Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

- » hivatásának, mi szerint az mindenütt és minden időben, földi hatalomtól fel nem tartható erővel egy célra siet, törekszik, s vív a felvilágosodásért és szabad­ságért? Menjünk most ál a keresztyénség korára, s közelebbi feladatunkhoz képpest, a vallásos újítások tanúsá­gos küzdelmeit ott vegyük szemügyre. (Folyt, kim) Szilágyi Ferenc, a magyar tud. akad. lev. tagja. — ISKOLAÜGY. A TANÜGY ÉRDEMÉBEN. VI. Panasz a sok tantárgyról, annak indo­kolása és a bajon lehetőleg segitésnekjám­bor indítványa — kerülnek most szőnyegre. Szeren­csénk volt ugyanis közelebbről a nagy remények közöt megnyílt realgymnasium második pályaévét berekesztő vizs­gálatokon jelen lennünk. Megvalljuk, óhajtanok itt alkal­mazásba venni a bibliai szeretettörvényt: „ne ítéljetek, hogy ti is ne Ítéltessetek! . ." Azonban, árlarti seminikép nem kívánó őszinte jó akaratunk — a mennyiben lehető volna — használni buzgólkodik. Az általunk bevallott elvek igazsága nyilván következetes hűségre ösztönöz. Maga ezen, számunkra nyitva levő igen becses tér a nyil­vánosság előtt, — sokkal fontosabbnak tetszik, semhogy feladható lenne; mert hátha az ennek soraiba hintendő jó magvak nem közvetlenül tán a vetőknek, de — a gondvi­selés titka, hogy kinek vagy kiknek szerzendenek majd egykoron aratási örömünnepet?!.. Arról sem estünk kétségbe, hogy az igazmondásnak szeretetben gyakorlása, tettre kész szilárd elhatározottsággal párosulva, előbb ké­sőbb bárminő akadályokon küzdelmes bár de sikeres győ­zelmet vív. A dolog lényege ez : Eddigelő négy osztályú középtanodánkban az év ele­jén beíratott 73 létszámból 66 növendék állott elő az év végén, szorgalmuk eredményét bemutatandók, És az ered­mény, híven ama kitartó erélyhez, mit tanárok és tanítvá­nyaik egész évi buzgó igyekezetén szemlélhettünk, — va­lóban meglepő volt, Hajlandók lennénk azt kielégítőnek, jónak, dicséretesnek mondani; hanem mint odafelebb je­lentve van, mi épen panasz k o d n i akarunk arról, hogy bár valamennyit kifogástalanul és lehetőleg betanítva elő­adatni láttuk volt; bántólag hatott reánk a tantárgyaknak nemcsak sokfélesége, hanem az egyesekben kimutatott igen nagy mennyisége is. Természetes, hogy észrevétel nélkül nem hagyhattuk. Miért annyival terhelni a növendékkort? lehet-e mindazokat voltakép jól megtanítani? nem rosz-e jóból is a fölösleg? nem áll-e be azon eset, a mivel az ily átalkodott tanitói buzgalmat lehűteni szokás, hogy ítéletül mondassék : ,,ex omnibus aliquid, ex tolo nihil."? Növe­lők és tanítók! a sok közül csak egy példát ajánlunk figye­lembe ; midőn a növendék majd szintén elölte magát a ta­nulással, az egyetlen fia életeért aggódni kezdett szüle ta­nitó uramnak utasításul adá: pokolba inkább minden tudo­mánnyal, fiu kell nekem ! Valóban, józan nevelésnél soha el nem téveszthető egy fő szempont, az, hogy a tanítvány tantárgyakkal fölöttébb el ne halmoztassék, — mert ettől főként feítételeztetik a tanitás sikere. Hanem jelen esetben a felhozott panasz tulajdonképi értelme majd csaknem any­nyiban határozódik, a mennyit ezen latin példasző jelent: decipit frons prima multos. Ugyanis az említettnél még fon­tosabb panaszból áll az indoklás. Azok részéről, kiket szemrehányásunk illethetne, "annak teljesen méltánylása folytán még sokkalta nagyobb igények támasztatnak, me­lyekről be nem látnunk lehetetlen azt, hogy tán még sú­lyosabb érvekül fogadhatók, sőt a rni kívánalmainkkal egy­szerre és legott tisztára derítve elintézendők volnának. Mert igy szólanak : tekintsétek meg a tantervet, melynek kivitelére megbiztatok volt, — sőt még azon felül tanodánk realirányát, — és azt, hogy úttörő kezdetéveit éli, — ugy szintén azt, hogy az elemi tanitás középtanodánktól hivatalosan rideg elszigeteltségében teljességgel nem dol­gozik s nem is dolgozhatik kezünkre, főként pedig vegyé­tek azt, hogy egyetlen tanerőre, egy tanárra — csekély kivétellel — két osztály s következő időkre még ennél is többnek terhe van ruházva. Atyánkfiai, férfiak! elfogad­ván indokul, mindezeket, s igazi becsérték szerint fontol­gatva ezeknek részletes és összes súlyát: — immár Ítél­jetek. Előttetek soknak tetszik az, a mit növendékeink meg­tanulnak ; előttünk sok az, a mit még ezeken felül okvet­lenül tanulniok kellene; —• előttetek a tantárgyak sokfé­lesége, előttünk az órák száma u. m. szabályszerüleg dél­előtt négy, délután három, összesen hét, de minthogy ez alig elegendő, tehát legtöbbször nyolctól szinten kilen­cig kinyújtva, — — s mindezek után még a szomorú tapasztalás, hogy csaknem végkép le kelljen mondani a tanításnak áldásos sikeréről a miatt, hogy egy tanár két osztálylyal foglalkozik. Részünkről mi ugyan őszintén vallást teszünk mind Isten mind emberek előtt arról, hogy a lelkiismeretes hivatali hűség kötelez bennünket majdnem a lehetlenséget megkísérlem, — mely iránt azonban már ekkorig meg keile győződnünk, hogy istenileg: nefas, emberileg : non 1 i c e t. E szerint csakis a kellően után­vizsgáitatás hiánya nem fedezte még fel s nem irta bűnro­vásul azt, hogy mi a kellő igazság mértékét betölteni sem birjuk; aztán pedig gondolatunkba sem férkőzik azon le­hetőség, melynélfogva túlterhelt tanítónak túl nem terhelt tanítványai lennének. Hogyan segélni hát a bajon ? elgondolkozunk fe­lette gyakran mi, a kikre nem bízatott a tettleg segélhe­tésnek feladata. Talán, — igy gondoltuk egyelőre, a ta­nodát alapító egyházközönség, mely kötelességeinek pon­tosan betöltése által bizton igényt formálhat jogainak gya­korlásához, felvenné, s a mint ekkorig fájdalom,, hogy tenni elmulasztotta, alaposan átvizsgálná az egész tantér-

Next

/
Thumbnails
Contents