Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-10 / 28. szám

szerű előnyei. Az egyedek családokká, ezek népekké és nemzetekké alakulnak, hogy a közös bajokat közösen orvosolják és az előnyt közösen élvezzék. Ennek folytán minden egyesnek, a ki e családok családjának tagja, felmenthetlen kötelessége oda munkálni, hogy a mely nemzet és országnak kebelében él, annak javát és hasznát is keresse, oly mértékben és azon irányban, a melyben hivatást érez. Ily kötelességérzetből indulva, fogtam e nagy munkához, melynek óriási voltát érintenem is felesleges. Ha nem tudnám, hogy gyarló az ember, akkor azt mondanám : tettem ! megcselekedtem ! Egyébiránt, meg lesz nyugtatva a lelkem, akkor is, ha érzem, hogy ,,akartam!" Nem hiúság a vezérem, hanem férfias komolyság és komoly férfiasság. Indokom ez. A ki gondolkozni tud, belátja, hogy minden nemzetnél a bibliafordítás a legelső és legfontosabb irodalmi kellék. Minél kitűnőbb és erösebb a nemzet, annál gondosabban lát utána, hogy jó bibliafordítása legyen. Ezen neveltetik a kiskorú, ezen épül a nagykorú, ebben keres vigasztalást a hajlottabb idejű aggastyán. Mindenki tudja, hogy halad a tudomány; haladnunk kell tehát a vallás tudományában is. A gyenge lélek azt hiszi, hogy akkor megyünk a fölvilágosodásnak elébe, ha egynehány Slrausz, Wislicenus, Renan stb. szárnya szabadjában indul, hogy a végtelent megmérhesse. Ámde tudjuk, hogy minél feszültebb erővel iramodik neki az elérhetlennek az ember, annál lankadtabban sülyed alá, ha el nem érhette. Mindazonáltal ezek is a Bibliából indulni kénytelenek. A legszabadabb vallási eszmék is, melyek fel-felmerülnek, a Bibliát, inint alapot, nem nélkülözhetik. Hogy azonban az eszmék ne ferde, hanem józan irányt vehessenek, szükséges, hogy minél alaposabb bibliafordításunk legyen. De nemzetünk becsülete is kívánja, hogy legyen. Ha meglesz, magunk, érezni fogjuk; hogy van; az idegenek hallják, hogy élünk. Miért is, én e tekintetben Cato vagyok, mert denique censeo — legyen valahára alapos bibliafordításunk! Már váljon teszek-e én a tisztelt közönségnek ezen igénytelen fordításommal egy kis szolgálatot — határozzon a kegyes olvasó! A ki Károlién épül, — egy a cél: épüljön és épitse Isten országát! Nem fogtam volna oly erélyesen hozzá, ha tudnám, hogy ebbeli cél már is a közel jövőben más utakon volna elérhető. A ki tudja, mit tesz Bibliát fordítani, az azt mondja, hogy igen messze van az. Nem az erők vagy tehetségek hiánya az, mely kétségessé teszi annak létesülését, hanem az a körülmény, hogy az arra hivatottak más teendőkkel vannak elhalmozva, melyek az ernyedetlen és félbeszakithatlan munkára felsegitni alig engednék. Ragadjuk meg tehát a jelent, mig kínálkozik; mert a jelen a mienk, a jövő nem a mienk. Istápoljuk e fontos ügyet szellemileg úgy, mint anyagilag; akkor a jövő a mienk leend és gyermekeinké ! Ha sikerül, az érdem nem az enyém; mert mások kezdeményezték. Némelyek az eszmét már 1848 előtt pengették, részint munkáltak azelőtt és azóta. Ott van Székács, Török és Ballagi, ott van Menyhárt, Boleman, Tárkányi stb. Ezennel szíves figyelműkbe és pártfogásukba ajánlom, Édes Testvéreim az Úrban, az első kötetet. Vajha megnyerhetném szivöket, kegyöket! Ha igen, megkettőztetett erélylyel folytatandom. A lehető legolcsóbban állitám ki, hogy mindenki, kit szíve visz rá, megszerezhesse magának. A mennyire bírta a sok szem, tisztán nyomattuk s ha itt-ott kis nyomtatási hiány volna is található, az oly jelentéktelen, hogy kiki tudhntja, mi akar az lenni. Tudtommal legfeljebb azon ütközhetnék meg valaki, hogy a „lejt" igét kétszer vagy háromszor áthatólag mertem használni, mert szükségem volt rá ; egyébiránt, a kinek ez nem tetszenék, olvassa : „ejt," akkor ki van elégítve. Köszönettel vagyok kiváltképen Melegh Gyula, debreceni református hitjelölt úrnak, a ki szolgálatkész munkatársamul fáradozott. Szíves munkásaim voltak ezenkívül, kedves tanítványaimnak erösbjei. Fogadják őszinte köszönetemet. Vegyék hálanyilatkozatomat azon urak is, kik szíves leveleikkel szerencséltetni méltóztattak. Örömmel vettem s megfogok arról emlékezni holtomiglan. Kámory Sámuel. U R A N I A. Herodotos VIII. könyve. Magyarította Bartl Antal. Pest. 1862. Nyomatolt Beimel J. és Kozma Vazulnál. Nem épen most megjelent mű ugyan, de minthogy tudtomra még eleddig senki hozzá nem szólott, nem tartom helyén kívülinek róla szót tenni. Nem tartom helyén kívülinek annyival inkább, mert ha gyéren tünedeznek fel nálunk egyes buzgók mint Guzinics, Szűcs, Hunfalvi, Szabó István és Károly s Ficskei, kik hellen forditmányaikkal e téren parlag irodalmunkat nagy néha egy-egy virággal megajándékozzák, még ritkábban méltattatnak e törekvések figyelemre, annyival kevésbbé megillető bírálatra, mint tiszti elődöm Szabó Károly Oidipusz király előszavában 1857-ben panaszolja, hogy 1849-ik évben Euripidész két drámájávali első kísérlete még mindig nem méltattatott avagy csak említésre is. Nem keresve most e jelenség okát, ha abban ván-e, hogy a magyar tudósvilág legnagyobb része épen nem találja magát a hellen nyelv ezeregy éji változatosságé, de nyitját találva, elvszerüen következetes igéző szép rendszerében, vagy tán az c téren foglalkozás háládatlan volna, — nem keresve, mondom okát, miután eleget s hiába váriam, hogy jelesebbek szólaljanak fel, teszem én, nem hagyhatván szó nélkül ez irodalmi terméket annyival inkább, mert hogy itt elöl kijelentsem, kénytelen vagyok oda nyilatkozni, hogy nem vagyok vele megelégedett s nem tartanám irodalmunkra szerencsésnek, sem ha a hellen fordításoknál e modor elharapóznék, sem ha fordító folytatván Herodotos többi könyveinek is lefordítását, mivel a füzeten levő elŐcim „Ó-Kori Remekírók Fordításai, kiadja a pesti kir. fögymnasium több tanára" fenyegetni látszik, igy adná az eredetiben gyönyörű Herodotost a magyar olvasóközön-