Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-12 / 24. szám

ten ím ez eleveludásával sem az ember sssabad akaratát, melyre ök is nagy súlyt fektetnek igy tanítván : az akaratnak a szabadság oly elválhatlanul benne levő tulajdonsága, hogy az, az erkölcsi szolgaság által sem voltelveszthető; inert a vétek a szabad tehetést nemrontja el, söt inkább felteszi és szolgai szabadakaratnak nevezni magában ellenmondás lenne; mert ahol valaki kényszerittelik, nem szabad!... Vedd el a szabadságot, nem lesz az akarat, nem lesz az értelem. Szabadság nélkül a törvényeknek helye nem volna; az Ígéretek, fenyegetések, serkentések haszontalanok volnának; akkor nem volna sem az engedelmesség erény, sem az engedetlenség vétek. (1. S. U. th. I. r. III. f. XI. §.) — megsemmisíteni nem akarják, sem az Istent a bün okának nem tartják, megtetszik eme tételből: az Isteni elöretudásnak és a különbféle esetekhez alkalmazott cselekedeteknek természete az akaratszabadságot nem zárja ki; mert mint a tudás: ugy az elöretudás sem okozza a cselekedetek szükségességét. Az Istennek segedelme is megegyező a lények és emberek természetével. Istennek törvényei is valamint a földi uralkodóké a szabadosságot megakadályozni szándékoznak ugyan, de a szabadságot előre felteszik {1. S. U. th. I. r. III. f. XVI. §•) Az isten-eszme socinianus felfogásának másik jellemző oldalára : Isten személyének egységéhez való szigorú ragaszkodásra nézve, minthogy tagadhatatlanul ezen a ponton találkozik leginkább az unitárismus és socinianismus tanrendszere, a honnan egyiket a másikkal mint M, úr is tette, hamar összetévesztik — kevés mondani valóm van. Igaz ugyan is, hogy valamint a socinianusok ugy az unitáriusok is nagy súlyt helyeznek Isten személyének egységére, a mely dacára annak a szembetűnő zavarnak, melyben M. úr közleménye szerint „Socin és társai az egyházi háromságtan alapjául szolgáló bibliai helyek megcáfolásánál vannak,u

a vallás terén mutatkozó szabadabb irányú mozgalmak által alkalmasint hova-tovább mindinkább előtérbe nyomul és a mely Athanasius koráig, ki a szent háromságot feltalálta, a Krisztus tanításainak, a keresztény vallásnak legelső tétele volt, a miből kiindulva ad normám Socinianus, arianus, photinianus, eusebianus, sabellianus s ki tudja mind előszámlálni a szent háromság tagadókat — az unitáriusokot Krisztus korabeli keresztényeknek is lehetne nevezni; mindazáltal nem hagyhatom megjegyzés nélkül, hogy az unitáriusok a Krisztus felöli hitelveket nem osztották mindenben a socinianusokkal, nevezetesen pedig a socinián christologiának ama sajátságos tanát, mely szerint Krisztus a tanítói hivatalba való belépése előtt s talán több ízben, bizonyos ideig az égben tartózkodott, hogy közvetlenüt magától Istentől szerezze meg az ö akaratjának legtökéletesebb ismeretét az u. n. „raptus in coelumu

-ot soha el nem fogadták, nem tanították, azt a magok tanrendszeréül el nem ismerhetik és symb. könyveikben erről senki egy betűt sem talál; úgy szintén a szent lelket, mint az ismertetésben állítva van, sehol Istennek nem nevezték s most sem nevezik, a mi szintén nagy különbség, vagy nem az? a szóban levő két tanrendszer között. #) Az eredendő bűnről, a Krisztus érdeméről és az üdv megszerzéséről vagy az alanyi soterologiáról előadott Socin-féle tanrendszer köriii-belül megegyez az unitáriusok symb. könyveivel is; de a praedestinatio tagadása indokolását, melyre a VI. pont alatt ilyen okoskodást találunk: Maguk, Isten elhatározásai is aszerintváltoznak, a mint az ember erkölcsi magaviselete változik, ezek miként változását pedig —mint fölebb 1 á 11 u k — I s t e n maga sem tudhatja e 1 ő r e — egyetlen symb. könyvünkből sem tudom kiolvasni; de nem is látom át: miért kellene a praedestinatio tagadása tekintetéből igy okoskodni• mert ba a praedestinatiot abban az értelemben vesszük, a hogy Kálvin tanította s a hogy ezt a többek közt a belgiumi valláslétei 16. articulusában kifejezve látjuk lenni, melyszerint Isten némely embereket c s e 1 e k e d eteikr e való minden tekintet nélkül örök életre, másokat pedig örök kárhozatra kiválasztott, akkor az emberek erkölcsi magaviseletének változása lulajdonképen nem is folyhat be az Isten határozatainak változtatására s egyre megy akár tulajdonítunk az Istennek elöretudást, akár nem. A midőn tehát az unitáriusok a praedestinatiot tagadják, ezt nem azzal indokolják, hogy Isten előre nem tudhatja az emberek cselekedetit; mert az Isten az unitáriusok értelme szerint is — mint fennebb láttuk — mindentudó; hanem tagadják a praedestinatiot azért, mert sem a szent írással, sem a józanészszel, sem Isten igazságosságával megegyeztethetönek nem találják azt: hogy az Isten az embert cselekedeteire való minden tekintet nélkül örök életre, vagy örök kárhozatra rendelje. Ugyancsak e pont alatt, hol a socinianusoknak a kár*) Itt helyre kell igazitanunk Haag Eugennek Histoire des Dogmes chretiéns cimü jeles könyve 1 kötete 422-ik lapján tett állítását, mely szerint „az angol unitáriusok a Sociniánusoktól csak is a sz. lélek hitágazatára nézve különböznek ; mert amazok véleménye szerint a sz. lélek nem csupa isteni erő, hanem személy, mely részt vesz az Isten állatjában a nélkül csakugyan hogy Istennel egy volna. Ezt egy Biddle nevü unitárius állította ugyan egy 1667-ben kiadott értekezésében s akkor tán lehettek is vele többen egy nézetben, de ez idö szerint aligha találkoznék egyetlen egy unitárius angol is, a ki Biddle-nek azt a véleményét osztaná, vagy ha igen is, egy néhány bár iró ember hítnézetét helytelen volna egy egész felekezet hitvallása gyanánt adni elő, főleg az angol unitáriusoknál, a kiket nem a betűk, dogmatikai rendszerek hitében való egyfermaság, hanem szellem és elvekben nyilvánuló rokonság fűz azon egy vallástársulat tagjaivá, s nem ismernek el semmi symbolikus könyvet.