Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-04 / 36. szám

sem a férfiúnak indulatjától, hanem Istentől születtettek. És amaz ige testté lett és lakozott mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, ugy mint az atyának egyszülöttének dicsőségét, stb." íme Jézus sz. lélektől való fogantatásának szellemi értelmezése nem tőlem, hanem János evangéliumának Írójától, ki idézett szavaival amaz ismeretes hermeneuticai szabály szerint, hogy „scriptura scripturae interpres," legvilágosabb magyarázója a Máté felhozott előadásának, mely e szerint sem többet sem kevesebbet nem jelenthet, mint hogy Isten Jézust anyja méhétől fogva szent fölkentjéül, az emberiség megváltójául rendelte. Bunsen kimondta volt, hogy a jelenkornak feladata a Sémit a Jáfet nyelvére fordítani át, azaz vallásos fogalmainkat a sémi, zsidó formákból kivetkőztetni és saját szellemünk s észjárásunkhoz alkalmaztatni. Igen helyesen, mert csak akkor lesznek amaz eszmék ismét életünket mozgató hatványokká, ha uj formuláz ás által életünk szellemi körébe lesznek beilleszthetők. Megeshetik azonban, hogy az eszmék ily átalakulás folytán annyira megváltoznak, hogy az ember rájuk nem ismer többé, a mint a párában rá nem ismerünk a vizre, a melyből alakult. De a tudományt ez meg nem zavarhatja. — A közönséges ember, ki a vegytan törvényeit nem ismeri, ámító beszédnek állítja, midőn a vegyész előtte azt erősiti, hogy a víz nem egyébb, mint elégetett levegő; azonban a tudomány azzal nem törődik, hogy mit mond találmányira a törne^, hanem mind előbbre tör fölfedezéseiben. O ' De mi haszna tudom — kérdi a közönséges ész — hogy a viz elégetett levegő? Erre a tudomány ténynyel felel. Meglévén állapítva, hogy a vizben éghető levegő-nem van, módot talál ezt a vízből kiválasztani s égő szerül felhasználni, s ime ma vizet égetünk az éjjeli sötétség elűzésére. A természettől kölcsönzött hasonlatok a szellemiekre alkalmaztatva bizonyos tekintetben mindig sántikálnak; de itt ez egyszer a hasonlat nagyon sokban talál. Midőn a gondolkozó ész a vallásos képzetet érzéki alakjából kivetkőzteti, hogy belőle a tiszta eszmét kinyerje, a gondolkodni nem szerető tömeg azt kiabálja: ez ámítás, csalás! és sehogy sem tudja magával elhitetni, hogy az eszme, az a szellemi valami, a melyet markolni nem tud, az ő kézzel fogható képzeteivel egy és ugyanaz, épen ugy, a mint nem hiszi, hogy a viz elégetett levegő. Célellenes dolgot is cselekednék, ki a közönséges életben bolygatná még most e dolgokat. Ha ki szomjúhozik, balgaság volna őt az italra addig várakoztatni, mig vegytani úton a csepp ízetlen vizet elemeiből előállítottuk. A szomjuhozónak élő vizet adjunk, de a tudomány ne hagyjon fel kísérleteivel és folytassa vizsgálódásait. Ezen kitérés után kimondjuk röviden nézetünket a fenforgó kérdés fölött. Jézus földi életét körülményesen leirni azért lehetetlen, mert ehhez egyáltalában semmi biztos adataink nincsenek. Az okmányainkban leirt személyiség nem más, mint Jézus, a ki Krisztus (azaz Isten fölkentje); ez pedig életirás tárgya mostani felfogásunk szerint természeténél fogva nem lehet, mert nem esik azon causalitási törvények alá, melyek az egyén történeti fejlődését vezetik. A Krisztusnak mint személyesített örök eszmének életfejlődése benső, szükségképi, időtől és körülményektől független, még az egyén fejlődése időben esik, és kívülről ráható körülmények befolyása alatt foly le. A Jézus élete, mint Krisztusé meg van irva az evangéliumokban, ezekből minden igaz keresztyén ^megalkotja magának a Krisztus képét ugy a mint Isten neki tudnia adta, mert E1-testerr el szólva, de szavaiból épen az ellenkezőt következtetve, mint ő, ezt mondjuk: „A mint bizonyos az, hogy az irás szerint mindnyájan hívatva vagyunk arra, hogy Krisztus képmásai legyünk, annál inkább bizonyos az, hogv mindenki, a kire Jézus élő hatással van annak egy bizonyos képét viseli magában. Tisztát és határozottat nem mindenki, tökéleteset senki sem, összefüggőt igen kevesen, de Jézusnak valamely képe, valamely alakja mindegyikünk előtt lebeg. Akaratlanul ezen képbe szőjük bele mind azt, a mit tőle vagy felőle belsőnkkel megegyezőleg hallunk; ezen összes szemléletből magyarázzuk és értjük mi meg azon egyes vonásokat, szavakat, tetteket, a melyekkel a szent írásban és annak magyarázatában találkozunk. Sőt egyes pillanatokban a legélénkebb elragadtatás és legmagasztosabb felemelkedés óráiban oly 71 *