Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-02-01 / 5. szám

szakadni és külön evangyélmi egyházat alakítani. A szakadás csakugyan meg is történt. Turinban és Genevában a waldensek mellett még egy más protestáns hitfelekezet is alakult „Societa evangelica" (evangyéliomi társaság) cim alatt. A két protestáns felekezet most külön, önállólag kezde működni, mintegy versenyre kelve egymás ellen. Mindegyik fél megfeszített erővel iparkodik felekezete tagjainak számát szaporítani s uj egyházközségeket alakítani, vagy a már alapitottakat megérösiteni és biztosítani. E versengző működés, inig keresztyén testvéri szeretet fogja állengeni, csak áldásthozó lehet ama nagy mezőn, melynek müvelése csak az miért tárult fel a pretestantismus számára. Azonban a genevai és turini „evangyélmi társaságnak „egész valószínűséggel, azért merünk fényesebb jövőt Ígérni, mivel ez tevé feladatául Olaszországban egy nemzeti olasz evangyélmi egyháznak felállítását. A szakadás nagy hatással volt a waldensekre is. Evangélistáikat az olasz nyelvben kezdék kiképezni s az olaszt a francia mellett istentiszteleti nyelvül használni. Hogy növendékeiknek alkalmat adjanak a legtisztább olaszság megtanulására az 1855-ban La-Tourban alapított papi képezdét Florencbe tevék át. Az előtt a térítést a waldensek táblája (egyházi főhatóság) kezelte, most egy öt tagból alló bizottmánynak adatott át. Mailand-, Bergamo-, Brescia-, Livornoban s az Aosta völgyben uj községek alapitattak. Más helyeken, mint Páviában, Maílandban utazó lelkészek működnek. A turini evangyélmi társulat az alatt egy uj protestáns újságot alapított ,,La luce evangelica" (evangyélmi világosság) cim alatt, mely sok jeles cikket hoz, a történeti, vallási, hittudományi elemeket összeköti s egészen az olasz nép ízléséhez és szükségéhez iparkodik alkalmazkodni. Ezen újság szerkesztősége és a turini evangyélmi társulat élén a Nápolyországból (Calábnából) száműzött D'Afflito család áll. Általában Nápoly, hol az áttérés egész az 1860. évig a legszigorúbban vala eltiltva, kivándorlott polgáraiban a protestáns ügynek több jeles bajnokot ajándékozott. — Evangélikus egyházak és iskolák Genuában és Turinban alapíttattak. Általában a fejlődő protestantismus a keresztyén élet egész mezején, oly buzgóságot fejt ki az olasz királyságban, a minőnél nagyobbat pénzerejéhez s egyházközségeinek szellemi és anyagi tehetségeihez képest tanúsítania szintén lehetetlen. Az 1855-ik évben a turini evangyélmi társulat nyilvánossá tevé hitvallását s egyházi alkotmányát, s mind a kettőt változatlanul fogadta el a más két független társulat is s ezért tekinthetjük azt Olaszhon keletkező evangyéliomi egyháza alapkövének. E müvekben rögtön szemünkbe ötlik a régi s Olaszországban úgy sem kedvelt református ágostai stb. elnevezések mellőzése. Más különben ezen egyház határozottan a református egyházhoz közeledik, mely a Luther alapította evangyéliomi egyház alakjánál, az olaszok közölt talán azért nyert nagyobb kedvességet, mert élesebb ellentétet képez a katholicismus ellenében, és talán azért is, mert közel szomszédságánál fogva ismeretesebbé tudta magát az olasz földön tenni. Mi e helyt az olasz evangyélmi társulat hiteíveíről és egyházi fegyelméről egy rövid összeállítást érdekesnek találunk közölni, azon megjegyzéssel, hogy az eredeti szöveg tartalma és alakjára nézve lehetőleg megközelíteni igyekszik a szentírást, melyből az egyes cikkekhez mindenütt oda vannak idézve az alapúi szolgáló helyek. Az első tételekben a szentírás minden canonikus részeiben Istentől ihlettnek s a hit, tanítás és erkölcsi élet egyedüli sinórmértékének mondatik ki. Annak az emberek által hitelesnek és általánosan érvényesnek tartható magyarázata el nem ismertetik; de az apostoli symbolum, mint az uj egyház hitének foglalata el van fogadva. Az eredendő bűnből és az embernek ebből származó jóra való tehetetlenségéből kiindulva, elismeri az új egyház, hogy tagjai, nem a jó cselekedetek vagy a törvény betöltése, hanem egyedül Jézus Krisztus kegyelme által igazulnak meg Isten előtt, habár a jó cselekedetek szükségessége, sőt a rosznak még látszatjában is kerülése, határozottan meghagyatik. A Krisztusnak, — az egyedüli közbenjárónak, ki az emberiség bűneiért meghalt s annak megigazolásaért feltámadott, — istenembersége különösen kiemeltetik s azzal az előreelrendelés (praedestinatio) tana összekapcsoltatik. A hivők feltámadása és az akkor élők testének átváltozása az ítélet napján szintén el van ismerve. A Jézus egyháza, mint azok közössége jelöltetik meg, a kik hisznek az Isteuben, mint az Atyában, a fiúban és a szentlélekben. E közösségnek egyedüli feje Jézus Krisztus, a megváltó, egyedüli vezetője a szentlélek s egyedüli zsinórmértéke a hitben és erkölcsi eletben a biblia. A keresztség és az Úrvacsora, mint a Krisztus által nyert üdv jelképe- és zálogául tekintetnek; amazt, mint a Jézus Krisztus vére által való megmosatás és a szentlélekben történő újjászületés jelképének nézik; emezt, melyben a hit által a Krisztus testét és vérét veszik, az Úr halálának állandó emlékeül tartják. A hitvallás végén az aláírók kijelentik, hogy habár magok szorosan ragaszkodnak ezen pontokhoz, ők azért az Úrban mind azokat testvérekül tekintik, a kik Jézust vallják, öt megváltónak ismerik, s a hit dolgában más tek intélyt el nem ismernek mint a bibliát, de nem mondanak átkot azokra, a kik azt némely pontokban tőlük eltéröleg magyarázzák. Az uj egyház evangyéliominak nevezi inagát. Hiveit nem a születés jogánál ismeri el s szabályszerű fölvételeket (confirmatiókat) sem akar, mivel annak nyomát a szentírásban nem találja. A gyermek-keresztelés tetszésre van bízva. A szülök rögtön megkereszteltethetik a kisdedet, de várhatnak is azzal egészen azon időig, a midőn képesek lesznek hitvallásukat letenni az egyház előtt, hogy annak tagjai közé felvétethessenek. A gyakorlatban egyébként csaknem kizárólag a kisdedek keresztelése divatozik. Az egyház alkotmánya egészen köztársasági. Elismeri természetesen a hívek általános papságát, de amellett még egy külön hivatalt is „a szentek előkészítése végett Krisztus testének épülésére." E hivatalt, az egész egyház