Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-04 / 36. szám

egyetemes tanügyi bizottmány a inü terjedelmét kiszabta, kétség kivül arra kivánta figyelmeztetni s szorítani a pályázókat, hogy tekintetbe véve a néptanítónak több tantárgyak s osztályok közt megosztott idejét, ne fordíttassanak vele az irvaolvasás tanítására több időt, mint a menynyi arra múlhatatlanul megkívántatik. Továbbá, hogy a miket a célra szükségesekül kiválasztottak, lehető rövidséggel és szabatossággal adják elő ; ne adjanak művökben a tanitó és gyermek kezébe oly szemetes magot, melyből a tanitó rostája kár nélkül, söt talán haszonnal, sok hitvány szemet elhullathat, hanem a mit adnak, legyen az az irvaolvasás körében szükséges fogalmaknak, cselekvényeknek kivont lényege, legyen szemen szedett tiszta mag. Végre, hogy mind a pályázókat, mind a tanítókat megóvja ugy a tantárgyak, mint más esetleg felmerülő s a tanítás határába vetődő tárgyak körül a pedáns, időtlen alaposságra törekvéstől, a növendékeket pedig annak veszélyeitől. Pályázó mindhárom tekintet ellen vét,s e vétségekből nőtte ki magát müvének enormis terjedelme. Az irvaolvasás keretébe oly tárgyakat von be, melyek oda a népiskolai szervezet értelmében vagy természetűknél fogva nem tartoznak, minők a beszédrészek ismertetése, s a mondatoknak a beszédrészek szempontjából való fejtegetése, miknek nyelvtanitási vezérkönyvben, és a mennyiségek terjedelmes tárgyalása, minek számtani vezérkönyvben van illetékes helye, A szorosan célra tartozókat is vizenyős hosszadalmassággal, ugyanazonok gyakori teljes ismétlésével s a legjelentéktelenebb cselekvények mindannyiszori kijelelésével tárgyalja, ugy hogy ugyanazokat a tanítás legkisebb kára s minden hézagejtés veszélye nélkül felényi szavakkal felényi terén is bőven ki lehetne fejleni s előterjeszteni. Az idétlen alaposságra törekvésnek számos példái az óriási — néhol egész lapot betöltő — bettiképzési szabályok; a terjedelmes, különösen a nagy betűk tanítási óráiba mintegy erőszakkal bevont értelmezések, a szóknak a hangok száma szerinti, végletekig vitt osztályozása s gyakorlása, az Írásjeleknek, a mondatsorozatok tanára épített fejtegetése s tanítása stb. 2. A vezérkönyv tanrnodora nagy mértékben tévesztett s hibás, a mennyiben az nem kérdezgetve fejtegető, hanem valóságos diktáló. A tanitó a nem poaitiv ismereteket sem a gyermek tudalmából fejti ki, hanem szájába rágja, emlékezetébe diktálja; az ismeretes térről az ismeretlenre nem vezeti, annyival kevésbé hagyja maga erején menni, hanem ölbe fogva teszi át a gyermeket s igy egészen elzárja tőle az öngondolkodás, önmunkásság s ezek által önállás szerzés alkalmait. Igy például ép oly hosszadalmasan s maga adja elö azon betűk képzését, melyeknek vonásait a gyermek már ismeri, mint kezdetben a teljesen ismeretlenekét, holott magokra a gyermekekre kellene bizni a képzési szabályok felállítását, s azon mértékben kellene Iépcsőnkint a gyermek munkásságának növekedni, melyben a tanítóé kevesbedik. Igy a szótagolási szabályokat előre felállítja a helyett, hogy példahalmozás — inductio — útján magával a gyermekekkel alkottatná meg. Sajátságos példája a diktáló modornak azon ,,tanítás," melyben a tanitó a beszédrészeket egy órán akarja tanítványaival megismertetni. Ily diktáló s peroráló modorban készülvék minden egyes szók s mondatok által igényelt értelmezések , a tanítás tárgyának a ,,tanítások'4

élén előre kitűzése, a betanítandó belli alakjának, vonásainak, a betű szemléltetését megelőző, szóvali leirása. Tévesztett a vezérkönyv tanmodora továbbá, a menynyiben a tanításokban szóló tanitó nem ismer önmérséklést s választékosságot az ismeretek közlésében. Mély s a gyermek felfogási erejét túlhaladó értelmezésekbe bocsátkozik akkor, midőn néhány jellemző s a gyermeki értelemhez alkalmazott szó teljesen eleget tenne, a gyermek szükségének. Magyarázataiban nem tud a gyermeki kedélyhez s értelemhez szólani; nem tejnek italából igyekszik táplálni az erőtleneket, hanem gyötri kemény, emészthetetlen eledelekkel. Legszembeötlőbb példái az ily tévesztett, önmérsékletet, választékosságot nem ismerő magyarázatoknak a nagy hetük ismertetésénél előforduló históriai töredékek, melyekben minden lépten nyomon uj meg nj magyarázandó , sokszor megmagyarázhatatlan szók s kifejezések fordulnak elö, mi miatt a tanitó kénytelen egyik szavát másikba Ölteni. Évezredekről, évszázadokról beszél oly növendékek előtt, kiknek számismerete — a népisk. szervezet követelménye szerint is — 20-ig terjed; egy rövid óra sziik határába bevon históriát, geográfiát, ethnográfiát, politikát stb. s mindezekben a szegény gyermek figyelmét keresztülhurcolja, mely ugyan előbb bemerül eszméletlenül a reázuditott ismeretek özönébe, mintsem abban, a miről szó van, legkisebb világosságot nyerhetne. Ugy látszik, szerző nem osztja az apostol elvét: inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy sem mint tízezer szót szólni idegen nyelvvel. — Az ily nagy magyarázatok a szegény ember esője, melyben nincs köszönet. Ily eljárás s tanmodor mellett lehet, hogy a növendék elméje meglesz tömve összefügget!en, feldolgozatlan ismerettöredékekkel a tudományok minden ágából, de sem az anyagi cél az irvaolvasás a kiszabott idő alatt, sem az alaki, a gyermeki értelem fokozatos erősítése s szellemi munkásságra ébresztése elérve nem lesz. A második biráló különösebben ide tartozó nézetei. A vezérkönyvet illetőleg : 1. Az ebben használt találgató módszer sok helyütt hibás. Kérdései sokszor nem ugy vannak intézve, hogy azokra szükségkép azt kelljen felelni e tanitványnak, mit a tanító óhajt, miben áll épen és nem csupán abban, hogy kérdezgetünk, lényege ama módszernek. A feleletek is több helyütt olyanok, melyeket gyenge gyermek előleges készítés nélkül adni nem képes. 2. Hiány benne, hogy még előkészítésül az irásra a pontok, egyenes, görbe, függélyes stb. vonalok nagyon is hosszasan rdatnak elö és definiáltainak, addig az olvasásra előkészítésül a hangok, szótagok stb. fejtegetése vagy teljesen mellőztetik , vagy igen későn és hiányosan a d a lik elö, mi által a tanitóstan ezen elve „dologról menj a jegyre és nem megfordítva" megsértetik.