Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-31 / 31. szám

recta fide dissiderent, ut si quid excusationis haberet Servetus ipse, in médium proferret, et quibuscunque posset rationibus, probaret sua dicta. Deinde nos ex Verbo Dei ostenderemus nihil temere a nobis fuisse damnatum. Hoc praesente Servet o, nec recusante a ctumest. Paruimus. . . Nunc apparet an sibi tyrannidem sorbannicam arroget C a 1 v inus temere et sine ratione damnando, an uero petulanter suo more Servetus et sine ullo pudore in calumniam torqueat, quod simpliciter, ut causae ratio dictabat, mandatum erat a Senatu" Ezen okmánynak, illetőleg cáfolatnek cime is világosan hirdeti eredetét és szerzőit: Brevis refutatio errorum et impietatum Michaelis Servet a ministris ecclesiae genevensis, sicuti jussi fuerant, oblata. Halljuk magát Kálvint is ! Kálvin határozottan visszautasítja azon rágalmat, mely szerint azt, a mit a tanács tett, neki tulajdonítják; — oly rágalomnak nevezi ezt, melyet zavargó, gonosz, ostoba és részeges emberek terjesztettek felőle. Nyíltan vallja, hogy az ő eszközlése és tanácsa következtében záratott el Servet; elösmeri, hogy az ügyet ezen pontig ö vitte; de határozottan nyilvánítja azt is, hogy miután Servet tévelygései bebizonyosodtak, ö a büntetésről egy igét sem szólott, és azt mondja, hogy e tekintetben minden becsületes ember tanúbizonysága neki, a gonoszokat pedig nyilván kihívja, hogy ám hozzák fel ellene a mit tudnak. „Quidquid a senatu nostro actum est, mihi passim adscribitur. Nec sane dissimulo, mea opera consilioque jure in carcerem fuisse conjectum. Quia recepto hujus civitatis jure, eriminis reum peragere oportuit. Causam hacusqne me esseprosequutum, fateor. Ex quo convictus est, me nullum de poena verbum fecisse, nonsolum boni omnesviri mihi testess unt, sed malis etiam concedo ut proferant siquid habé n t. Sed quatenus progressus sím non tanti interest ut publico libro calumnia, quam mihi aspergunt vei turbulenti homines vei maligni,vel stolidi et ebriosi, purgetur." Mindezeket nyilvánítja Kálvin épen a Servet ügyéről írott s a hivatalos küzokmányokra támaszkodó művében (nihil a me hiepositum, quod non in acta publica relatum et legitimé consignatum sít), oly műben teszi továbbá Kálvin ama nyitatkozatot, melyet a genfi gyülekezet minden lelkipásztorai aláirtak, s melyről Zur-Kinden berni jegyző s Kalvinnak barátja megjegyzi, hogy annak nem a Kálvin, hanem a genfi tanács neve alatt kellett volna állnia, minthogy a genfi tanács lehetett volna a maga saját tényének védelmezője. Vellena libri tui priorem partém, non tuo nomine sed senatus tui extare, qui sui faeti defensor esse potera t.u A Servet perfolyamának Trechsel által közlött kivonatában, minden törvényszéki ülésnél napról-napra fel vannak téve a jelen volt bírák nevei; de ezek közt Kálvin nevét sehol sem találom. Egyébiránt, maga a Servet halálos ítélete megmondja, hogy kik voltak az ő bírái; t. i. a syndicusok s a törvényszék tagjai, vagyis a bűnügyi bírák, syndiques juges des causes criminelles, — s vájjon Kálvin volt-e syndikus vagy törvényszéki tag; s vájjon fel íehet-e azt tenni, hogy Perrin, Vandel és más, Kálvin ellen halálos gyűlölettel viseltetett libertin főnökök, kik a törvényszéknek tagjai valának, eltűrték volna azt, hogy Kálvin közzéjek feltolakodjék. Valóban sajátságos fogalom lehet az, egy rfíüdezett igazságkiszolgáltatásról, mint a milyen volt Genfben is, — mely lehetőnek, sőt ténynek tartja azt, hogy u g y a nazon egy személy feTadó, vádló és bíró is rolt. Söt Barni úr szerint, mindezek felett még hóhér is. Azonban, hogy az e féle vélemény, a fenforgó ügyre nézve merőben alaptalan: azt a fentebb közlött források kétségtelenül bizonyítják, s bátran állíthatjuk, hogy vagy Kalvinnak s veleegyütt tisztársainak és a perfolyam adatainak kellett vakmerő hazugoknok lenniök; vagy Barni úréknak volt szükségök nem mustármagnál nagyobb hitre, hanem valami másra, hogy eljuthassanak azon állításra, miszerint Kálvin Servetnek bírája söt hóhérja is volt. Van még e pontra nézve egy érdekes curiosum. Sz. F. úr, Barni nyomán, bizonyos tudósításokra compte - rendű — is hivatkozik, még pedig, mint oly forrásokra, melyeket maga Kálvin irt a tör-" vényszék üléseiről, s melyeken szinte alapítja aztán azon állitmányt, hogy Kálvin Servetnek birája volt. Megvallom, hogy ezeket nem ismerem; nemcsak, hanem olyatén mivoltu létezésöket sem olvastam sehol, mint a hogy azokat Sz. F. úr idézi. Igen érdekes volna, ha ezen tudósi 't ásókat csakugyan Barni úr fedezte volna fel. Én azonban százat teszek egyre, hogy ezen nagy érdekű tudósítások nem egyebek, mint Kálvin azon müvének néhány pontjai, mely 1554-ben jelent meg latinul, s melynek francia fordítását Barni úr müvéből, néhány ponttal alább maga Sz. F. úr idézi, de ugy látszik, arról sejtelme sem ^olt, hogy ezen mü, és ama tudósítások nem különbözők, hanem egy és ugyanaz-Ezen mü az, a melynek, mint fent emlitém, Kálvinnál együtt a többi genfi lelkészek is alá írtak, melyet Kálvin a hivatalos okmányokra támaszkodónak mond, s melyből én is a fentebb idézett pontokat közlöttem. Ezen müvet én, eredeti latin, Kálvin által fogalmazott alakjában ösmerem, a mint az Kálvin összes müvei amsterdami kiadásának 8-dik kötetében az 510 — 568 lapokon, s kisebb theologiai müveinek 1576-dik évi genfi első egyetemes kiadásában a 816—908 lapokon olvasható. Ezen kiadá-