálva a híveket az uj aratás zsengéjéből szent vacsorában részeltetve, egy házaspárt megeskedtem s miután a délelőtti isteni tisztelet végeztével egy iskola és papház építésére szerződtünk délután julius 31-én az elhagyatás felett könyezve a jobb jövendő reményének buzgó imájával letettem a szászkuti iskola alapját bizván az Úrban hogy midőn az ő szegényei közt terjesztjük az ő szent országát bennünket megsegélni nagy kegyelmű leend. Itt meg kell említenem, hogy az egyszerű iskola- s papház építéséhez a fanemüt a helység földesura General Milicescu úr adván az épület a missio cassájának mintegy negyven aranyába kerül, melynek egy részét ott hagytam, a többit pedig reménynyel várom a vallásos és hazafiúi áldozatkészség szerető kezeiből melynek eddigi adományai Isten az ő szegény szolgája által oly áldásossá és gyümölcsözővé lenni megengedé. Szászkutról másnap Ajudra mentem, hol egy gyermeket keresztelve s ott lévő testvéreinknek vallásos vigaszt nyújtva Foksányba jöttem már johb úton. Foksányban szintén szükségét látom egy lelkész beállításának de miután a hívek többnyire ág. hitvallásuak ha valamely ifjú társ az ág. hitvallású testvérek közül vállalkoznék ki németül is képes prédikálni, tudósitson engemet Galacra, Hitvallásrai tekintet nélkül miután itt kinek-kinek hitvallása szerint szolgálnak elfogadok egy elhatárzott hitteljes egyént ki iskolát tanítva tisztességesen megélhet 80 —100 arany évi jövedelemre számolhat s egy külföldi egyesült prot. egyház megalapításában mely a missióhoz tartozik fontos részt vehetend. Foksányból Ploestre érvén, miután egy vasárnap híveim lelki szükségét kielégítem Pitestre mentem. Itt látva egy uj iskolaterem építésének halaszthatatlan voltát, még Ploesten vett kölcsön pénzzel elhatároztam az