Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-03 / 14. szám

mindketten az istenek megvetésével vádoltattak, mely vétségért akkor mások is halálra Ítéltettek, kik a zsidó vallásra hajlottak : (azaz keresztyének voltak.) (Hist. Rom. L. 67. c. 14.) Ugyan ez iró mondja (L. 68. 1.) hogy Nerva megtiltotta, azokat kik a zsidó szertartás szerint élnének, perbe idézni. Urosius az 5-d. század elején élt hispaniai keresztyén historicus (Historiarum libri VII. adversus paganos) állítja, hogy Nero a keresztyének üldözését minden provinciákra kiterjesztette, mely alkalommal Péter és P á 1 apostolok is — tehát nem Romában — kivégeztettek : „Nero primus Romae Christianos suppliciis et mortibus affecit, ac per omnes provincias pari persecutione excruciari imperavit, ipsumque noraen exstirpare conatus, beatissimos Uhristi apostolos Petrum cruee, Paulum gladio occidit. (L. VII. 7.) Nem lehet végre itt elhallgatni, hogy egy már idézett szentírási hely szerint is, a rómaiak a keresztyén tant babonaságnak tartották. Midőn Pál apostol Caesareában romai helytartó F e s t u s előtt állott, „valami kérdéseket vetnek vala ellene az ő babonaságok felöl, és egy némi nemű meghalt Jézus felöl, kiről Pál azt mondja vala, hogy élne.u

(Csel.XXV. 19.) Ifj. Plinius vagy C. Plinius Caecilius Sflcundus, mint Bithynia kormányzója (Kr. u. 104-b.) Trajanus császárhoz a mondott tartományban lévő keresztyének ügyében a következő levelet, vagy tudósítást küldötte, mire ezen császár alább közlött válaszát adta, — (Plinius Caecil. Secundi Epistol. Lib. X. Ep. 96. 97.) C. Plinius, Trajanusnak. „Szokásom nekem, Uram! mindazt, a mikre nézve kétkedem, elődbe terjeszteni. Ki az ugyan is, ki habozásomban engem jobban eligazítson, vagy abban, a mit nem tudok, jobban oktasson ? A keresztyének elleni nyomozásokban sohasem voltam jelen ; azért nem tudom, mit és mennyi részben kelljen büntetni, vagy vizsgálni? Nem kissé akadtam-fen abban is, kelljeu-e valami külömbséget tenni az életidőre nézve, vagy a bármely gyengekoruak és érettek semmiben sem külömböznek ? a megbánás nyer-e engedelmet ? vagy annak, ki egyszer már keresztyén volt, nem használ hogy megszűnt az lenni ? a nevet magát, ha az vétek nélküli is, vagy a névhez ragadt gonoszságokat kelljen e büntetni ? Azonközben, azokkal, kiket mint keresztyéneket előmbe hoztak, a következő módon bántam. Kérdeztem őket, hogy keresztyének volnának-e ? Kik magukat azoknak vallották, ez iránt másod és harmad izben megkérdeztem, halállal fenyegetvén őket, s ha vallomásuk mellett maradtak, a vesztőhelyre vitettem. Legkevésbé sem kétkedtem ugyan is, bármi le'gyen az, a mit megvallottak, de fejességük- s hajthatatlan nyakosságukért a büntetést magérdemlik. Másokat, kik hasonló esztelenséget míveltek, mivel római hazafiak voltak, feljegyeztem, hogy a városba küldjem. Majd a nyomozás által, mint szokott történni, a vádoskodás mind tovább terjedvén, több esetek merültek-fel. Egy alá nem irt laistrom függesztetettki, melyben sokak megnevezve voltak, kik tagadták, hogy keresztyének volnának, vagy lettek volna; s az én példámat követve, az isteneket segítségül hívták, és szobrod előtt,, melyet ily célból az istenek állóképeiver együtt előhozattam, tömjén- és borral áldoztak, azonkívül Krisztust szidalmazták, mikre, a mint mondják, a valódi keresztyéneket semmikép se lehet kényszeriteni. Azokat ezért elbocsáttattam. Mások, kiket a feladó megnevezett, mondották, hogy voltak keresztyének, de majd azt tagadták, a menynyiben voltak ugyan, de azután megszűntek azok lenni, némelyek három, mások több évek előtt, s voltak, kik már huszonöt év előtt. Mindezek a te szobrodat s az istenek állóképeit is tisztelték. Azok a Krisztust is szidalmazták. Erősítették pedig, hogy legfőbb vétkük vagy tévelygésük az lenne, miszerint határozott napon, a nap felkelte előtt összegyűlnek,s Krisztus tiszteletére, mintha Isten volna, együtt verset énekelnek, valamint magukat nem valami gonoszságra esküvel kötelezik, de hogy semmi lopást, rablást, vagy házasságtörést el nem követnek, adott szavukat meg nem szegik, s a mi náluk letéve volt, azt ha felszólittatnának, el nem titkolják, ezek után rendesen szétoszolni szoktak, s viszont egy közös, de ártatlan lakomára összegyűlnek, az én rendeletem után azonban azt sem tették, midőn a te parancsod következtében a vallásos egyleteket — hetaeria — megtiltottam. Annál szükségesebbnek veltem két rabszolgaleányt, kik, a mint mondották, ott szolgáltak, arra nézve, hogy mi légyen az igaz ? kínzás által vallatni. De semmi egyebet, gonoszt, mint mértéket túl haladó babonánál fel nem fedeztem, azért a további nyomozást elhalasztván, utasítást kérni hozzád folyamodtam. A dolog ugyanis nékem leginkább a veszélyben lévők nagy számáért megfontolásra méltónak látszott. Mert ugyanis sokan, minden kor és rangbeliek, s mindkét nemből veszélyben forognak s arra elcsábíttatni fognak. E babona mételye ugyanis nemcsak a városokban, de a falukban és vidéken is elharapózott, ezt azonban ugy hiszem, akadályozni és orvosolni is lehetne. Legalább eléggé tudva van, miszerint a már üresen álló templomokba kezdettek megint járni, s a sokáig félbeszakadt ünnepi szertartások megint teljesíttetnek, ugy hogy itt-ott áldozati barmok is áruitatnak, melyeknek eddig vevője fe^tte ritkán találkozott. Ebből hozzá lehet vetni, hogy mily nagy tömeg ember lesz jó útra téríthető, ha a megbánásnak hely adatik." Trajanus, Pliniust idvezli! „Kedves Secundusom ! A neked feljelentett keresztyének ügyében azt tetted éppen, a mit kellett. Mert általánosan valamit, vagy a mi bizonyos szabály gyanánt szolgáljon, határozni nem lehet. Nem kell őket kerestetni, ha feljelentetnek s vétkeseknek találtatnak, büntetendők lesznek, ugy mindazáltal, hogy a ki tagadná, miszerint