Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-10 / 15. szám

elevenitésében és helyes alkalmazásában áll. (Socini: praelectiones theologicae V.) A megtérés és megjobbulás ez elméletének indokolásában kiválóan 1. a szabadság fogalmára és 2. a szentírás számos erkölcsi intéseire hivatkoznak. Az isteni segély nem az isteni szellemnek az evangelium működésétől különböző befolyásában áll; mert az irás szerint a megjobbulásnak a szabadság müvének kell lennie, s az egyházi tan támogatására felhozatni szokott helyek félreértettek. Phil. 2, 13 mondatik, hogy Isten a jónak akarását és teljesítését az evangelium által munkálja. Jak. 1, 18; 1 Péter 2, 23: a szent lélek (azaz, az örökélet szilárd reménye) csak azoknak igértetik, a kik az evangéliumban hisznek. A hit annyiban Isten adománya, a mennyiben Isten alkalmat ad az evangelium megismerésére, s az evangelium ismeretének megtanulására. Az egyéni szabadsághoz ily merev ragaszkodásból és másfelöl a determinismusnak még csak látszatától is erős irtózásból természetesen következik, hogy a socinianismus a praedestinatiot, még határozottabban elveti, mint a praescientiat. Isten elhatározásainak alapja az embernek ő iránta való magatartása és magaviselete, és nem megforditva. Maguk, Isten elhatározásai is a szerint változnak, a mint az ember erkölcsi magaviselete változik, ennek miként változását pedig mint fölebb láttuk Isten maga sem tudhatja előre. Ha tehát minden az emberben |levő szabadakaratnak és szabadságerejének helyes használatától függ, s még a kijelentés is csak arra irányul, hogy az ember szabadságra való erejét fölserkentse és vezérelje; ha az egyház értelmében vett eredendő bűnről szó sem lehet: ugy a socinian tanrendszer szelleméből önként következik, (a mit Pelagius is kimondott) hogy szerinte még azok is üdvözülhetnek, a kik semmi különös kijelentésben sem részesültek, ha csak erkölcsi meggyőződésíiket tisztán követhették. Bár a kijelentés nagyon örvendetes és áldásdus segélyeszköz az üdvre, de nem egyáltalán nélkülözhetlen; mert nem a kijelentés által nyújtott tanok és szabályok a leglényegesebbek, hanem a fődolog mindig e tanokból vont és vonható erkölcsi élet, a melyben pedig a végelhatározó mégis mindig a subiectiv szabadság. Ide tartozólag megemlítendő még a kárhozatra, s általában az istenteleneknek végsorsára vonatkozó nézetük. S. Faustus e pontban nagyon tartózkodó; szavaiból nehéz kivenni vájjon általában tagadta-e a gonoszoknak föltámadását, vagy pedig ugy vélte, hogy föltámadásuk után fog egész életük és létük a rájuk mért büntetés által megsemmisíttetni. De 1 Ján. 2,17-re hivatkozva azt határozottan állitja, hogy utoljára a gonoszok teljesen megfognak semmisitetni, s büntetésük ez a megsemmisülés az „örök halál" leend. — A későbbi socinian theologusok gyakrabban és határozottabban szólnak e tárgyról. Idevonatkozó nézetük egészen összefügg az ember lényegéről fölebb ismertetett elméletükkel. Nevezetesen: az ember eredetileg halandó, s pedig ugy testére mint lelkére nézve; csak a kijelentés által, s a benne közlött isteni ero és törvény által jut birtokába azon eszköznek, a melyei az örökéletet megszerzi. Ez azonban mégis „természetfeletti adomány'1

s nem az ember fo* galmában alapul; ezért nem is következik be (t. i. az örökélete) ha ama természetfeletti adományt az ember, szabadságát használva, elutasította; s akkor az ember megmarad természeti állapotában t. i. a halálban elenyészik. VII. Az alanyi megigazulásnál terjedelmesebben tárgyalják az üdv tárgylagos eszközeit és szabályait. Az idevonatkozó előadásaik azonban nagyon szárazok, eszmeszegények, és leginkább csak erkölcstanuk kiegészitésére szolgálnak, s részint a Krisztus uj parancsolatait tárgyalják a régi törvénynyel való ellentétben, részint az uj ígéretekre vonatkoznak. — Ez utóbbiakat az örökélet Ígéretében foglalják össze. Az uj parancsolatok pedig részben szertartásosak, részben erkölcsiek. — Amazokhoz csupán az úrvacsora tartozik, az erkölcsiek pedig a Krisztus követésére vonatkozó parancsokban állnak. A szertartási parancsolatok tehát tulajdonképen a sakramentumokat foglalják magukban. Csakhogy mint az eddigiekből már előre is várhatjuk, a socinianismus a sakramentumoknál az orthodox egyháznak minden mysticus felfo-