Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-28 / 35. szám

tyolát az Istenire, hogy hozzá a sejtelem szent borzalmával közeledvén, lelke felmagasztasuljon a végetlen utáni szárnyalásra. Mindenesetre történelmileg bebizonyodott tény, hogy a mint Pelletan Odó'n „Profession de foi du XIX siécle" cimü mnnkájában mondja: „az ember nem hal meg más, vele egy és ugyan aféle anyagból gyúrt emberért csak azért, hogy e másik bizonyos időben bölcsen okoskodott az erény érdeme felett: csak a mysterium, csak az ég és föld közt lebegő nem tudom, micsoda, az a szellemnek mintegy meteorja az, a miért az ember meghalni és kínvallatásokkal szembeszállani kész. (L'homme ne meurt pour un homme pétri du méme limon que lui, parceque cet autre a devisé sagement dans le temps sur le mérite de la vertu; on ne meurt et on ne brave la torture, que pour je ne sais quoi, qui flotté entre ciel et terre, comme le météore de l'esprit). A történelemben nem mindég az a valóság, a mi szembeötlik, a mi kézzel fogható, hanem a mi hat, a mi a fejlődési változásokat munkálja, legyen az bár képzeleti valami: mindegy. Avvagy nem valóság-e a nehézkedési erő, mely az anyagvilágot a földhez kapcsolja, ezért mert szemeiddelnem látod? Nem a kézzel fogható anyag, hanem a láthatlan erő az, mely munkál. Igaz, hogy az életben, az erkölcsi világban az eszme csak a személyiségben, a személyiség által munkás; de épen az teszi a keresztyénséget az emberiség vallásává, hogy itt a személyiség adva van, az erkölcsi világ legmagasb eszméjének képviselője lelki szemeink előtt áll. Csak egy kérdésre tudjunk még kielégitŐ feleletet adni, s akkor a keresztyén világ keletkezésének titka meg lesz fejtve. Jézus legközelebbi követői már elfogatásakor nem mutattak valami elszánt bátorságot; csakhamar elszéledtek, s az erőszakos, gyalázatos kivégeztetés, melyet csak néhány nőkisérője mert messziről szemlélni, épen nem emelhette Jézus követőinek bátorságát. Ez a kérdés tolul tehát itt fel: mikép esett, hogy épen e halál után, mely a messiási fényes reményeknek oly csúfos véget vetett, látjuk erősödni a hitet, hogy Jézus volt a várt Messiás, a Krisztus ? Világos, hogy olyas valaminek kellett e halál után történni, a mi a csüggedők lelkét hatalmasan fölemelte, kétkedéseiket eloszlatta és bizonyossá tette őket a felől, hogy a nemzet várakozása épen e keresztre feszitett Jézus által fog teljesedésbe menni. E tény földerítésétől függ a keresztyénség eredetének, első keletkezésenek felfogása, s igy nagy mértékben megérdemli, hogy annak históriai alapját fölkeressük. Forduljunk e végett az uj szövetség legrégibb, legeredetibb írójához és nézzük, mire alapítja Pál, a keresztyén vallás leghatalmasabb terjesztője, kinek semmiféle kritika által meg nem renditett hitelességű iratai ránk jutottak, a Jézusban, mint Krisztusban való hitét ? Az 59 évvel Kr. sz u. kelt korinthusi első levelében igy ir az apostol, XV, 3 — 14: „Mert erre tanítottalak főképen titeket, melyet én is tanultam vala, hogy a Krisztus megholt a mi bűneinkért, az irások szerint. Es eltemettetett és feltámadott harmadnapon az irások sjz e r i n t. Es megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét tanítványoknak. Azután megjelent többnek ötszáz atyafiaknál egyszerre, kik közül sokan élnek e mai napig, némelyek pedig elaludtak. Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak. Legutólszor pedig mindenek között nékem is, mintegy idétlennek megjelent. Mert én az apostolok között legkisebb vagyok, ki nem vagyok méltó arra, hogy apostolnak neveztessem, azért, mert háborgattam az Isten anyaszentegyházát. De Isten kegyelme által vagyok a mi vagyok, és az ő kegyelme én hozzám nem volt hiába való, hanem többet munkálódtam, hogysem mint mindnyájan azok: de nem én, hanem az Isten kegyelme, a mely én velem vagyon. Mind én, mind ezek igy prédikálunk, és igy hittetek. Ha azért ugy prédikáljuk, hogy a Krisztus feltámadott a halálból, mikép mondják némelyek is köztetek, hogy nincsen a halottaknak feltámadások? Mert ha halottaknak feltámadások nincsen: a Krisztus sem támadott fel. Hogy ha a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló kétség nélkül a mi prédikálásunk, hiábavaló a ti hitetek is." íme a legrégibb, egyszersmind leghitelesb bizonyságtétel arról, mire alapították az első keresztyén hivők abbeli hitüket, hogy Jézus a várt Krisztus, ki meghalt a mi bűneinkért.