Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-08 / 45. szám

A négy osztályú elemi iskola rendezésemellett, tan­intézeti igazgatóságunk különösen egyik tagja, nagytisz­teletü Kun Bertalan úr — mint közönségesen tudva van, nem csak egyházkerületi gyűléseken, hanem a ma­gyarországi ref. egyetemes tanügyi értekezleteken is tel­jes erővel harcolt. Meggyőződésünk a többi egyházkerü­letek meggyőződésével találkozott. És így tanintézeti igazgatóságunk elvét tagadta volna meg, ha elemi tano­dáját nem ekkép szervezi. — Hogy a vádat emelő úr a miskolci ref. elemi iskola szervezetéről mit sem tud s an­nak beléletével nem ismeretes, az nem a mi hibánk. Kü­lönben, ki a miskolci ref. főgymnasium első osztályának létszámát tudja s abban p a r a 11 e 1 osztály felállítását sürgeti, kell hogy az elemi osztályok belrendezéséről is tudomással bírjon. — De hogy megismerje s megismerjék azok is, kiket e vád-irat félre vezethetett, ime adjuk a mis­kolci ref. elemi három rendes tanár vezetése alatt álló fiiskolában gyakorlatban levő tanrendszert s tudományok beosztását ugy, mint következik : I-ső osztály egy tanár vezetése alatt, két évi tanfolyammal. 1. írva olvasás hangoztató rendszeren, értelem és beszédgyakorlat stb. 2. Illem és erkölcsi szabályok, könyörgések, imák, honszerelmet és erkölcsiséget ébresztő költemények ta­nulása. 3. Bibliai történetből: Teremtés, az első ember, pa­radicsomeset, Kain és Abel, Özönvíz, Ábrahám, Izsák, Jakób és fiai története, különösen József és Mózes életé­ből a nevezetesebb adatok élő szó után. 4* Szenttörtenetből a Jézus életeig bezárólag. 5. Földrajz elemei, lakhely, vidék, megye ismerte­tése élő szó után. 6. Természettani előismeretek. 7. Szent Dávid zsoltáraiból a XXX első könyv nélkül. 8. Fejbeli szám, római és arábiai számjegyek is­merete. 9. Kiszabott énekek éneklése. II. osztály egy tanár vezetése alatt. 1. Bibliai történetből: Jézus élete, születése, ha­lála, feltámadása, menybemenetele, tanításai, csudatéte­lei, s példabeszédei és a szentföld ismertetése térképen.— X, parancsolat, apostoli hitforma. 2. Szenttörténetből: Jézus születésétől 3. Vallásra való bevezetés 1-ső része. 4. Természettani ismeretek folytatása élő szó után. 5. Értelmes olvasás gyakorlása, olvasó könyv a bibliai történet. 6. Magyarnyelvtan: hangok és betűk megkülönböz­tetése, szótagok képzése, szavak osztályozása, beszédré­szek ismertetése mondattani alapon, ragozás az igékig. Fogalmazás gyakorlás elbeszélés után. 7. Földrajzból: általános ismeret után Magyaror­szág, különösen a megyék. 8. Természetrajzból: az állatország. 9. Szent Dávid zsoltáraiból a XXX—LC-ig énekel­hető k. 10. Fejbeli számon kivül a 4 alapmivelet. 11. Szépírás. 12. Kiszabott énekek éneklése. III. Osztály egy tanár vezetése alatt. 1. Erkölestudomány. 2. Egyháztörténet. 3. Magyarország története. 4. Természettan. 5. Természetrajzból: növény és ásványország. 6. Földrajzból : az öt világrész , különösebben Európa. 7. Dicséretek tanulása. 8. Számból a 4 alapmivelet ismétlése, mértani alap­ismeretek. 9. Olvasó könyvül: az ujtestamentom, és a bibliai helyek kikeresését segítő ó e's ujtestamentomi irók soro­zata versben. 10. Fogalmazás : kötvények, számlák stb. 11. Kiszabott énekek éneklése. Jegyzet: Az első osztályra nézve tudni kell, hogy abból a növendékek, mind addig ki nem léphetnek, mig a második osztályban megszabott tantárgyak fölfogására képeseknek nem ítéltetnek. Íme, a közlött tanrendszer nyomán nyiltan hivat­kozhatom a tan- és nevelesügyet figyelemmel kisérő nem­csak tanárok hanem bármely értelmes férfiakra : jeleljék ki s tudassák nyilvánosság utján, mik azon tudományok, melyek a miskolci ref. három rendes tanár Vezetése alatt álló elemi osztályokban — mint oda tartozók — nem tanitatnak ? S van-e igaza azon álarcos megtámadónak, ki a miskolci ref. elemi iskola ellen rágalmakat szór? De nem is ezekben rejlik a megtámadás oka. Önér­dek játsza itt a főszerepet. Több tanintézetek közt egyik­nek emelkedése s a másiknak hanyatlása a kor és idő lelkének követelése s annak elégtétele szerint történik. Az emelkedőt lesülyeszteni akarni, vagy az előre törő erő­nek ellenállani ép oly esztelenség s gyermekies dolog, mint medréből kitört folyamot ivnyi papirossal föltartani, vagy folyását forrása felé vissza téríteni akarni. A fentebbiekben elmondottakat sem kellett volna az álarcos denunciator ellenében kinyilatkoztatni; mert ki valamely ügy s igazság érdekéban emel lándzsát, kell hogy nyilt sisakkal lépjen föl, s állításait biztos adatokkal igazolja, különben légben hadonázó vagy rosz akarat i ügybarátkint tűnik föl. De ez ügyben „sat jam prata biberunt" s befejez­hetném fölvilágosító észrevételeimet, ha a denuncialo úr fölvetett kérdéséhez én is hasonló kérdést nem lennék kénytelen föltenni. Nevezetesen: világosítsa föl a mis­kolci ref. főgymnasiumi igazgatóságot vádoló úr arról: 1. Megérdemli-e az oly gymnasium a gymnásiumi nevezetet, mint a miskolci ágost. hitvallású algymnasium,

Next

/
Thumbnails
Contents