Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-22 / 47. szám

előzmény, a felelet önként jö: illő némi vonásokban felmutatnom itteni testvéreink vallása s nemzetiségeérti buzgolkodását. Ha az áldás az azt adóra tér is vissza: vannak itteni elszórt magyar népünk közt többen, kik tehetségökhöz képest a vallás és nemzetiség öshelyeire egyház és iskolára szép áldozatok vitelében buzgólkodnak. A többieket nem említve most, azon szíves készség és áldozatról kell szólnom, melyet Galacon, apostolkodásom e legújabb csemetejében, tapasztalék. Van közsorsu munkás családférfiu, ki hónaponként egy-egy aranyat fizet egyház és iskola fentarthalására, s azonkívül gyermekeiért külön négynégy húszast hónaponként. Vannak néhányan, kik hónaponként fél-fél aranyat fizetnek, mely egy esztendőben 6 aranyat teszen és igy tovább ki többet, ki kevesebbet. Hol rendes egyházi élet volt s a buzgó adakozás az öntudat édes örömévé nőhette ki magát, nemde otthon is szépen tűnnék fel egy-egy közsorsu, kenyerét két kézzel kereső munkás embernek vallása s nemzetiségeérti ily áldozatkészsége? Valóban, de e fénynyel szemben hadd álljon árny is. Van, ki eleinte a vallás szavaival lelkesedésre alig buzdítható. Nekem már mindegy, úgymond, gyermekem nincs, de hogy jót tegyek, még is adok valamit. Én már jobb nem leszek, hasztalan nekem a prédikálás, sőt ártalmamra van, mert vasárnapokon, ha hallom t. uramat, ugy fáj a szívem, hogy szinte megszakad, pedig én kemény természetű vagyok s egy könnyen el nem szomorodom. Atyámfia ne higyje, hogy ön már semmi hasznát nem veszi a vallásnak, sőt most van reá legnagyobb szüksége, arca vénül, szíve hervad, mily szépen fog állani a felelt a hit égi koszorúja! Látja, az élet delén tül mindig homályosabb a láthatár, jó lesz ha a vallásos remény ragyogása fog lelke előtt földerengeni. Nem, de igen. Az ön lelke még most fáj, jele hogy beteg, az evangyéliom először megtépi a seb gyökerét, azután gyógyít stb., sokszor van ilyen párbeszédem. A vallás és nemzetiség tárgyai egymást világosítják meg - vagy egyik, vagy másik hat, s mindkettőé a győzedelem. Sokszor megtörténik, hogy egy némely a vallás tiszta tárgyaitól elvonul, érintetlen marad, s midőn nyelv és hazaszeretetről hall szót, s fájdalomban fogantatott beszédet, felsóhajt és mindenre kész. A magyarban nem ábrándos de komoly és erös hazaszeretet van. Az eloláhosodott csángó, volt eset, hogy kérdém s felelni csak annyit tudott, magyar vagyok. — Nem hagyhatom említés nélkül, mert egy szép jellemvonás volt,, midőn én Galacon egy gyűlésünk alkalmával látva, hogy minden áldozat mellett is 8—9 ember — mert ennyi a jobban fizető családok száma — galaci községünket nem tarthatja fel s egy káplán-tanítót tisztességesen e drága városban nem honorálhat : mondtam hogy én is igyekszem, hogy számukra eleintén valami segedelmet eszközöljek, vagy fordítsak a hazai testvérektől gyiilö pénzbql. Erre egész tisztelettel feláll egy Folinusz nevü atyánkfia és szól. t. atyánk, köszönjük, de miulán mi az egyház és iskola ügyét kezünkbe vevők, fogadásunkat megálljuk ; próbáljuk az önerőt, és semmi áldozatot nem Kim- luuk, liwyy magunkban s a gyermekekben a nemzetiség és hazaszeretet, melyet mi soha nem feledhetünk, megőriztessék. Ha a terhet nem bírjuk, mint atyánkhoz bizodalommal fordulunk, s egyelőre tessék megbízni bennünk. Lelkesedtem, midőn e szép nyilatkozatot hallám, s midőn a több atyánkfiai is ebben állapodtak meg: ugy tekintem e buzgó készséget, mint az ébredő vallási és nemzeti élet öntudatának első szerelem virágát, Isten tartsa és érlelje e virágot mindnyájunk örömére ohajtott gyümölcsére. Galacon bevártam s behelyeztem, volt ploesti tanítót, H o r z s a Jánost, ki nyári közvizsga letétele után Ploeströl nejével együtt Galacra költözött. Ö én velem több mint két éve együtt munkálkodott. Magam tanitám a theologiára s a szükséges vallásos ismeretekre könyvből, beszédből, példából a mint jött. Képes, hogy magyarul, németül, oláhul könyv nélkül prédikáljon. Galacra egy ily egyén kellett, de a ki egyszersmind szükség esetében, midőn én a nagy távolság miatt jelen nem lehetek, a papi hivatal teendőit is végezze. E szempontból én öt már előbb hitvallásunkra megesketvén, felhatalmazám a keresztség sakramentomának kiszolgáltatására, esketésre, s az űri szent vacsora kiszolgáltatására is betegeknél. Egy ideig még a gyülekezetet az uri szent vacsorában részeltetni magam járok el. Nevezett társamnak tehát sorsát kezébe adtam. Jövendője buzgólkodásától függ s mindenekben az határoz, mert mig én ezen missiót viszem : csak az ügyért élni, ha kell szenvedni és halni is tudó társnak engedhetek vélem és körülem pályafutást.' Galacról nem, mint elébb szándékoztam, Szászkutra, de Brailába kellett mennem, hol egy olasz férfi és egy magyar nő összeesketése várt reám; kihirdettem volt már előbb őket Galacon, melyhez most még mint anyaegyházhoz tartozik Braila is. A mind két fél által értett oláh nyelven történt az esketés. Egyszerű szertartásunkkal a sok külön vallású s nemzetiségű jelen voltak megelégedésöket nyilvániták. Egy görög azt rnondá közülök, hogy a ceremónia nélküli vallásban van a legszebb költőiség. Brailából sietnem kellelt PIoestre. Luzóban szerencsétlenség ért, a posta szekérről estennen podgyászomat — melybe ruhaneműm volt, ellopták. Kárpótlást ígértek. Vajha kapnék valamit. Bizony a legszegényebb oltárt lopta-meg a gonosz. PIoesten most, előbb pitesti tanitó, Imre László van. Ügyes határzott fiatal ember, megkezdtük véle is a theologia tanulását. Sorsa később az lesz, a mi a Horzsáé, ha a Buzgólkodásban gyarapszik s ügyünk bajnokának bizonyitandja magát. Isten adja, hogy mig missionáriusokká növekedő ifjaink állhatnak be az Úr e szőlőjébe, addig is a magam tanította társakkal az evangyéliom és magyar nemzetiség szent érdekeiért hasznosan működhessünk. Ploest, julius 25. 1863. Czelder Márton.