Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-10 / 15. szám

ezen szép verseit vévén alapul: „Ha annak okáért valami keresztyéni intésnek helye vagyon bennetek; ha a szere­tetnek valami gyönyörűsége, ha a szent léleknek valami társasága, ha valami szívből való, könyörületességek vágy­nák bennetek: teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, egy szerelmetek legyen egy értelemmel és egy akarattal legyelek. Semmit ne cseleked­jetek versengés vagy hiába való dicsőség kívánásból, ha­nem alázatosság által, minden mást magánál jobbnak Ítél­vén lenni stb." Az isteni tiszteletet a szokottnál későbben kezdvén, s végezvén, mivel még az üdvözlések s kérdezősködések is vettek el némi időt: az egyházi közgyűlés tartását a délutáni isteni tisztelet utánra halasztottuk. A délutáni is­teni tisztelet egy alkalmi könyörgésből állván, melyet én végeztem, Nagy József társam az ifjúságot oktatá s láttam buzgóságát az ifjúság körül. Délutáni templom után szinte eate felé kezdetett el az egyházi gyűlés, melyet szokott gyakorlat szerint imádsággal kezdtem meg. Ekkor Nagy József társam felolvasá az egyház jegyzőkönyvéből az elöljáróságnak egy év óta az egyház ügyei körül tett mi­kénti eljárását, melyből a lelkész és elöljáróság buzgólko­dása édesen hatotta meg lelkemet. Az elöljárók utánjárása folytán egy özvegy nőtől, ki azelőtt még nekem ígérte volt, hogy azt teszi: az egyház örökölt kevés hiány 100aranyat, mely kamatra kiadatott s az egyház tökéjét képezi. A jegy­zőkönyvben ezen boldogult nemes telte nagy dicsérettel örökittetvén, szintén dicsérettel emiittettek meg, az egy­ház elöljáró s más tagjai közül azok, kik kiváló áldozattal járultak az egyház javainak gyarapításához, szükségeinek fedezéséhez, kik közül különösen kiemeltetett Kovács Zsig­mond helybeli gondnok, ki mind a parochiális hely rende­zése s fákkali beültetésében, mind a lelkészi fizetésnek előállítása, s két hónapig egy oláh tanító fizetésében áldo­zatkészségének oly dicséretes tanújelét adá. Az elöljáróság buzgó munkálkodásáért köszönetemet s némelyekre sze­retetteljes észrevételeimet megtenni szóval és jegyzőköny­vileg kötelességemnek ismerem. A gyűlés folyamában föl­merült, hogy a lelkésznek olykor a vidékre is kellvén menni: szükségeltetnék egy tanító, ki a német s román nyelvet is értené, s e kivül mind az iskolában, mind a temp­lomban helyét pótolná, melynek következtében már kérő le­vél is küldetett Szebenbe az ottani tiszt, paphoz, hogy ilyen egyénről gondoskodni szíveskednék. Mivel azonban a tanító fizetésének szíves ígéreteknél egyéb biztos alapja nincsen : az én véleményem, melybe az atyafiak is beleegyeztek, az volt: hogy most még elégedjünk meg az eddigi állapottal, s ha majd Isten módot és alkalmat nyújt, hogy biztos alapja leend a tanitófizetésnek, akkor aztán kerítünk egy alkal­mas tanítót. Kijelentéin egyszersmind s jegyzőkönyvbe ik­tattam, hogy jövőre nézt minden ily fontosabb teendők kö­zöltessenek velem, tudósíttassam felölök előre, hogy tudtom­mal s beleegyezésemmel hivassék s lépjen be az egyházba— akár tanító, akár lelkész, de — oly egyén, kit én is jónak látok, s reményem lehet felöle, hogy áldásosán fog1 működni. Ide s általán a missio minden egyházaiban mun­kásai közé csak buzgó s jól választott egyének léphetnek be, kik az itteni nehéz viszonyok közt működni belátással s lelkesedéssel akarva és tudva, általok a missio vallásos és nemzeti célja minden ponton elesés helyett, hova tovább emelkedhessék. Nekem pedig az egyházak fontosabb teen­dőiről nemcsak azért kell ludósittatnom, hogy felügyelőjük vagyok, de, hogy az.^gész ügy vitelében rend, egy lélek és egy határozott irányú törekvés legyen, melybe a mű­ködő társak lelke és törekvései szeretetteljesen befolyjanak. A pitesti egyház alakulásakor az elöljáróságra nézt, a há­rom évi hivataloskodás lévén megállapítva, épen most volt az ideje, hogy az elöbbeni elöljáróság hivataloskodásáról lemondva, az egész gyülekezet maga közül uj elöljáró­kat válaszszon, mely választás, az én megérkezésem Pi­testre bizonyos nem lévén : előbb megtörtént. Megválasz­tatlak megint a régiek. Én a megválasztott elöljárókat egyenkint ismervén, működésükre áldást kívántam; nem mulasztván el az elöljárókat további lelkességre buzdítani, hogy az egyház ügye, mely közügy : általok hova tovább nagyobb diadalra jusson. Pitesten, mely egyházunk a missioban lévő egyházak közt anyagilag a legjobban áll, szükségeltetnék ínég egy papilak, a mostani csak is nőtlen fiatal embernek való levén. Számitanunk kell arra is, hogy nös lelkész is behelyhezhesse magát. Meglátjuk mint lesz erőnk, hogy egy papi lakot építsünk itt is. Ha Isten segél, én a gondoskodást el nem mulasztom. De most még nem lehet, azonban kétségen ki- < vüli, hogy mihelyt az ügy anyagi helyzete engedni fogja, minden lehető teljesedésbe menend. Hétfőn és kedden még Pitesten maradván, megnéztem az iskolát s dicsérettel kell megemlítenem, hogy Nagy Jó­zsef társam az iskola körül is oly tapintatos buzgalmat fej­tett ki. Van egy pár oláh gyermek is az iskolában, kik né­hány hónapja csak hogy járnak s magyarul beszélnek, me­lyet ugyan részben a gyermekek fogékonyságának, de leg­nagyobb részt a tanítási ügyességnek tulajdonithatunk. Megjelenésein egy kis közvizsga volt, melyen a szorgalmas jó gyermekeknek igérém, hogy a nyári vizsgálatkor igye­kezetöket, jóságukat egyegy ajándék könyvecskével fogom megjutalmazni. Az iskolára nézve is megnyugodván, Nagy József tár­sammal a híveket látogattuk meg házanként, nem mulaszt­ván el a körülményekhez képest mindenütt kellő tanácscsal szolgálni, hogy látogatásunk áldást eredményezzen a csa­ládokban. E levél bezártául még csak annyit, hogy Nagy Jó­zsef társam hivatását felfogva, egy év óta hasznosan pász­torkodott, s ez legyen ő róla az én bizonyságtételem. Az Isten pedig, ki minden jó igyekezetnek megadja sükerét az ő kegyelméből megcselekedheli, hogy a jövő év még több örömben részesít. Tirgovest, febr. 8. 1864. Czelder Mártó n.

Next

/
Thumbnails
Contents