Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-04-03 / 14. szám
Isten-ember éltéről, ki az igazság napját felderítette, az égből az igazságot ide a földre lehozta! S kinek dicső képe e tudományos foglalkozásomban a jóra buzdítva, az igazság keresésére serkentve, mennyei fényében mindég előttem lebegett, légyen itt is a célhoz jutásnál buzgó tiszteletem tárgya, — N é k i légyen a kegyelet végszava is szentelve! Az emberiség nagy jóltevöje volt ö, ki „szélyel-járt, jól tévén," (Csel. X. 38.) ki hirdette és tanította, hogy: „az Isten lélek, és a kik őtet imádják, lélekben és igazságban imádj á k," (Ján. IV. 24) a szeretetet az emberek legfőbb törvényévé, testvéri kapcsává, s tanítványainak is őket megismertető cimervonásául tette, (Ján. XIII. 35.) parancsolta azért nekik „szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jól tegyetek azokkal, kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, kik titeket hálo2 ) E cikk teljesen bevégezve, sőt már a nyomdában is volt, midőn a Renan könyvére vonatkozó azon igen érdekes és legújabb adat közöltetett a hírlapokban, miszerint e munkát, ugy szóllva, még nagyobb hirre emelni, az közelebbről, ez évi martius 18 és I9-d. napjain a francia senatus ülésében igen érdekes vita tárgya volt, miről röviden itt számot adni nem mellőzhettem. Merlin egy francia protestáns s már rég nyugalomban élő katonatiszt a vallástalan és istentelen könyvek elterjedésének gátlásáért a mondott senatushoz egy kérvényt nyujtott-be, melyben a francia nép között elterjedett erkölcsi romlottságot a legelevenebb színekkel rajzolta. A kérvény az illető bizottmánynak tudósitástétel végett átadatván, ez a napirendre térést, tehát a kérvény figyelembe nem vételét indítványozta. De a szent ügy barátjai a kamarában ez ellen nyilatkoztak, s azt kívánták, miszerint a kérvény tétessék-át a ministeriumhoz, és annak figyelmébe ajánltassék. Főszónok ez oldalon roueni érsek és cardinal Bonnechose, (ki nem rég a pápa világi hatalmáról az ultramontán táborban nagy tetszést nyert könyvet adott-ki) ez alkalomból szóba hozta Renan sok kárt okozó veszélyes könyvét, az ellen erélyesen kikelt, egyszersmind Merlin kérvényét, (ki, mint ö eminentiája megjegyzé, „nem oly szerencsés, hogy a róm. kathol. szent vallás követője légyen, de — protestáns), melegen ajánlotta a kamara figyelmébe, a „dogmák" védelmezését sürgette, s többek közit felhozta, miszerint a könyvárusokat is oly felüborgatnak, — — hogy légyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, ki az ő napját feltámasztja — mind a gonoszokra, mind a jókra, és essöt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak," (Mát. V. 44. 45.) „nem személy-válogató, hanem minden nemzetségben kedves neki, akár kicsoda, a ki őtet féli és igazságot cselekszik." (Csel. X. 33. 34.) Hozzá, kit ,,az Atya elküldött" (Ján. VIII. 16.) hogy azon örök és szent igazságokat az égből ide a földre lehozza, hozzá forduljunk, előtte boruljunk-le ; mert „nincsen másban id vess é g, mert nem is adatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk," (Csel. IV. 12.) azért — „az Isten is őtet felmagasztalá és ajándékoza neki oly méltóságot, mely minden méltóságnak felette való móltóság, — hogy a Jézusnak nevére minden térd meghajoljo n., ( (Filipp II. 9. 10.) I 0 '2 ) gyelet alá kellene rendelni, mint a gyógyszerészeket, a kik éppen ugy orvosságot és mérget árulnak a lelkek, mint amazok a testek számára, s azért a patikákat nem is bizzák tudatlanok kezelésére, de azokra dologhoz értök által vigyáztatnak. E felfogás ellen többen felszóllahak, s jelesen senator Laguerroniére megjegyezte, miszerint a keresztyénség szent elve nem ,'szorult a büntető - törvény védelmére, valamint minister D e I a n g l e , a kormány nevében a napi rendre térést sürgette. A minister világosan megmondotta, miszerint Renan könyve megjelenésekor a francia bíróság komolyan foglalkozott azon munka ügyévelj azt többször elolvastatta, de végre is azon eredményre jutott, hogy az iró a szóban forgó könyv kiadásával az állam törvényei ellen semmi oly vétséget nem követett-el, miért azon müvét lefoglalni, magát a szerzőt pedig perbe fogatni lehetett volna, haszinte a minister maga részéről Renan könyvét nagy szerencsétlenségnek nevezte, mint a mely a mái időhez nem illő versengéseket megújította, de e tettére nézve az alkotmány oltalma alatt áll. A minister annál fogva megemlítvén a világon felváltva uralkodó két rendszert, melyek közziil egyiknek alapja a tekintély, a másiknak a sza badság, — határozottan a tudományt korlátozni akaró, maga intézvényei megtartását hatalomszóval parancsoló, általában a népek helyett gondolkodó, minden ellenmondást lázadássá bélyegző, s a tévelygést büntetéssel sújtó tekintély ellen s igy a tudomány körében a szabadság mellett nyilatkozott. A senatus a napi rendre téréssel Renant igazolta. Sz. F.
