Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-14 / 7. szám
Ujabb b i b li a - a d o m á n y m o 1 d v a - o 1 á h o r -szági hitrokonink számára. Hogy a jótékonysági hajlam és mások iránti részvét, ha nemcsak az ajkakon, hanem a szívben lakik, mennyi jót tehet, — s hogy a legcsekélyebb alkalmat is, ha nemes buzgóság és akarat van bennünk, mennyire fel lehet használni jótékonyság gyakorlására — erre tanúságot már több izben szolgáltatott azon tisztelt hitrokonunk, kinek levelét ezennel közöljük: „Nt. úr! Fiaimat, ezelőtt néhány nappal, néhány ifjú barátja látogatta meg, kik magok között egyről-másról beszélgetvén, a többek közt a népnevelés is szóba jött. A fiatal vitatkozók közé én is bele vegyültem utoljára s jónak láttam megjegyezni: hogy a népnevelés honunkban nem áll épen olyan rosszul, mint rebesgetik, — mert hiszen a kormány is jó példával megy elöl, de meg aztán, a maga részéről, minden vallásfelekezet meg teszi a magáét, s igy mi, Isten segedelmével, a népnevelés emelkedésének bizton nézhetünk elébe. De bezzeg Oláhországban lakó szegény magyar rokoninknak a szájoktól kell megvonni a falatot, ha azt akarják, hogy gyermekeik csak nemű nevelésben is részesülhessenek. Jó volna hát azoknak néhány bibliát és újtestamentumot küldeni, — ez által is elősegitnők őket. Felszólításomra Bexheft Ármin úr azonnal ajánlkozott, hogy majd gyűjt ő néhány forintot e célra; buzgóságának eredményét, 40 o. frtot a napokban küldvén el hozzám, azokat én azon kéréssel küldöm nt. úrhoz: méltóztassék ez összegből, Heckenast G. úrnál, 20 darab 1 frt 30 kros bibliát, 40 darab, 30 kros és 10 darab 20 kros uj-testamentumot vásárolni s azokat majd tavasszal rendeltetésök helyére szállíttatni. A mint Heckenast urat ismerem, a ki épen oly vagyonoB, mint jótékony lelkületü, reményleni merem, hogy Ő e számot kerekre, azaz 100 darabra egészíti ki, — a minek nagyon örülnék. Az adakozók nevei: Bexheft Ármin 5 frt 15 kr. Czigler Sándor 1 frt. Eichmiiller Ágoston 2 frt. Faragó Antal 1 frt. N. N. 50 kr. Nádosy Elek 2 frt. Nádosy Endre 40 kr. Nádosy György 2 frt. Oszvald Sándor 1 frt. R. H. 2 frt. Sausch Elek 1 frt. Steiger Gyula 1 frt. Sz. János 2 frt. Szontagh Kálmán 3 frt. Többen egy mulatság alkalmával 5 frt 50 kr. Többen Tátraföredről 3 frt 45 kr. Újházy Endre 1 frt. Vaskó Endre 1 frt. G. G. 2 frt. H. I. 1 frt. Hlovik Ádolf 1 frt. Mocznik Albert 1 frt 40 kr. — Midőn is vagyok egész tisztelettel a nagytiszteletü úrnak. Pesten, jan. 25. 1864. Nádosy látván. A moldva-oláhországi missióra: Reclamált tavaszi adomány Veszprém vmegyi nyárádi ref. egyház 8 frt. — Ságvári ref. leik. Bacsó János úr 2 frt o. é. ref. tanitó Bartos István és tanítványai 3 frt. — tek. Földváry Sándor úr 3 frt. A tisztelt Czelder Márton úr felszólítása nyomán kimenendő fiatal lelkészn e k*) u t i pénzül: tek. Földváry Sándor 2 frt. Helyreigazítás. Lapunk f. évi 4-ik számában „Az egyházi segélypénztárra" 1 frtot adakozó tiszt. Szabó Lajos helyett olvasandó az „ipacsfai ref. egyház az egyházi segélypénztárra 1 frt. A „magyar prot. irodalmi társulat" részvényes tagjai közé lépett: tiszt. Stettner Ignác nyárádi ref. lelkész. HELYREIGAZÍTÁS. Az 5-dik számban 136. lap. felyül kezdve: 26. 27. sorban. ,,államokat z ak 1 atn i" olv. zaklató. 137-ik lapon : 26 a jegyzetben : alól kezdve : 3-ik sorban: „nyelni" olv. nyalni. 138-ik lap. felyül,bezdve: 20-ik sorban: IX Sixtus olv. IV. Sixtus. 140-ik lap. felyül kezdve: 13-ík sorban: „200,000 embert" olv. husz ezer embert. *) Már jelenkezett egy lelkes ifjú a szent célra. S zerk. J^T Lapunk f. évi eddigi számai még mindég kaphatók, úgy szintén a „Házi Kincstár" eddigi számai is. Fölkérem mind a két lapra nézve a t. olvasó közönség figyelmét. 1864-ik évi „Protestáns Naptár"-ral is szolgálhatunk még mindég. S z e r k.