Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-12-13 / 50. szám
Másik közérdekű munka, mely legközelebb hozzánk beküldetelt! Ismerettár. Már rég az ideje, mint azt számos olvasónk tudja, hogy e népszerű és közérdekű vállalat Heckenast Gusztáv könyvkiadó által megindittatott, de a mely terjedelménél fogva, az utolsó és egyszersmind tizedik kötet megjelenésével, csak a napokban fejeztetett be. Különösen a történelem, természeti és más tudományok köréből ismerteti e mü a fontosabb tárgyakat és egyéneket betüsorozatos rendben népszerűen és kellő rövidséggel. Célja tehát a hasznos ismeretek terjesztése a nép kebelében. Kiváló érdeme a munkának, hogy legtöbb figyelemmel és terjedelemmel azok a cikkek vannak benne tárgyalva, melyek hazánk történeteire, földrajzára, irodalmára, hőseink, történeti nevezetességű személyeink, iróink és művészeink életrajzaira vonatkoznak. Épen azért tehát, mini a hazai dolgok ismeretének egyik gazdag tárházát, szívesen ajánljuk e müvet minden okulni szerető honpolgárnak, s kivált a községi könyvtárak kezelőinek. Egy-egy kötet ára egy forint levén, a teljes munka, s igy egy egész kis könyvtár, csak tiz forintba kerül. nap 5-én meghűlés következtében 6 napi rövid betegsége után 62 éves korábani elhunytával. — 0, ki 35 éveken példás buzgósággal hirdette gyülekezetében az üdv igéjét s ily szép hosszú során az éveknek gyülekezete jó s bal sorsában híven részt vett, az 1855-ik évben tűzvész által a falakig elpásztult ős egyháznak diszes alakbani fölépüléséhez nemcsak tanácsával s buzdításával, de több nevezetes ajándékkal és anyagi áldozatokkal is járult, e mellett pedig emberbaráti és társadalmi barátságos kedélyével a vidékbeliek tiszteletét kiérdemlette, — méltó volt hogy hideg tetemeinek eltakarittatásán vég tiszteletre megjelent felsőbb s alsóbb rétegű sokaság közt a vidékbeli számos lelkészség, sőt két érdemes rom. cath. lelkész is látható volt, a helybeli rom. cath. lelkész úr pedig, kivel szívélyes barátságban s egyetértésben volt, harangjai meghuzatásával is megtisztelte. Béke hamvaira. Nemes-Szalókon, dec. 3-án, 1863. Szakonyi István. Veszprémi evang. egyházmegyei felügyelő. ADAKOZÁS. Tiszt. Szakács Mózes tanár, Sepsi sz. Györgyből, küldött volt be hozzánk még 1860-ban 10 frtot következő kegyes célokra: 1 frtot a Luther-egyletnek, 1 frt a Melanchton-egyletnek,.l frtot a Kazinczy-egyletnek, 1 frtot a Széchenyi-emlékre, 1 frtot az akadémia épületére és 5 frtot a pesli ev. ref. theol. tanintézetnek. Hogy s miért maradt az ki akkor az adakozások rovatából, nem tudjuk, de miután most reclamállatott, sietünk helyreütni hibánkat. A moldva-oláhországi missióra: nt. Osváth Imre esp. ur küldeménye a n.-szalontai egyházmegyében tartatott két rendbeli közgyűlések alkalmával gyűlt 12 forint. Szerk. Karácsonyi ajándékokul, mint hasznosan gyönyörködtető igen csinos kiállítású munkákat ajánlhatunk: Jellemrajzok az állatországból különböző föld részeken az ifjúság oktatása és mulatságára IIoíT-mann W. után Oldal József, 12 finom festett képpel. Az éj nyugati átmenetek Mac Clare általi i fölfedeztetése. Öregek és ifjak számára Kutzner I. G. és l mások után Öry János, 8 képpel. Épen most jelent meg: Az ágostai hitvallású evang. bányakerület állal bizottmányilag átnézett, az egyház jelen viszonyaihoz alkalmazott és az esperességekkel véleményadás végett közöltetni rendelt Hamaliar-féle Utasítások. (Ára 40 kr, vidékre bérmentve 50 kr, megrendelhetők Osterlamm Károly kerületi könyvkereskedő úrnál Pesten.) Az eladott példányokból begyülendő pénz a kerület határozata alá fog bocsáttatni. UJKÖNYVEK. % Szerkesztőségünkhöz a legközelebb megjelent következő könyvek küldettek be: Külföldi kiadóktól: Gülden Massow. Geschichte eines Lehn-i schulzengutes ím Havelland. Von G. Rühl, Verfasser von „Wiedertaufe oder Taufe." Berlin. Verlag von Ludw. Rauh. E mü is épen azon a szeretetteljes s a nép szokásaihoz és erkölcseihez alkalmazott hangon van irva, mint a „Wiedertaufe und Taufe." Csakhogy, mig amott a polémia gyakran kényszerűé a szerzőt tisztán vallási kérdésekbe is bocsátkozni, addig Gülden Massow tisztán falusi történet, a sziléziai és hétéves háborúk idejéből, még pedig oly mély és komoly vallásos alapra fektetve, hogy az a nép és középrend számára épen oly üdvös erkölcsi tükörül szolgáland, mint hasznos tanulságul bármely rendű olvasó számára. Tsegliche Andachten zur háuslichen Er bauung von J. Müllenliefen. Prediger an St. Marién in Berlin. Erster Band (A 2-ik kötet Aprilban jelenik meg.) Berlin, Verlag von L. Rauh, E műnek, mely a legtöbb áhitatossági könyvektől abban különbözik, hogy nem idegen gondolatokat állit össze, hanem önálló feldolgozásban saját tervet követ, az az a célja van, hogy rövid napi elmélkedésekben, a keresztyéni tndat és ismeret előmozdítására, a keresztyén családokba az üdv- és erkölcstant vigye be. Az adventtől pünköstig terjedő ünnepi időszakban az üdv tényeit, az év többi ünneptelen részében pedig a keresztyén életet a hit világánál tárgyalja a szerző. Az egész mü mintegy négyszáz, bibliai szöveg felett irt, elmélkedést foglal magában s mindenik ének versekkel kezdődik és végződik.