Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

- » hivatásának, mi szerint az mindenütt és minden időben, földi hatalomtól fel nem tartható erővel egy célra siet, törekszik, s vív a felvilágosodásért és szabadságért? Menjünk most ál a keresztyénség korára, s közelebbi feladatunkhoz képpest, a vallásos újítások tanúságos küzdelmeit ott vegyük szemügyre. (Folyt, kim) Szilágyi Ferenc, a magyar tud. akad. lev. tagja. — ISKOLAÜGY. A TANÜGY ÉRDEMÉBEN. VI. Panasz a sok tantárgyról, annak indokolása és a bajon lehetőleg segitésnekjámbor indítványa — kerülnek most szőnyegre. Szerencsénk volt ugyanis közelebbről a nagy remények közöt megnyílt realgymnasium második pályaévét berekesztő vizsgálatokon jelen lennünk. Megvalljuk, óhajtanok itt alkalmazásba venni a bibliai szeretettörvényt: „ne ítéljetek, hogy ti is ne Ítéltessetek! . ." Azonban, árlarti seminikép nem kívánó őszinte jó akaratunk — a mennyiben lehető volna — használni buzgólkodik. Az általunk bevallott elvek igazsága nyilván következetes hűségre ösztönöz. Maga ezen, számunkra nyitva levő igen becses tér a nyilvánosság előtt, — sokkal fontosabbnak tetszik, semhogy feladható lenne; mert hátha az ennek soraiba hintendő jó magvak nem közvetlenül tán a vetőknek, de — a gondviselés titka, hogy kinek vagy kiknek szerzendenek majd egykoron aratási örömünnepet?!.. Arról sem estünk kétségbe, hogy az igazmondásnak szeretetben gyakorlása, tettre kész szilárd elhatározottsággal párosulva, előbb később bárminő akadályokon küzdelmes bár de sikeres győzelmet vív. A dolog lényege ez : Eddigelő négy osztályú középtanodánkban az év elején beíratott 73 létszámból 66 növendék állott elő az év végén, szorgalmuk eredményét bemutatandók, És az eredmény, híven ama kitartó erélyhez, mit tanárok és tanítványaik egész évi buzgó igyekezetén szemlélhettünk, — valóban meglepő volt, Hajlandók lennénk azt kielégítőnek, jónak, dicséretesnek mondani; hanem mint odafelebb jelentve van, mi épen panasz k o d n i akarunk arról, hogy bár valamennyit kifogástalanul és lehetőleg betanítva előadatni láttuk volt; bántólag hatott reánk a tantárgyaknak nemcsak sokfélesége, hanem az egyesekben kimutatott igen nagy mennyisége is. Természetes, hogy észrevétel nélkül nem hagyhattuk. Miért annyival terhelni a növendékkort? lehet-e mindazokat voltakép jól megtanítani? nem rosz-e jóból is a fölösleg? nem áll-e be azon eset, a mivel az ily átalkodott tanitói buzgalmat lehűteni szokás, hogy ítéletül mondassék : ,,ex omnibus aliquid, ex tolo nihil."? Növelők és tanítók! a sok közül csak egy példát ajánlunk figyelembe ; midőn a növendék majd szintén elölte magát a tanulással, az egyetlen fia életeért aggódni kezdett szüle tanitó uramnak utasításul adá: pokolba inkább minden tudománnyal, fiu kell nekem ! Valóban, józan nevelésnél soha el nem téveszthető egy fő szempont, az, hogy a tanítvány tantárgyakkal fölöttébb el ne halmoztassék, — mert ettől főként feítételeztetik a tanitás sikere. Hanem jelen esetben a felhozott panasz tulajdonképi értelme majd csaknem anynyiban határozódik, a mennyit ezen latin példasző jelent: decipit frons prima multos. Ugyanis az említettnél még fontosabb panaszból áll az indoklás. Azok részéről, kiket szemrehányásunk illethetne, "annak teljesen méltánylása folytán még sokkalta nagyobb igények támasztatnak, melyekről be nem látnunk lehetetlen azt, hogy tán még súlyosabb érvekül fogadhatók, sőt a rni kívánalmainkkal egyszerre és legott tisztára derítve elintézendők volnának. Mert igy szólanak : tekintsétek meg a tantervet, melynek kivitelére megbiztatok volt, — sőt még azon felül tanodánk realirányát, — és azt, hogy úttörő kezdetéveit éli, — ugy szintén azt, hogy az elemi tanitás középtanodánktól hivatalosan rideg elszigeteltségében teljességgel nem dolgozik s nem is dolgozhatik kezünkre, főként pedig vegyétek azt, hogy egyetlen tanerőre, egy tanárra — csekély kivétellel — két osztály s következő időkre még ennél is többnek terhe van ruházva. Atyánkfiai, férfiak! elfogadván indokul, mindezeket, s igazi becsérték szerint fontolgatva ezeknek részletes és összes súlyát: — immár Ítéljetek. Előttetek soknak tetszik az, a mit növendékeink megtanulnak ; előttünk sok az, a mit még ezeken felül okvetlenül tanulniok kellene; —• előttetek a tantárgyak sokfélesége, előttünk az órák száma u. m. szabályszerüleg délelőtt négy, délután három, összesen hét, de minthogy ez alig elegendő, tehát legtöbbször nyolctól szinten kilencig kinyújtva, — — s mindezek után még a szomorú tapasztalás, hogy csaknem végkép le kelljen mondani a tanításnak áldásos sikeréről a miatt, hogy egy tanár két osztálylyal foglalkozik. Részünkről mi ugyan őszintén vallást teszünk mind Isten mind emberek előtt arról, hogy a lelkiismeretes hivatali hűség kötelez bennünket majdnem a lehetlenséget megkísérlem, — mely iránt azonban már ekkorig meg keile győződnünk, hogy istenileg: nefas, emberileg : non 1 i c e t. E szerint csakis a kellően utánvizsgáitatás hiánya nem fedezte még fel s nem irta bűnrovásul azt, hogy mi a kellő igazság mértékét betölteni sem birjuk; aztán pedig gondolatunkba sem férkőzik azon lehetőség, melynélfogva túlterhelt tanítónak túl nem terhelt tanítványai lennének. Hogyan segélni hát a bajon ? elgondolkozunk felette gyakran mi, a kikre nem bízatott a tettleg segélhetésnek feladata. Talán, — igy gondoltuk egyelőre, a tanodát alapító egyházközönség, mely kötelességeinek pontosan betöltése által bizton igényt formálhat jogainak gyakorlásához, felvenné, s a mint ekkorig fájdalom,, hogy tenni elmulasztotta, alaposan átvizsgálná az egész tantér-