Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-05-22 / 21. szám
a napon, a melyen mások ettó'l magokat megtartóztatják, mert keresztyén. Áthágnak tehát a határokon, midó'n az ördögnek adják annak szegény lelkét, ki a böjti napok alatt húst eszik. Atyák voltak, kik közül egy azt mondá, hogy az oly barát, ki kezével nem munkálkodik, egyformának tekintessék a naplopóval vagy inkább zsiványnyal. Más meg azt mondta, nem illik a barátokhoz, más emher javaiból élnie, ha szinte elmélkedésben, imádkozásban és tanulmányozásban szorgalmasan foglalatos is. Ezt a határt is áthágták, a mennyiben hivalkodó vastag baráti hasukkai bordélyházakban foglaltak helyet, hogy más ember javaiból magokat felhizlalják. — Az atyák közül való volt az is, ki utálatosságnak nvilvánitá, hogy Krisztusnak vagy valamely szentnek irott képe legyen keresztyén templomban látható. S ezt nem csak egy ember mondta ki, hanem egyházi gyűlés végezte, hogy a mit ember imád, falakra festeni nem szabad. Mily távol vannak attól, hogy e határok korlátai közt maradnának, midőn egyetlen szögletet sem hagynak kép nélkül. — Egy az atyák közül azt tanácsolta, hogy minekutána megtettük a meghaltak iránt az utolsó tisztességet, hagyjunk békét nekik. E határokat átlépik, midőn folytonos gondoskodást kívánnak a halottak iránt. — Az atyák közül való volt, ki azt bizonyította, hogy az úrvacsorában a kenyérnek és bornak lényege, ugyan az marad, és nem szűnik meg az lenni, épen ugy a mint az Ur Krisztusban megmarad az emberségnek lényege és természete, mely az Istenséggel egygyé lett. Túl lépnek tehát a határon, kik azt költik, hogy az Ur igéjének elmondására a kenyér és bor lényege megszűnnék és testté és vérré változnék. Atyák valának, kik valamint az egész gyülekezetnek csak egy úrvacsorát szolgáltattak, és attól minden bűnnel fertőztettet kirekeszték j azonképen mindazokat, kik megjelenvén abban részt nem vettek, szigorún kárhoztatták. Mily messzire tolták e határokat, midőn nemcsak a templomokat, hanem a magánházakat is az ő miséikkel eltöltik, és azokhoz mindenféle embereket bocsátanak, legszívesebben olyanokat, kik jó bőven fizetnek, ha egyébiránt szinte tisztátalanok és gonoszak is. A Krisztusban való hitre és a sacra— mentumok helyes használatára ellenben senkit Sem hivnak; hanem inkább az ő cselekedetüket adogatják el Krisztus kegyelme és érdeme helyett. — Atyák voltak azok is, kik közül egy azt tartotta, hogy kik egy szín alatti kiszolgáltatással megelégedve, a másiktól magokat elvonják, a sacramentumokkal való éléstől egészen elrekesztessenek; egy másik meg keményen vitatta, hogy nem lehet a keresztyén néptől azon Ura vérét megtagadni, kinek vallásáért fel van híva önnön vérét is ontani. E határokat is elhárították, miután épen azt tevék megszeghetlen törvénynyé, a mit az egyik kiátkozással büntetett, a másik pedig erős okokkal kárhoztaott. — Az atyák közül való volt az is, ki vakmerőségnek állította, homályos dologban egy vagy más módon határozni a szentírás világos és nyilvánvaló bizonysága nélkül. E határra épen nem ügyeltek, midőn Isten minden igéje nélkül oly sok intézvényeket, canonokat és felsőbbségi rendeleteket szereztek. — Atya volt az is, ki Montanusnak más eretnekségeken kivül azt is szemére lobbantotta, hogy a keresztyéneknek miért alkotott először böjtölési törvényeket. E határon is messze túl mentek, midőn szigorú böjtölési törvényeket szentesitettek. — Az atyák közül való volt, ki nem akarta, hogy az egyházi szolgák a házasságtól eltiltassanak, hanem a saját hitvesével való élést mondta ki igazi szüzességnek és a kik ennek szavára hajlottak, ugyan csak atyák voltak. E határokon kivül léptek, midőn áldozó papjaiknak keményen megparancsolták a nőtelenséget. — Atya volt az is, ki állította, hogy egyedül Krisztusra kell hallgatni, mint ki felől megmondatott: őtet hallgassátok, és hogy nem kell azt nézni, mit mondtak mások előttünk és míveltek, hanem hogy mit parancsolt Krisztus ki mindenekelőtt volt. Ezt a határt sem ők nem tűzik ki, sem azt nem engedik, hogy mások tűzzék ki magoknak, mert inkább akárkit mást készek a magok és mások tanítójául elismerni, mint Krisztust. — Atya volt az is, ki követelte, hogy az egyház magát a Krisztusnál feljebb valónak ne tartsa, minthogy Krisztus mindenkor igazságosan itél, az egyházi birák pedig, mint emberek többnyire csalatkoznak. E határon is keresztül törnek, midőn nem átallják kimondani, hogy az Irás egész tekintélye az egyház döntő ítéletétől függ. Az atyák mind egy értelemmel iszonyodtak attól, és egyhangúlag át-