Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-26 / 26. szám

Nem helyeselhetem továbbá, — bocsásson-meg tisztelt tudósunk, — Calvinnak általa olykor tuláradólag dicsőítését, nagy és erős szavakban magasztalását, abban, a kellő mértéknek megtartásával is, lehetett volna a reformátor érdemeit méltányolni, midőn igy az olvasó, akarata ellen is emlékeztetve van Tacitus oly szép, mint igaz szavára : „pessimum inimicorum genus, Iaudantes." (Agric. 41.) De Calvin e panegyricusánál még inkább sajnállom a Servet, a minden gyarlóságai s botlásai mellett is, kitűnő, jeles, s mit fájdalom! Calvinról oly mértékben mondani nem lehet, maga kora felibe emelkedő tudós irányában Révész ür által tanusitott, csak nem minden sorból kitörő részrehajlást, sőt igazságtalanságot, mintha feladatává tette volna a vallásos fanatismus szerencsétlen áldozatát lehetőleg sötét szinbe állítni az olvasó elibe, s annak bűnös voltát szintúgy kitüntetni. Mi volt Servet vétke, a miért máglyára hurcoltatott? Az, hogy nem hitte a szentháromság hitágazatát a 4-d. századbeli felfogás szerint, s azt javitni akarta, de abban célt nem érhetett, s terve meghiúsulván, mint gonosztévő halállal lakolt. Mi volt Calvin érdeme és dicsősége, miért őtet nagy embernek mondják, s emlékezetének újítására közelebbrül innepet tartottak ? Mivel az egyházat reformálta, a pápa vicariatusát és a transsubstantiatiot illető hitágazatokat megtámadta, s azoknak javítását szerencsésen végre is hajtotta. Servet tehát éppen azért, a mit Calvin telt, az az eretnek volt, bűnös, és a halált megérdemelte, mig Calvint a régi egyház irányában nem kevésbé eretneket dicsőítik és magasztalják! Tehát nem a jog és igazság fogalma, de egyedül a siker az, mi az érdem méltánylásában s a polgári koszorú osztogatásában dönt. Minő sajnos, alig érthető eszmezavar!*) De ha Servetet megégették a 16-d. században, mert ismétlem: felvilágosodott nézetével kora felibe emelkedett, az utókor ezt jóvá tette, s a 19-dik század tudománya őtet nem csak igazolta, de ugy szóllva, a genevai tanács véres ítéletét megsemmisítette, emlékezetét, a tőle hirdetett tan, legalább annak alapeszméje elfogadásával, rehabilitálta, mig Calvint az utókor elítélte, és általa alapított, saját egyháza, tanaitól elfordult, azokat megtagadta, s e részben Servetnek utólagosan igazságot szolgáltatott. A történelem tehát, mint Schiller mondja: ,,a világ törvényszéke" itélt a kél férfi emlékezete felett: Ser vetet felmentve, Calvint kárhoztatva: e dicső, magasztos jury mondja Servetröl: „not guilty." Nem akarnám, hogy midőn ezeket keblem el nem fojtható érzelmeinek súlya alatt mint a történelem ada*) Tisztelt tudósunk mondja, miszerint Servet „azt már kénytelen volt elösmerni hogy a szentháromságot háromfejű ördögnek, pokoli kutyának, szörnyetegnek nevezte." S erre tisztelt tudósunk tán valami különös súlyt fektet? Azon időben „Bolond Miska" és „Figaro" még nem léteztek, s az emiitett párhuzam vagy hasonlítás egy, már akkor is a gondolkodó főktől képtelennek tartott egyházi tan élclapi kifejezése volt. Egyébiránt is a Cerberus, ha szabad mondani, vallásos eszme, sőt görög és római dogma volt. Sz, F. tá t tán kissé élénkebben előadtam, a tisztelt olvasó azt higyje, mintha én Calvin eléggé ismert, s tőlem is e lap hasábjain ismételve méltányolt érdemeit féreismerném, vagy őtet becsmérelni szándékoznám; de a történelmi igazságot senkiért és semmi áron megtagadni, a történelem első törvényét áthágni nem szabad. Végre a calvinismusnak bizonyos tekintetben igen kedvezöleg színezésére nézve, lehetne, mint hiszem, tisztelt tudósunkkal vitatkozni. De ezt érdemlegesen theologusokra bizva, csak egy, a történelembe is vágó pontra nézve kívánok szerény észrevételt tenni. Tisztelt tudósunk szerint (323. s 24 I.) a Calvinnak az egyházalkotmányra nézve tulajdonított theokratia, vagy „a polgári és egyházi élet teljes összeolvasztása" nem volna oly alapos állítás, mint sokan gondolják: Kálvin nem akarta hogy „az egyház szoritsa-ki Helyéből, s fossza-meg hatalmától s önállóságától az államot," só volt az, ki ,,az egyház és államjogi önállóságát s kölcsönös függetlenségét (?) tisztán s erélyesen hirdette, valamint feltéllenül s határozottan tagadta, fejedelem vagy államhatalomnak az egyház tudománya, s benső dolgaiba bármi szín alatt rendelhelöleg beavatkozhatását." Ez állításokban tudományos, mint történelmi tekintetben több egyoldalú felfogás, valótlan és hamis, az olvasót félrevezető nézet van, nem csak Calvin személyét, de a calvinizmust illetőleg is, mint mindjárt meglátjuk. Calvinnak, ha tetszik, föérdeme, de nem kisebb bűne, éppen a theokratia, az egyházi és világi hatalom egybekeverése volt, s valóban ilt is alig érthető, hogy tisztelt tudósunk egy ma kedvellt és divatos, ha szinte az európai összes protestáns egyházban gyakorlatilag nem létező eszmét a 16-d. század gondolkodásában és életében mikép tudott feltalálni. Az állam és egyház kölcsönös önállása, és függetlensége, tehát a kettőnek coordinált helyzete, r.katholikus vagy inkább pápista fogalom és elv, azt a protestáns egyház a 16-dik században éppen ugy érvényre nem emelte, mint a 19-ik század tudományában s egyházi éllében sehol nem létezik. Nem tanítja ezen elvet sem Kr u g, sem a kathol. Rotteck, vagy más jogtudós, s egyházi publicista; minden európai országban fenáll az államfő felügyelő joga az egyházra nézve, s hazánk 1791-öeli 26-d. t. cikke is, ha azt figyelmetesen átolvassuk, minden határozatlansága mellett is, az államhatalomnak egyházunk ügyeibe beletekintés-, sőt beleszollásra elég tág hatáskört enged. Ha pedig tisztelt tudósunk az Eszakamerikai egyesült államok példáját idézné, hol az egyház önállása és teljes szabadsága lehetőleg reálisáivá van, az itt is, mint a köztársaság területéről erkölcstelenségre vezető hitükért kiüldözött mormonok példája bizonyítja, csak lehetőleg áll-fen, ott sem tűr a világi hatalom oly egyházat, mely az állam fogalmával össze nem férő tanokat vall. S ha Calvin, mint Révész űr mondja, valóban azt is tanitná, hogy a világi hatalom az egyház belügyeibe nem avatkozhatik, ez neki csupán egyéni, s a fenforgó ügyben semmit-sem döntő nézete volna, miután e tekintetben nem