Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-04-24 / 17. szám
Ujabb időkben, az egyházi éneklés jelen állapotának figyelembe vétele nélkül, mondhatni talán egyéni érdekeltségnél fogva, a megürült kántori állomásokra művész orgonisták kerestetnek. Az illető egyházak részéről ez igen sajátságos eljárás, és azt mutatja, hogy az orgona szükségességét vagy nem azon elvből és szempontból veszik föl s Ítélik meg, melyből voltaképen kellene, vagy nincs fogalmuk az igazi természetes énekléshez illő orgona vezényletről. Ha igaz az, hogy a közönséges istentisztelet egyik alkatrésze a gyülekezeti éneklés, akkor az orgona csak másodrendű dolog, s ugy tekinthető mint eszkőz annak vezetése és javítása végett, mely esetben az elsőség s nagyobb felügyelet inkább az éneklést, mint az orgonát illeti. Jelenleg azonban e tekintetben másként áll a dolog, mert az éneklés lett másodrendűvé, az orgona pedig mint főcél nagyobb előzékenységben részesül, mivel művészek által igyekeznek azt kezeltetni, mig annak tökélyesitésére semmi figyelem se fordittatik. A tapasztalás élethün igazolja, hogy a keresett és föltalált művész orgonisták, művészinek keresztelt játékukkal gyakran visszaélnek, már azon hiúságnál fogva is, hogy ama belbecséből s magasb jelentőségéből naponként veszilö nevezetet kiérdemeljék, és kevés elöfogalmak levén a népéneklés minőségéről, az énektanítás háttérbe szorításával hangszerükbe bizva, csak szövevényes játékukkal és énekké pt e 1 e n ü 1 vélik megoldani azon kérdést, mely az elferdült s ízléstelenné vált gyülekezeti éneklés korszerűsítésének mikénti megoldásában áll. Mutatják a példák, miket gyűlöletes voltukért nem mutatok föl, hogy sok helyen az orgona csak ugy áll, mint fényűzési cikk, mert az illetők nem voltak képesek azzal semmit javítani, hanem csak fedezték s most is takargatják a hibákat, miket voltaképen rendeltetésük volna orvosolni. Az orgona tehát művészi kezelés mellett tökéletes hátrányára van a reformált éneklés fejlődésének, a honnan a nép, ama hangszerben éneklésmódjának nem vezetőjét vagy javítóját, hanem elnyomóját látván, gyakran,ferde modorban törekszik annak járma alól kiszabadulni, figyelembe se vévén hangirányzatát, a le'gfülsértőbb eltéréseket viszi véghez, csak hogy a győzelmet kivíhassa. Valóban művészi játék kíséretében történő ferde népéneklés hallásakor mindig eszünkbe jut, hogy „fenn az ernyő nincsen k a s" s tapasztaljuk azt is, hogy a művészi játék diszes köpenye alól nagyon kirínak a szánandó énekelőadás rongyai, hiába törekszenek avatott kezek azoknak eltakarásán, mert már sokkal foszlottabbak, mint sem azokat láthatlanná tehetnék. Én, igy levén a dolgok állása, a művészi orgona játékot, oly helyeken, hol a népéneklésen tökéletes hanyagság nyomai látszanak, mint célellenes dolgot nem tűrném meg, már azon oknál fogva is, mivel a népéneklés tökéletlenségével nevetséges ellentétet képez. Tekintvén a reformált éneklést, én egy ref. orgonistában kiválóan nem annyira játéki müvészséget, hanem énekelőadási és vezéri képességet, azonkívül benne az éneklés tökélesitésére lángoló igyekezetet és törekvést kívánok és követelek, hogy valahára átlátván az eddigi eredménytelen eljárást az énekiigy körül, az iskolákban segédkezet nyújtva az illető tanítókkal törekednék a jövő nemzedék éneklésének átalakításán. És nyíltan kimondva, minden oly egyháztanácsot csapásnak, és minden oly orgonistát átoknak tartok az énekügyre nézve, mely magát a hiúságnak alárendelvén, eltűri inkább a kornyikáláshoz, orditáshoz, visitáshoz és bögéshez hasonlitható idétlen éneklést, mint sem azt valódi tiszta vallásos szempontból törekednék magasabb és nemesebb irányban fejleszteni ésfejlesztetni. Ha csak fényűzési cikk az orgona, akkor ki vele az egyházakból, mert mint ilyenre nincs és nem is lehet szüksége egy józan elvű egyháznak sem. És miután tények igazolják, hogy a költséges orgonák művészi kezelés miatt még nem felelhettek meg rendeltetésüknek, óhajtandó volna, hogy az illető egyházak művész orgonistáikat az énektanítás körül való lelkesebb eljárásra is serkengetnék, mert eljö az idő, midőn a nagy müvészség mellett az ujabb nemzedék énekképtelen lévén, a gyülekezet mulattatására csak orgona játék fog szerepelni a közönséges istentiszteleten. Ne azon viszonyban legyen orgonista hangszerével, mint a milyenben a hangversenyező áll illető helyén, hanem ugy tekintse azt, mint nagy áldozattal hozott eszközt a népéneklés javítására, tehát irányadó legyen az előadásban, s vezessen azzal, ne pedig mulattasson. Az orgonák szaporodását a gyülekezetek népessége mellett kántoraink csekély énekképessége tette szükségessé s talán azon hiúság is eszközölheté, hogy ez által az egyszerű falu is némi városi színben tűnik föl. Bármi légyen az oka, én puritán elvből indulva ki, az orgonát nélkülözhető dolognak tartom, mert mint emlitém, az ismeretes kezelés mellett, a népéneklés fejlesztésére és tisztulására kétes sikerű, sőt bizton állítom, hogy épen az ellenkező fog bekövetkezni, mint a mit attól várunk. Vájjon rfem üdvösebb volna-e, ha az orgonába fektetett pénzerön, a gyülekezetek inkább énektanitót tartanának, kinek az énektanításnál egyéb teendője ne volna; vagy nem célszerűbb volna e a népiskolákat szaporítani, hogy ne lenne kénytelen a tanitó túlterhelő számú növendékekkel küzdeni? Minden esetre jelen körülményink közt felesleges kiadásnak vélem azt, mit orgonák fölállítására fecsérlünk el akkor, midőn nélkülözhetlenebbekre is alig jut. Nincs szebb és magasztosabb az emberi zenénél, csak ideje korán kell gondos ápolás alá venni. Azon hanyagság, mi jelen éneklésünkön elömlik, terheli egy részben atyáinkat, de terhel bennünket is. íme a dalárdák gombamódra szaporodnak, — minek csak örülhetünk — a világi éneklés előre halad, s talán még az egyházakba is bejut; az egyházi énekek magyarosítását már is emlegetik, mintha azzal minden meglenne téve az énekelőadás korszerűsítésére! Valóban ideje volna már e dologba az illetőknek mélyebben látni, s egyesek törekvéseire nem bizni egészen ez ügyet, mivel az egy célra törekvők sokszor ellentétes utakat választanak, s mindenik a magáét tartván jobbnak,