Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-01 / 44. szám

veszik , éjjeleiből nappalt csinál, hogy megjelenhessen mindenütt, hol az egyház érdeke kívánja, hogy miként áldozza föl magát az egyház, és a hon javára : igen természetesnek találjuk ha gyüléstermünkben mint itt is — kiáltjuk, s velünk együtt, hisszük, az egész ország kiáltja: Lónyai Menyhért soká éljen. . . s . . . . n. KÜLFÖLD. October hó elején halt meg Dublinban 76. éves korában Dr. Whatley, dublini érsek. Tanulmányait Oxfordban, mint az Oriel-College tagja végezte, mely college arról lett ujabb időben nevezetes, hogy a jelenkori angol theologia kétfelé ágazó irányai abból jöttek ki. Az egyik rész élén Whatley és Arnold, a másikén Pusey és Newman állanak. 1821 Whatleynek egy névtelenül megjelent ily cimü munkája : „Történelmi kételyek Bonaparte Napoleon felett" nagy lármát ütött; e munkában annyira ment, hogy Napoleon létezését kereken tagadta, s midőn idöközbenNapoleon meghalt, munkájának második kiadásában ünnepélyes komolysággal azt állitá, hogy az újságok az ö kritikája következtében tanácsosabbnak tartották, „phantom"-jukat költött halál által a világból kitudni. Az egész ügyesen keresztül vitt satyra volt Hume-nak egy „Essay"-je ellen, melyben az a csodákat tagadja. Ismeretesb egyéb munkai „A logika elemei" és „a rhetorika elemei." Midőn 1831. Dr. Magee dublini érsek meghalt, Grey minister vakmerő fogással Whalleyt mint született angolt, ki azonfelül még csak püspök sem volt, Magee utódául nevezte ki. Whatley ez állásában nagy érdemeket szerzett magának a nevelés ügye körül. TÁRCA. GYÁSZHÍR. EMLÉKEZZÜNK MEG AZ IGAZI ÉRDEMRŐL ! (Gyászjelentés Zólyomból.) Az egyház egy uj gyászát kell bejelentenünk, — egy uj, érzékeny veszteséget kell ecsetelnünk: a zólyomi ág. hitv. egyház hü lelkipásztora, — prot. egyházunk rendületlen bajnoka, nagytiszteletü M a k ó n y i Pál, nincs többé. Ki prot. egyházunkban, —közelben, vagy távolban — ösmérte öt,—-Ösmérte tiszta életét, működéseit és tetteit,— lehetlen, hogy egy részvétkönnyet ne áldozzon az elhunytnak, — áldást ne kívánjon szíve egyházunk elhunyt rendületlen bajnokának. Tollam gyönge levén arra, hogy érdemeit hozzá méltóan rajzolhassa, — elég légyen, ha munkás, példás s szeretetben gazdag életének rövid vázlatát adom. M a k ó n y i Pál 1800-ik évben sept. 18-án Bucson, a zólyomi ág. hitv. egyház leánygyülekezetében született. Fiatal korában, mint lelkész, Kutzurán, Uj-Vidéken, majd a kulpini ev. egyházban működött; honnét 1832-ben a zólyomi egyház, mint saját kedves gyermekét, szülöfészkéhez visszahívta öt, midőn ez évben május 10-én rendes lelkészévé választotta el. Itt működött ö 32 éven keresztül. Működött ügy, hogy példás élete, igazi keresztyéni lelkülete másokra is kihatott, másoknak is buzdító például szolgált. Igazi atyja volt ö nemcsak saját híveinek, hanem más vallásbelieknek is. Önzetlen szeretetével mindenkit által karolt, jószívűségével mindenkit megnyert. A szenvedő nála talált vigasztalást, — a gyönge s járatlan útbaigazítást, — a szerencsétlen segedelmet. Önzetlen szeretet, példátlan becsületesség, leereszkedő nyájasság testvérisülve feltalálhatók valának jellemében. Szilárd hit, valódi ker. érzület, Krisztus igazi szelleme egyediili pajzsa,— a nép boldogítása egyedüli magasztos célja. Ö 7 éven keresztül vitte a zólyomi esperességben, mint főesperes — még pedig a legválságosabb időkben — a protestantismus elvének zászlaját. Küzdött, erősen küzdött és rendületlenül akkor, midőn egyházunk jogai és szabadságai úgyszólván megsemmisítettek, — midőn egyházunk a lét- és nemlét között hányatott sajkaként ingadozott. Sokan elpártoltak az igazi ügytől, — ő rendületlenül állott. Rendületlenül, mint a kőszikla, melyet a vihar nem sodorhat el, — melyet a villám megrepeszthet, de meg nem rendíthet; — mint vészek idején a világító torony, melyet a felkorbácsolt hullámok elnyeléssel fenyegetnek, — de néki még sem árthatnak. Ö itteni evangyélmi népünk hü Mózsese volt. Egyházunk soká hányatott sajkáját biztos kikötőbe vinni erős kézzel segité. Élete és személye prot. egyházunk életével összeforott, eltéphetlen kötelékekkel volt ö ahoz egész életében csatolva. Innét a nagy részvét, a mély igazi fájdalom. A viharok terhes korszakában, midőn vészfellegek boriták el egyházunk egét, mint egy óriás, egyedül állott ö itt a csatatéren. Fölvevé az Istennek minden fegyverét, hogy ellene állhasson a veszedelmes időben. Dereka igazmondással vala körülövedezve és felöltözve az igazságnak mejjvasába. — Jobbjában vala az evangyéliom, az üdvösségnek sisakja, a hitnek megdönthetlen pajzsa, — baljában egyházunk törvénye. E kettővel küzdött ö, és rendületlenül megállott. És e férfi, ki a zólyomi ág. hitv. egyházban és a protestantismus elveért 32 éven keresztül szakadatlanul küzdött, hoszasb betegség után, f. hó octóber 12-én estveli 10 órakor, életének 64-ik évében csöndesen örökre elaludt, elszenderülí. Milyen volt élete, — olyan volt halála is. Gyászba borult az egész egyház, az egész esperesség, — mert benne mindenki atyját, egyházunk rendületlen bajnokát veszté el. Nemcsak evangelicusok, de minden vallás és rangkülömbség nélkül mindnyájan gyászoltuk és gyászoljuk öt. Adjon az Ég számtalan ily lelkészeket egyházainknak. Béke a nagy elhunytnak hamvaira ! A kegyelem Istene pedig vigasztalja meg a gyászoló családot és a gyászoló egyházat. s.