Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-31 / 31. szám

BELFÖLD. VISZONZÁS. A junius 12-iki Protestáns Egyh. Lapban t. Nagy Mihály verőcei lelkész és egyházmegyei jegyző úr a dré. gel palánki e.megye lukanényei gyűlését közölvén, s minket N.-Marosiakat is érintvén, azt irja hogy mi ,,pátensszerű szervezéshez látszunk hajlani." Ez igaz : sőt miután a ft. kerületi tanács legújabb végzésével is azt bizonyította be irántunk, hogy a kedélyeket lecsillapító, és a feleket kielégítő, megnyugtató, tapintatos és szelíd eljárás helyett, minket dacosan még is letörni szándékozik, miután egyházunknak sem anyagi, sem erkölcsi sülyedése, békéje vagy harca — fennállása vagy elenyészése nem bir a ft. tanács előtt annyi súlylyal, hogy nem csak egy nagyobb elvet a kisebbnek, nemcsak egy egész egyházat egy egyes személynek fel ne áldozott volna, hanem annyival sem hogy valami az egyházi szelíd eljárás jellegét magán viselő közvetítő módot keresett és használt volna ügyünkben; tehát az is igaz, hogy most már az ujabb leverő s anyagilag is teljesíthetetlen s kivihetetlen, reánk csak továbbra is veszélyt hozható kerületi végzés következtében épen azon végső pontra szoríttattunk, hogy a pátensszerü szervezéshez nemcsak hajolni látszunk, — hanem azt forma szsrint egyelemes akarattal el is fogadjuk : megjegyezvén hogy ezen lépésünkre nézve a t. közönség legyen szíves Ítéletét felfüggeszteni addig mig ügyünket rendezve, az egész tényállásáról egy teljes felvilágosítással szolgálandunk. — Hanem már az nem igaz a t. közlő úr közlésében „hogy mi a pátenshez valami szomszéd e.megyei hivatal nélküli lelkész tanácsa után indultunk volna. Valakit pedig a nagy világ előtt csak ugy gondolomra utcai kószahirek után még erkölcstelennek is bélyegezni, rágalmazni, maga a világon a legnagyobb erkölcstelenség és gonoszság — annyival inkább, mert már most az igaz ügy érdekében ki kell mondanunk, hogy azon célzott lelkész urat még mi ugyan soha sem láttuk, nálunk M.-Maroson tudtunkkal soha sem volt. Szobi János uron kivül, ki gyermekkori tanuló társa volt, s ki nevét is legelső emlité fel köztünk, egyetlen teremtmény sem ösmeri, sem soha nem látta—hanem igen is üldözött és sanyargatott egyházunk teendője és sorsa felett tanakodván, szabadulása esetében leendő papjáról gondoskodva lélektani okoknál s rokonszenvnél fogva a szintén üldözött és régen sanyargatott s most is közlő által gyanúsított lelkész úrra bukkant gondolatival. S több utánai tudakozódások s kedvező vélemények azt eszközlék, hogy a többször érintett lelkész uron, szívünk, eszünk megnyugodott, őt levelünk által felkerestük, s tőle arra kértünk választ, hogy ha a pátens szerint szervezzük magunkat, eljönne e hozzánk papunknak, mely kérdésünkre mig egyfelől tagadólag válaszolt, másfelől kibékülésre, és az egyh. kormány eljárásának melytől minden jót vár és várhatunk mi is, béketürésseli bevárására serkentett bennünket, mely azonban mint a tapasztalás igazolja, nem történt meg, és ha a szóban forgó lelkész úr magát hozzánk akkor papul felajánlandotta, és ha minket az egyházi kormány elébb utóbb bekövetkezendő bölcs és minden részt kielégítő eljárásával nem kecsegtet, már régebben a pátens szerint szervezendettük magunkat — s hogy az eddig nem történt, abban épen ő akadályozott és mégis ő rágalmaztatik. Mi tehát erkölcsi kötelességünknek tartjuk az igazság érdekében nyilatkozni, és azt a kit mi kire tudta nélkül de nem rosz szándékkal emlegettünk, a kósza hírekből roszlelküleg alakított közlés által félrevezetett világ előtt kimenteni. S miután ő is jó reménységében velünk együtt csalódott, szervezendő egyházunk papjául újra meghívandjuk — azon reményben, hogy velünk együtt azóta ő is okult. Az észnek, szívnek és becsületes jóakaratnak a munkásságnak s maga kitüntetésének pedig egyéb mezeje is van, mint a hírlapi aljas rágalom, melylyel az iró rendesen magát szokta legrutabbul megbélyegezni. — Azonban t. közlő úr állításának törvényszerű bebizonyítására általunk becsülete rovására ezennel felhívatik. Kelt N.-Maroson, julius hó 18. 1864. A n.-marosi egyház közönsége s annak megbízásából s nevében Fábián János gondnok, Szobi János gondnok, Gubacsi János, Szobonya Zsigmond, Pál János, G-ubatsi Mihály. Kálmán András, Benedek József, Dalkó István. Midőn a fentebbi sorokat vettük s olvastuk, azonnal tisztán állott előttünk az alternatíva, hogy azokat vagy nem közöljük, vagy ha igen, elmondjuk őszintén, mily benyomást tettek reánk, kik távol az ügytől sine ira et studio szólhatunk a dologhoz. Mondjuk ki egyszerre: szomoritóbb sorokat e lapok hasábjain még nem közöltünk. A protestáns egyház századok óta ernyedetlen harcot vív önálló törvényes létezhetéseért. E harc a végig kitartó híveknek i§ legjobb esetben más javakat nem Ígérhetett soha, mint melyeket önmegtagadás és folytonos áldozatkészség árán a nemes lélek érez, midőn oly társas állapotok létesítésén dolgozik, hol követelő versenyzés helyett kölcsönös szeretet, hideg jogvitatás helyett méltányosság, általában szabadság, egyenlőség és testvériség nemcsak név szerint, hanem tényleg uralkodnak. A ki magyar protestáns egyház alkotmányának e megbecsülhetlen áldásait közelebbről