Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

szokás volt, az utazókat egy-egy ily bebalzsamazott testdarabbal megajándékozni. Nemde nem borzasztó cynimus ez! A síremlék és a kemény tölgyszékek gyönyörű faragványai már itt is régóta romban vannak. Iszonyú azon pusztitás, melyet nemcsak az enyészet, hanem jóformán csak maga az emberi gondatlanság, értetlenség és lelketlenség műemlékeinken véghez vitt. A békésbánáti egyházmegye fáradhatatlan derék esperestje, összeiratta legközelebb a gyülekezetek harangjait, úrasztali készleteit stb. a feliratokkal együtt, s mily különös, hogy ezen egyházmegyében, hol már a XVI-dik században virágzó protestáns egyházi élet volt, egyetlen műemlék sincs már ma, mely a XVI-ik, vagy XVII-ik századból való volna. E két század emlékei tehát semmivé lettek, elenyésztek nyom nélkül. így volt és igy van ez nem csak Békés-bánátban, hanem a magyar reformált egyház legnagyobb részében. Jól tudom, só't nyilván hirdetem, hogy a reformált egyház élete teljességgel nincs feltétlenül és közvetlenül a műemlékekhez kötve; mert, hogy ha pl. a teremtő Isten oly nagy veszedelmet hozna is reánk, melyben minden templomunk, úrasztali készletünk, harangunk, könyvtárunk, levéltárunk stb. semmivé lenne, s csak egyedül maga a szentirás maradna meg, a protestantismus életfája, ezen élő gyökérből és törzsből ismét fel fogna virulni; — de multunk történelme tagadhatlanul megsemmisülne. És ez nem más lenne, mint egy gazdag hajósnak oly hajótörése, melyből egyedül ő maga erős karokkal kiszabadul és partot ér ugyan, de mindent újból kell kezdenie, mintha csak ma született volna. — A mai művelt társadalmak, akár egyháziak , akár világiak, jóformán még csak lélegzeni sem képesek történelmi ismeretek nélkül. Ezek adtak, s adhatnak ezentúl is, a mi küzdelmeinknek Í3 alapot, irányt, erőt és bátorságot. Ha bécsi és linci békekötés s Bocskay, Bethlen és Rákóczy nincsenek, sokkal kétesebb eredményű lett volna a magyar protestáns küzdelem mind 1790-ben, mind későbben. — A biztos, a valódi történelemnek pedig, mint mindnyájan jól tudjuk, a történelemi emlékek alkotják főfő és közvetlen forrásait, s ki ezeket pusztítja vagy elhanyagolja, voltaképen a társadalom élete és jövője ellen dolgozik. A műemlékeknek a tudomány számára való megmentése és hű fentartása fogna talán majd közöttünk szülni némi kis jártasságot is a régiségtan mezején, melyen eddig igen sokszor nagyon szerencsétlenül mozogtunk. Hunyadi Ferenc debreceni lelkész és püspök, az ő közönségesen ösmert Keresztyén archivariusában azt irja, hogy a siteri templom Bihar megyében „nemcsak régi pogány templom formát mutat, hanem az ajtó mellett abban, márványkőre, a Thammuz és annak a szerént való siratása volt lerajzolva, a mint az megiratik Ezekiel 8." No már, hogyha igaz volna az, a mit Hunyadi egy tudományos műben egész komolysággal előád: akkor az a siteri templom egyetlenegy volna Európában a maga nemében, s pl. az angolok drága pénzen megvették és elhordták volna annak utolsó kövét is a british muzeum számára. Azonban a ki a Thammuz tiszteletének korát és helyét csak felületesen is ismeri, az első tekintetre belátja, hogy annak magyarhoni s siteri maradványa merőben képtelenség. Én pedig, a ki egykor ama templom egész mivoltát, falfestményeit stb. egykor közvetlenül megszemléltem, biztosan állithatom, hogy abban pogányságnak és Thammuznak annyi nyoma sincs, mint Makóban Jerusalemnek. Tisztán keresztyén középkori mű az egész, s a marmorirozott falon lévő főfestmények Sergius és Bachus ös keresztyén mártirok szenvedéseit, s a gazdagról és Lázárról való evangyéliomi példázatot terjesztik elő. Igen nagy érdeküek hazai egyházi festészetünk érdekéből, de az ősrégi azsiai mythologiával semmi közük nincs. Hunyadi a debreceni egyik erdőben lévő Bál tisztáját is a Bál papjaival hozza kapcsolatba, s lám mily érdekes, hogy az azon lévő kaszálók épen a papok használatában vannak. Az újvárosi bibliás ember is, bizonyos földalatti épitményt a bálpapok templomának tartott. Az ily régiségtani eljárásnak a müveit népeknél ma már nyoma sincs, s nekünk is igyekeznünk kell, hogy a szük látkörüség esetlenségeitől e téren is megszabaduljunk. Mindezek után azon kéréssel fordulok e sorok tisztelt olvasóihoz, hogy kiméljük egyházi műemlékeinket, s ha azokat a végső megsemmisülésnek kellene általadnunk, irjuk vagy rajzoltassuk le Őket, s mentsük meg a tudomány szá-5 *