Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-24 / 4. szám
1 03 kell, — az evangyéliom, a keresztyén tan által kijelelve van : a világosság, szabadság, szeretet isteni codexe az, mi magában foglalja mind azt, mi az ember szellemi nagyságának, erkölcsi teljes boldogságának, s földi élte legmagasabb feladatának megfelel, azt kielégiti, mindannakalapja, feltétele, létesítője. Az igaz keresztyén egyedül, és a szó felséges értőimében. — e m b e r. Ez a keresztyénség soha ki nem alvó fénynyel tündöklő dicsősége, — mig a nap körű! forog a föld, ennek vándor lakosa az ember munkál, küzd, és siet a nagy cél felé, — csupán az idvesség tudományában találja maga legszentebb, megközelíthető, de el nem érhető ideálját! A keresztyénség sok homálylya! borított, s ma is hevesen vitatott östörténelmében három nevezetes, és azon kor vallásos életét jellemző, annak főcimervonásai gyanánt tekinthető momentumot találunk. Az ember' szellem dicső magaslatán álló, épen azért a néphite és cultusával éles ellentétet képző, a régi világot, annak minden szent és nem szent intézvényeit megtámadó, a társadalmi rendet alapjában megingató uj tudomány, az evangyéliom minden szenvedett üldözések, vérkeresztségek dacára, csak hamar nagy kiterjedést nyert, s annak követői Rómában a világ fővárosában is nem sokára Krisztus halála után, nagy számmal találtatlak.2 1 ) A keresztyénség keblében továbbá, már kezdetben, mindjárt az apostoli korban a tanegység hiányából következő versengések, szakadások állottak be, s e meghasonlás, a szent dolgokban mutatkozó ellentét, a keresztyén vallás évkönyveiben közel két évezred óta veres fonalként keresztül húzódik. A jó és gonosz tudása fája gyümölcsének leszakasztására, az ó ember levetkezésére, az új ember felöltözésére irányzott mind ezen törekvések s fontos küzdelmek a Szentirás képes kitételeiből korunk nyelvére átfordítva az egyházi tekintély és emberi okosság, a megavult tanok és új esz-2I ) A mint S vetőn ius irja Claudius császár, ki 4l-ben s igy Krisztus halála után nyolc évvel lépett a trónra, kénytelennek látta magát a keresztyén valláshoz szitó és folytonosan háborgó zsidókat Rómából kiűzni, — ,,Judaeos impulsore Chresto assidue tumultuantes Roma expulit;" C 1 a u d. 25. — Nero alatt Kr. után 64-ban, tehát Krisztus halála után harmincegy évvel, mint Tacitus irja, — Annál. XV. 44t — ,,az emberi nem elleni gyűlölséggel és veszelyes babonákkal" vádolt, s példátlan kegyetlenséggel kínzott és kivégzett keresztyéneknek igen nagy száma „ingens inultitudo" volt Rómában, valamint e fővárosban egy tekintélyes keresztyén gyülekezet bizonysága gyanánt tekinthető sz. Pál apostolnak is ahoz intézett, ismert levele. Mivel Tacitusnak emiitett érdekes tudósítása, miből látszik, hogy a régi világban is volt hitért üldöztetés, — egyszersmind eszünkbe juttatja i f j. P I i n i u s leveleinek X. könyvében olvasható, s Kr. után 104-ben irt oly nevezetes tudósítást ez őskori kis ázsiai keresztyének felől, valamint T raj a n us császárnak arra'tett határozatát, e két becses régiségi adat, hu fordításban, ez értekezés Függelékében, A alatt található. Sz. F. , 104 mék, szóval: a hit és tudomány közötti viiát fejezik ki, melynek végcélja az i g a z s á g k e r e s é s. .Hogy az ebből származó veszély sem hiányzott a keresztyénségben, midőn annak szent eszméit, szorosan meghatározott egyházi tanait az emberi ész vitatni, s igy magát az isteni tekintélylyel ellenkezésbe tenni merészelte, — a következőkben látni fogjuk. Azon versengések, szakadások, viták végre, mik a keresztyén tudomány, az evangyéliom külömböző értelmezése felett támadtak, első rendben s leginkább J é z u s személyére s isteni természetére vonatkoztak, főkép a szentháromság hitágazata ellen voltak irányozva, általában a váltság munkájával kapcsolatban álló eszméket és tanokat támadták meg. Ha azért már ily közel azon időhöz, melyben Jézus élt, midőn működése, tettei még fris emlékezetben voltak, s az akkor uralkodó vallásos eszméket, felfogásokat ismerhették, tudhatták, mégis azt, hogy ő Isten volt-e ? vitatták, — ez ily korán felmerült kétségből lehet következtetni, miszerint a meggyőződés arról nem állott még oly szilárd alapon, s nem volt n egyházban ugy elterjedve, mint annak fontosságához képpest feltenni kellene, inkább tehát csak egyesek kegyeletes véleménye, mint más megállított s általánosan elfogadott hitágazat volt, annál fogva, mai ismert kitételt használva, nyilt kérdésnek tekinteteit, melyet feltenni, melyhez hozzá szólani szabad volt. Csak röviden legyen itt említve mindjárt a Krisztus halála után az új hit követői, u. m. az ugy nevezhető p o -gány és zsidó keresztyének között kitört első, igen mérgessé vált versengés, a zsidó törvények s egyházi szertartások s ezeknek a keresztyénségben is kötelező ereje felett, — —• mely két felekezet élén Jézus két fő tanítványa sz. Pál és sz. Péter a pogányok és zsidók apostolai (Galatz. II. 7.) igen mérges ellentétben állottak.2 2 ) Ezenkívül, hogy mindjárt kezdetben a keresztyénség keblében több meghasonlások, tanok és vélemények támadtak, tudjuk sz. Pál apostol leveleiből, ki maga hiveit és követőit figyelmezteti vigyázni, „hogy valaki meg ne csalja hitető beszéddel" (Kolos. II. 4.) továbbá inti „különböző 32 ) Tudva van ez különösen Pál apostolnak a Gálatziabeliekhez intézett leveléből, midőn pl. irja, hogy Pétert Antiochiában, mivel „teltetésképen viselte magát s nem egyenesen járt, mint az evangyéliom igazságához illendő volna, mindenek előtt megfeddette" (Gal. II. .11 — 14.) E szakadás megszüntetése végett az apostoloknak Jeruzsálemben tartott, s az „Apostoli cselekedetek" XV-ik szakaszában leirt, az akkori helyzetei érdekesen ismertető első közönséges gyűlése a bajt nem orvosolta, miután az apostolok egyebet nem tehettek, mint „az Antiochiában, Syriában, Ciliciában s a pogányok közzül való atyafiaknak1 ' levél és küldöttség állal javasolni, miszerint tartózkodjanak ,,a bálványoknak áldozástól, a vérnek italától, a fullva holt állattól és a paráznaságtól," s hozzá tevék : „melyektől ha megoltalmazzátok magatokat, j ö I teszitek." A mint a szakadás a két felekezet között tovább is fenmaradt, ugy a keresztyén egyház sorsára és kifejlésére nagy, sőt döntő hatást gyakorolt. Sz. F.
