Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-06 / 10. szám

Nullum numen abest, sí s;t jTudentia, rebus. Tégy okosan mindent, s nem hágy el tégedet Isten. Azt is megismerem, hogy a mint kérdezni lehet, ugy komoly megfontolást is érdemei: nem lesz-e a keresztyénségnek, általában a vallásosságnak, s igy az erkölcsiségnek is ártalmára, nem vétünk-e a kegyelet szent érzése ellen, ha az evangyéliomot, ugy szóllva, az isteni vagy égi tekintély nimbusából kivetkeztetve, azt mint emberi müvet állítjuk a hívők elibe, s igy emberi alapra fektetjük ? Ez ismétlem, oly fontos, mint kényes kérdés, mely tagadhatatlanul kivált a gyengébb lelkiismereteket, és gondolkodni nem szerető főket nyugtalanítja, háborgatja, — egy az alkotmányos életből ismeretes, mint nevezik „előleges kérdéssel" — question préalable — függ-össze; t. i. szabad e a szent dolgokban kutatni, a vallásban újitni, szabad e a hitnek a tudománynyal öszhangzásba hozására törekedni? Nem szólok e részben a róm. kathol. egyház álláspontjáról, mert jól tudom, hogy annak keblében a hitegység rendithetetlen alapelvénél fogva a feltett kérdés vitatása egyáltalában tilalmazva van, csupán a hitújítást és javítást nemcsak megengedő, de éppen parancsoló és sürgető protestantismus szempontjából, ahoz röviden hozzá szólok, s itt is a történelmet hagyom beszélni. A reformatio a 16-d. században egy másfél-ezer éves egyházi tekintélyt támadott meg, az alapot, melyen az állott, t. i. a római pápák vicariatusát ledöntötte, egy a régivel egészen ellenkező elvet követő uj egyházat alapított, szóval újított s ez által oly erkölcsi forradalmat idézett elő, mely nemcsak Európa, de az emberiség sorsára mélyen bevágó, igen fontos következéseket idézett elő. Az újitás, és arra irányzott eszmeharc az evangelicus egyházban azután is tartott, — ezt a fennebbiekben bebizonyítottuk, — s midőn az 1817-d. évben az maga harmadik százados ünnepét ülte, Németországon, a protestantismus szülőföldén, annak több tartományaiban a 16-ik században történt szakadást, kétfelé válást megszüntető unióval nem kevésbé egy igen nevezetes és áldásos újitás hajtatott- végre, még pedig a régi confessiok javításának, idő szerinti módosításának alapján. Légyen azért szabad községhez, s minthogy protestáns létemre az egyház alatt a hívek egész egyetemét értem: ebből önként következik, hogy vallásos nézeteimre nézve csak akkor tudok tökéletesen megnyugodni, ha bizton tudorn;

hogy azok az egyház elveivel találkoznak,s azoknak nyilvános bevallása a hívek egyetemétől el nem szigetel. — Oly távol vagyok tehát a sz. háromság mint hitvallásunk legközönségesebben elfogadott cikkének tagadásától, hogy sokkal csekelyebb jelentőségű hitcikkelyekre nézve is impietásriak tartanám, egyéni véleményemet az egyház meggyőződésével szembe állítni, magamat a községgel szembe tenni, egyátalában nem akarván vallás dolgában bölcs lenni magam értelme szeri n t." Igen helyesen, s midőn fennebb megjegyzém, hogy ez értekezés ,,a mai protestáns tudomány színvonalán áll" ezzel a 19-d. században élő tudós protestáns theologusnak a vallásban is az idővel együtt haladó álláspontját akartam kijelelni Sz. F. kérdezni, minő jognál, vagy következetességnél fogva lehetne, i I y tények után, egy későbbi kortól elvitatni azon jogot, szabadságot, hogy az is a szent dolgokban, az egyházban, s igy confessiok kérdésében azt tegye, mit távolabbi és közelebbi múltban tettek? Nem volna e szabad az utódoknak ezt miveltii, mire az elődök példát adtak ? Ha tehát az egyházban újitni szabad sőt kell, s a szent dolgokban kutatás az embert természetesen arra viszi, hogy az egyházi tanokat is csupán koreszméknek tekintse, mik az időben születnek, az idővel fejlődnek és haladnak, ebből önkint következik, miszerint vallásos ügyek, kérdések egyedül biztos és meg nem ingatható alapját a históriában és a történelmi koronkénti fejlődésben lehet feltalálni. Az emberiségnek vezetésre szorult gyermekidejében, s igy az őskeresztyénségben is a felsőbb tekintély, a hit tanaiban az égi származás, az isteni nimbus, nemcsak szükséges, jótékony, de éppen nélkülözhetetlen volt, ellenben felvilágosodott korban a hitnek a tudományra támaszkodni s azzal egviitt haladni kell. Ha azért a szent dolgoknak, vagy vallásos kérdéseknek ma már emberi, az az tudományos alapjuk van, s igy az idő által is elfogadott, szentesitett történelmi igazsággá válnak, éppen az által többé kétség, vagy vita, tárgyai nem lesznek, s az egyházat zaklatni, háboritni nem fogják. Lehet azért ugy hiszem, védni és indokolni azon felfogást, hogy bár a keresztyénség emberi mü, de abban az isteni gondviselésnek az emberiség boldogitására irányzott bölcs akarata és célja nyilvánult és teljesült, s ily értelemben az evangyéliom isteni eredetét a protestáns tudomány elfogadja. A mi végre a vallásos újítások ellen gyakran emlegetett vádat illeti, hogy azok sok roszat, ínséget, veszélyt szültek, mint azt többek közt a reformatióból eredett mozgalmak és véres háborúk bizonyítják, ez is történelmi igazság, minek okát abban kell keresni, hogy az emberek a szabadsággal visszaélnek, s a józanokosság világánál járás helyett, azt magukban inkább eloltják, a miből azonban protestáns keresztyén nem azon tanúságot hozza-ki, miszerint a szabadságot, az embernek Istentől adott szent jogát, elnyomni kelljen, de azt, hogy jobb, helyesebb és idvesebb lesz, a visszaéléseket kerülni s minden túlzástól óvakodni, az illő mértéket azért a tudományban is megtartani, mint H o r á t z mondotta : Est modus in rebus, sunt certi denique fines, Quos ultra, citraque nequit consistere rectum. Mértéket tarts mindenben, túl menni határon Őrizkedj, s igy fogsz helyes úton járni te mindég. A mondott vádak között fő helyen áll az, a mivel kivált az újkori kritika philosophiát terhelik, hogy annak merész és túlcsapongó kutatásai atheismusra és materialismusra vezetnek. Ezt tagadni nem lehet, mini a fenebb idézett példák bizonyítják ; e vád ellenébe is azonban nem kell azon történelmi tényt felejteni, miszerint a mondott tanok nem e század találmányai, de azokat a régi világban is tudták, ismerték, és irták. A bölcs és egyszersmind a világi élvezeteket kedvellő király Salamon ezelőtt h á r o m-