Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-15 / 20. szám

miután Basel kivételével, „egyik sem bátorkodott a halálos büntetést kimondani, Bern pedig világosan szelidebb büntetést tanácsolt, t. i. semmit sem tenni, a mi egy keresztyén tisztviselöhez illetlen volna ; — á l'exception de Bálé, ancune n'osait indiquer la peine de mort, et celle de Berne conseillait clairement une peine plus douce: Nous prions le Seigneur, disail elle, qu'il vous donne un esprit de prudence, de conseil et de force, afin que vous mettiez votre Église et les autres á l'abri de cette perte, et qu'en mérne temps vous ne fassiez rien, qui puisse paraitre malséant chez un magistral chrétien." A berni s zürichi kormányok is oly értelemben feleltek, mint az egyházak, de nagy tartózkodással a büntetésre nézve: ,,avec beancoup de réserve, quant á la peine." Azon „fa-karos szék" melyet, mint R. úr mondja (263. 1.) még ma is mutogatnak Genfben, a sz. Péterről nevezett székes egyház kathedrájában áll, s ez egyedüli bútor, mi Kálvintól fenmaradt. A második részben R. úr a Kálvinizmust kiváló előszeretettel jellemzi; szóll a praedestinatioról, az Úr vacsorájáról, isteni tiszteletről, egyházalkotmányról, s a kálvinizmus befolyásáról az államéletre. Kétségen kivül, a munkának ez igen érdekes szakasza, a mihez, ugy hiszem theologiai s philosophiai szempontból hozzá szóllani, s a debreceni tudós theologussal egyik s másik nézete felett vitázni is lehetne, de azt szakemberekre bizva, én mint igénytelen historicus majd alább egy a kálvinizmusra vonatkozó történelmi tény említésére szorítkozom, csupán a praedestinatio „sok tekintetben rettenetes tanára nézve" miszerint R. úr szavaival: „az Isten, az emberek megromlott tömegéből már eleve csak egy bizonyos meghatározott számot választott-ki az idvességre és örök életre, a többieket pedig örök kárhozatra rendelte,"— veszek magamnak szabadságot egy pár észrevételt tenni, haszinte R. úr nem hiszi, hogy korunkból valaki képes lenne, Kalvinnak a szent írásban s főkép sz. Pálnál feltalálható tanát az elövégzetről „csupán a dialektika fegyverével megdönteni." Nem tartom szükségesnek fejtegetni, hogy a fenebb formulázott hitágazat az erkölcs és erény, valamint az emberi méltóság eszméjével össze nem fér, hogy annak Jézus tanításában is semmi nyomát sem lehet találni, valamint az Istennek, vagy „a napot mind a gonoszokra, mind a jókra feltámasztó, s mind az igazaknak, mind a hamisaknak esőt adó mennyei atyának" jóságával is azon égi absolutismus meg nem egyeztethető, — csak azt vagyok báíor kérdezni az elövégzet barátaitól, honnan tudta Kálvin, s honnan tudja ma bárki azt, hogy az Isten némelyeket az idvességre, másokat a kárhozatra elválasztott? Mint ma tudjuk, ugy Kálvin is bizonyosan tudta, hogy senki sem áll az Úr Istennel közvetlen, vagy „színről színre" érintkezésben, az említett tan azért nála is csak egyéni véleményen, csupán h iv é s e n alapult, mit akkor is igen sokan kétségbe vontak, — ez történelmi tény, — ma pedig a már úgy is megavult, s a jelenkor tudománya által megcáfolt tant az egész protestáns világban igen sokan nem hiszik, s a mi több, éppen G e n ev á b a n , a Kálvin által alapított egyház is azt elvetette. Imé ! ez a fenebb tőlem emiitett, és a kalvinizmusra vonatkozó, igen érdekes történelmi tény, az t. i. hogy Kálvin városában ma, ugy szólva, a calvinismus nem létezik, legfeljebb annak csak némi töredékét lehet egy az államegyháztól elvált, s ön erején fenálló felekezetben feltalálni. A Kálvintól alapított államegyház, valamint átalában a hitvallásokat, egyházi symbolumokat e 11 ö r 1 ö 11 e , *) ugy a 16-d. századbeli calvinisla egyház bel- és kiilszerkezetét teljesen átalakította, azt a papi elem túlnyomó befolyásának abból kiszorításával, ugy szóllva, saecularisálta, s az ottani államegyházat és főiskolát egészen új alapra fektette. — Mimódon történt e voltakép már a 18-d. század elején megindult, de a folyó században kivált 1817-től fogva 1850-ig végrehajtott nagy és gyökeres változás, leirta b. Goltz Ármin, a Rómában lévő porosz követség papja, következő érdekes munkájában: ,,Die reformirte Kirche Genfs ím neunzehnten Jahrhundert — — Basel und Genf. 1862. — 8.", melynek mindjárt bevezetéséből látjuk, hogy a kálvinizmus ma Genevában alkalmasint nem egyéb, mint egy tiszteletreméltó rom. Megmondván az emiitett iró, hogy Kálvin városában a protestáns R ó m á b a n, mi a teremtő müve, a szép és nagy tó, a tiszta Rhone folyó, az európai hegyek hatalmas királya — a M o n t b 1 a n c, — s a Schweizot Franciaorszégot elválasztó Jura hegylánc, ma is mind ugy áll, mint századokkal ezelőtt, de az emberi szellem és emberi kezek munkája egészen megujult, s még a sz. Péter székes egyház is ma alig juttathatja a vándornak eszébe azon időt, midőn Calvin hatalmas szava annak szószékéből hangzott; „In allém, das dem sinnenden Geiste, und der schaffenden Hand des Menschen untörworfen ist, ist wohl kaum einer andern Stadt altberühmten Namens der Stempel der modernen Zeit so vollstandig aufgedrükt, und kaumvermag d i e C a t h e dr a 1 e von s t. P e t e r d i e Zeit zurückzurufen, wo Calvin von ihrer Kanzel herab sein g e -waltiges AVort ertönen liess!**) Ez állitásom bizonyítására hivatkozom a genevai nemzeti egyház hivatalban lévő papjai- és tanárainak — „pasteurs et professeurs en office dans l'Eglise nationale de Genéve" — párisi lelkész ifj. Coquerel Anasztáznak elmozdítása ellen hozzá intézett erélyes tiltakozására, melyben világosan ki van mondva, hogy a mondott egyház volt az, mely legelőbb a hitvallások eltörlésével a lelkiesméret szabadságát hirdette: „Monsieur et trés honoré Frére, eomme pasteurs et professeurs de cette E g 1 i s e nationale de Genéve, qui, la premiére a b olissant les confession s de foi, a proclamé la premiére la liberté de conscie n c e , nous joignons nos protestantions á toutes celles qui s'élévent dans les Eglises protestantes de Francé." (L. „Le Lien" idei 11-d. számát 94 1.) Sz. F. #*) A genevai egyházat és iskolát átalakító legújabb viszonyokat meglehet ismerni b. Goltz idézett könv-