Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-20 / 51. szám

1 is fogadta s az egyetemes értekezletre felterjeszteni ha­tározta. Ugyanezen gyűlésünkön lett nyilvános dologgá, hogy Pásztor Dániel miskolci igazg. tanár, a sárospataki főisko­lába a bölcsészeti tanszékre lett elvátasztatásác el nem fo­gadta, leginkább azért, mert az e. kér. elöljáróság figyelme másfelé irányalt a választásra nézve, — s ö ennek bizalma nélküle tanáriszékbe ülni nem. akart; — a tanári szék még továbbra is üresen maradt. A főiskolai tanári kar s egyetértésben vele a felü­gyelő bizottmánynak az akadémiai tankönyvek díjazása iránt beadott javaslata, hogy t. i. minden ívtól jutalmul 20 o. é. frt adassék a szerzőknek ezenkívül a nyomtatási költ­séget is a főiskola pénztára viselje, — minthogy a főiskola tetemes — s lehet mondani, sohe e könyvekből vissza nem térülő áldozatával járna, — el nem fogadtatott, hanem e helyett az lön határozattá, miszerint az akadémiai tanköny­vek kinyomatásáról e. kerületünk időnként a körülmények szerint fog gondoskodni, a kinyomatási költségeket maga viselvén, — jutalmul pedig a könyvekből bejövendő haszon %-ál átajánlotta fel. Több üdvös határozatok is láttak napvilágot görgői gyülésynkön, — de melyeknek közlése, részint jegyzö­könyvünk kinyomatása s szétküldése, részint az azóta tar­tott sárospataki gyűlésünk tárgyai s határozatai közt, mijit ott bővebben tárgyaltak jönek elő, ugyanazért átmegyek ezen gyűlésünk tárgyaira. Sárospataki gyűlésünk a görgői gyűlés azon határo­zatából hivatott össze nov. 17-ik napjára, — hogyha a 4 e. kerület egyetemes értekezletén oly javaslatok hozat­nának, melyek rögtöni határozatot s végrehajtást igény­lenek, — elnökeink rendkivüli gyűlést hívjanak össze; az mégis történt, Sárospatakon összegyültünk, hol is a tanács­kozásunk főtárgyát az iskolai ügyek képezték, nevezete­sen az érettségi vizsga, s jogakadémia ügyei. Az érettségi vizsgára nézve maga az egyetemes ér­tekezlet is a két tiszai egyházkerületnek a conventre fel­terjesztett nézeteit tévén magáéva, mi azon elébbi határo­zatunk mellett — hogy az érettségi vizsga, a követelt mo­dorban hazai prot. egyházunk önkormányzati jogaiba ütkö­zik, — s azt máskép jövőre sem tarthatjuk meg, — mint iskoláinkban régóta gyakorlott s fenálló módon, — továbbra is megmaradtunk. Történt azonban, hogy épen gyülésünk folyama alatt érkezett hozzánk a n. m. m. k. h. f. év sept. hó 28-án kelt azon értesitvénye: miszerint a hazai prot. főbb tanintézeteinkben azok közt az e. kerületünk kebelé­ben létező sárospataki és miskolci iskolákban tartott érett­ségi vizsgák s azokról kiáliitott bizonylatok is érvénye­sekül ismertettek el, s jövőre is elismertetnek, — belátá­sunk szerint tehát a sérelem orvosolva lévén, a felírás szükségét ez űttal megszűntnek vettük. Egyébiránt állandó szabályul kimondtuk, hogy az érettségi vizsgákat általában minden tanszakbeliekre még a leendő theologusokra is ki­terjesztjük, — azokat Sárospataki főiskolánkban állandóan törvényes fögandnokunk s superintendensünk jelenlétében, ezeknek akadályoztatása esetén pedig, törvényes helyette­seik a főiskola egyházi és világi algondnokainak jelenlé­tükben tartandjuk meg: a miskolci iskolára nézve pedig kedvező helyzetben levén, hogy a superintendens helyben lakik, az érettségi vizsgák szinte az ö és az egyház s. fő­gondnokának mint elnöktársnak elnökletük alatt hajtatnak végre, — akadályoztatásuk esetében azonban szinte törvé­nyes helyetteseik, az egyház egyik vagy másik lelkésze, s az iskola világi kormányzója fogják őket képviselni. — Ezen határozatunkat tudomás végett a n. m. m. k. h. ta­nácsnak felterjesztjük. A convent többi javaslatai is minden lényeges módo­sítás nélkül elfogadtatlak. Nevezetesen, — az ágosí. testvér hitfelekezet azon sérelmei tárgyában, melyek a Hodzsaféle perben, és a patentalisták és autonom egybáz közti küzde­lem terén felmerültek, 0 cs. kir. apostoli Felségéhez test­véri szívünkből folyó felírást s kérelmet intéztünk. — Az akadémiai rektorokat továbbra is fentartandóknak határoz­tuk, a 22 éven alóllevö hadköteles ifjak házasulhatásuk ügyében felírást rendeltünk, a magyar prot. iro­da 1 m i társulat, lehető pártolását kimondtuk, a tábori lelkészek állását biztosító szabályokat elfogadtuk, a mold­vaoláhországi missió gyarapítását, mint eddig, ezután is tő­lünk kitelhető erővel elhatároztuk, a rom. cath. ifjakat isko­láinkból kitiltó felsőbb rendeletek ellen felírást határoz­tunk, — a tiszántúli ft. egyházkerület által tervezett k ö 1-csöuos tűzkár biztosítás" eszméjét magunkévá tettük, az énekeskönyvek célszerű javítása tárgyában in­tézkedtünk, — s magára a conventtartásra nézve abban ál­lapodtunk meg, hogy annak régi halásköét egyh. kerüle­tünk is visszaállíttatni óhajtja, oly értelemben azonban, hogy a conventet az egyh. kerületek megbízottjai képezvén, csak azon tárgyakban tehessenek az államkormányhoz felter­jesztéseket, melyekre nézve az illető e. kerületek által határozott utasításuk van, s csupán az államkormánynyali intézkedésre, nem pedig törvényhozásra is kiterjesztvén cselekvési körét. Hogy pedig jövőre a conventtartás ideje felett szükségtelen viták ne támadjanak, mi a conventet minden évben tartandónak határoztuk, — kivévén azon esetet, ha annak tartását semmi fontos és sürgős ügyek nem kívánják s egy egyházkerület sem kívánja, — a mikor az iránt az egyes e. kerületek az elnökség által eleve értesitendök. Ezek voltak gyülésünk tárgyai, — adná Isten, hogy ezekre nézve hozott üdvös határozataink ne maradnának irott mulaszt, — hanem a többi egyházkerületekkel váll­vetve, mielébb létesithetnők azokat. Végre gyűlésünket befejeztük azzal, hogy a gyülés­röl-gyülésre halasztgatott bölcsészeti tanár választáson is átestünk, — megválasztatott Bihari Imre, jelenleg me­zőtúri algymnasiumi tanár, ki tanári székét jövő iskolai félév elején el is foglalandja, Isten segítse a szép de terhes pályán ! A MAROSI REF. EGYH. MEGYE R. ZSINATA. A marosi ev. ref. egyházmegye sept. 22 — 23—24. napjain tartotta őszi — nov. 3—4—5 napjain téli évnegye­des r. zsinat gyűléseit M.-Vásárhelyt.

Next

/
Thumbnails
Contents