Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-07-24 / 30. szám
látogatások jegyzökönyvének, a kebelbeli egyházak jelenállásáról beterjesztett jelentései, — azonban ezeket, inint szintén az ezek nyomán keletkezett határozatokat, mint csak is helyi érdeküeket, mellőzöm. A főtiszt, egyházkerület áprilisi közgyűlése jegyzökönyvének 159. számú határozatában, véleményadásra hivatik föl egyházmegyénk, máramaros-ugncsai esperes nt. Batizi András űr beterjesztett indítványára vonatkozólag, — hogy: „a lelkészválasztási szabályok 14. §-a, akként módosittassék, miszerint :*az elválasztott lelkész, csak akkor fogadhassa el a meghívást, ha a választást — az egyházmegyei elnökség, ideiglenesen, t. i. a következő gyűlés idejéig — megerősítette; mely ezen kettős elnökségi rendszeren nyugovó módosítás, már csak az elnöki egyoldalú intézkedések eltávoztatása érdekéből is óhajtandó." — Egyházmegyénk, a kánonszerü — ,,Consensus senioris" mellett marad ; az eredeti szerkezetet tehát, nem kívánja az indítvány értelmében módosíttatni. Változások is történtek egyházmegyei hivatalnokaink sorában. Mult évben egyik tanácsbiró, jegyzővé választatván, helyébe p.-ládányi lelkipásztor, Kálmán Lajos űr, tanácsbiróvá választatva, s választása megerősíttetvén — a hivatalos esküt letette. Néhai Jósa János utódjául, egyházmegyei pénztárnokká-fölkiáltással-, szoboszlói lelkipásztor Szivos Mihály űr megválasztatott, s hivatalára föleskelteték. Egy papi tanácsbirói állomásra — szavazás rendeltetett. Utoljára, egy kellemetlen ügy vétetett föl, s tárgyaltatott. — Hiába, a napnak is megvannak sötét foltjai ! Egyházmegyénkben, a közelebb lefolyt idők alatt, előbb az egyházkerületileg szabályozott stólaügy — közelebbről, a parochiális földek adója miatt, némely helyeken — sajnos zsurlódások fejlettek ki. A keserű poharat, rendesen a lelkipásztornak kell kiürítenie... Uti figura, jam docuit. — Kivált, ha egyes szóvivők, fölhasználni akarják a fenforgó zsurlódásokat, hogy a lelkipásztor ellenében — noha az, egyházkerületi és egyházmegyei határozatokra támaszkodék — magánérdekeiknek, elégtételt szerezzenek. — Fájdalom! ily eset van jelenleg is, egyik egyházunkban. — Egyházmegyei törvényszékünk, a becsomózott ügyiratok alapjan, a báborgó kedélyeket teljesen megnyugtató Ítéletet hozott. — Egyébiránt, kezénél lévén, az adóügy ürügye alatt szított bujtogatásokat, és a bujtogatások vezetőit, kétségtelenül kimutató többrendbeli bizonyítékok, azon esetre, ha az illetők, megkezdett céljokkal fölhagyni nem akarnának: minden további kimélés nélkül, haladéktalanul megteendi, illető helyeken, az eféle esetekhez képest — szükséges lépéseket, Gyűlés végeztével, esperes, egyik segédgondnok, és a jegyző — helybenlakók lévén — atyafiságos szeretettel megvendégelték, a közgyűlésnek — hármojok között megoszlott tagjait — szerény asztalaiknál. A SOPRONI ALSÓ EVANG. EGYHÁZMEGYE GYŰLÉSE. Evangyélini egyházi igazgatásunk egyik fő ereje a nyilvánosságban állván, a mint az ügyei vezetésével megbízottak, a kormánya élén állók beszámolni kötelesek az illető testületek előtt, ugy másrészt szükségesnek találom, hogy az egyes megyék egyházi s anyagi mozzanatai e becses lap hasábjain nyilvánosság elé bocsáttassanak. Ez határozott el engem is, hogy a sopronyi alsó ev. egyházmegye e hó 6-án Beledben tartott gyűlésének főbb vonásait, jelentékenyebb mozgalmait köztudomásúvá tegyem. Gyűlésünknek szokott vallásos szertartások mellett történt megnyitása után — mindenek előtt az üresedésben levő világi jegyzői hivatal betöltésére elrendelt szavazatok egy kiküldött bizottmány által felbontatván, azon kedves hírt vevők, hogy e hivatalra megyénk világi férfiainak egyik leglelkesbike, Róth József úr, lett egyhangúlag megválasztva. Sajnos hogy e megválasztást, a gyűlésnek minden felhívásaira is nevezett kedves hitrokonunk el nem fogadta, lemondási érvül hozván fel: hogy Ö mint iskoláink felügyelője egyedül, és kizárólagosan csak a népnevelés terén akar működni, minden tehetségét, idejét iskoláink felvirágzására szentelvén. Uj választás rendeltetett el. A helyt, tanácstól megyénkhez érkezett rendeletek közül néhány hosszasban, és elég hévvel tárgyaltatott. Leverő szomorúsággal olvastuk azon intézményt, mely győri lakos, Vierzigman Károly róm. kath. apának, Gilányi Anna ev. hitv. nejétől született leányának győri ev. lelkész nt. Horváth Sándor általi megkereszteltetését, törvénytelennek nyilatkoztatja, dacára az apa beleegyezésének; és szigorúan meghagyja superintendens úrnak e keresztelési bejegyzést 8 nap alatt kitörölni a győri ev. gyülekezet anyakönyvéből, azt az illető plébánosnak átküldeni rendelvén. Meglepetve olvastunk egy másik magas helyt, intézvényt, mely soproni főiskolánk érettségi vizsgáit gyengén kezeiteknek látszik állítani, mert a mult év folytán vizsgálat alá bocsátott 37 ifjú közül egy sem bukott el. Mi ugy hisszük, hogy e jelenség nem mást bizonyít mint azt: hogy ifjaink kellő szorgalommal tanulnak és tanitvák. Hogy a szigorú igazságosság megtartatik, elég bizonyíték a jelen évi érettségi vizsga, melyen 4 gyengének talált ifjú visszautasittatott. Ama helyt, rendeletre pedig, mely a katona ügyben kiadni szokott családi értesít vénynek 50 krlól 2 frtig terjedő díjazását szabja meg, megyénk határozatilag kimondá, hogy lelkészeink a gyülekezetükben bevett szokás, illetőleg a hiványukban kijelelt díjt tartoznak elfogadni s követelni. A felvilágosodás terjesztése a prot. egyház fő jellemvonása s igy kötelme levén, a közművelődést pedig, melynek be kell hatni a nép legalsóbb rétegeibe is, iskoláink esz-> közölvén, tanodáink állásának áttekintésére fő súlyt fektetett gyűlésünk. Tanítóink sorából mult évben megkívánta a halál kora áldozatát, szakonyi tanitó, néhai Bruk János elhalása által, kiben szellemi tehetséget, ernyedetlen szorgalommal párosító hü munkást vesztett el a ne-