Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-25 / 43. szám

zönség figyelmét, a mire vonatkozó, már régebben kezdett tanulmányaimat Genevában folytatni, s mondhatom, öregbitni módom volt. Cikkem feliratából: „A római kérdés és Renan" a kegyes olvasó bizonyosan látni s magát tájékozni fogja, hogy minő egyházi ügyről szándékozom jelenleg szólni. A római kérdés az: melylyel hogy párisi tanár Renan neve, vagy inkább ,,Jézus elete" cimü s roppant figyelmet gerjesztett legújabb könyve mikép függ össze ? alább ki fog derülni. Nem szükség mondanom, miszerint a „római kérdés" korunk egyik nagy jelensége. Annak akár egyházi, akár politikai jelentőségét tekintsük, ugy találjuk, hogy a legmagasabb és kényesebb érdekek vegyültek belé, az embert, az állampolgárt, a keresztyént az egyaránt élénken izgatja, s épen azért az úgynevezett függő, vagy napi kérdések között az első helyen áll. Hogy a római kérdés a pápa világi hatalma és uralkodására nézve legközelebbről felmerült, mondhatjuk hevesen megújult ellenmondásokat, annak módosítására, vagy inkább eltörlésére célzó különböző mozgalmakat és bonyodalmakat jelenti, — tudva van. A vallásos érdekkel szorosan egybekapcsolt ez óriási tusa fontosságát nagy mértékben emeli annak a középidőbe felnyúló őskorusága ; az a keresztyénség egyik legrégibb, sok viszontagságok között kifejlett és megszilárdult institutioját támadta meg s úgy szólva, századok megszentelt müvét akarja lerombolni. Altalános és határozott kifejezéssel e harcot az egyházi hatalomnak leginkább Rómából, mint központból kiáradó visszaélései ellen tiltakozásnak lehet nevezni, mely az új korban is a világot zaklató események között áll. Mily nagy hordereje, s nemcsak európai, de az egész katholikus világra, söt a keresztyénségre kiható fontossága van a fenforgó ügynek, eléggé mutatja azon körülmény, hogy a római sz. szék ellen irányzott törekvés nem szorítkozik a pápa világi uralkodásának etörlésére, de egyházi hatalmának is lényegesen módosítását célba vette, s ennek eredeti, ős, ha szabad mondani, demokratiai alakjában helyreállítását sürgeti, midőn püspökök, söt pápák választásában a nép részt vett, valamint hogy nemcsak a sajtóban és az egyházi jog és publicistái viták terén merült fel e kérdés, de egyfelől az Olasz királyságnak martius 14-én 1861-ben kikiáltásakor a turini parlamentben a „libera chiesa in liberó sfato" — szabad egyház, szabad államban — kimondásával, vagy inkább követelésével nagyjelentőségű gyakorlati kifejezést is talált, másfelöl az európai diplomatiát is élénken foglalatoskodtatja, mert tudva van, miszerint különösen a francia és angol kabinetek részéről ez ügyre vonatkozó több javaslatok előterjesztése megkísértetett, p.o. hogy a négy legatiót — Urbino, Ravenna, Ferrara, Bologna, — a sardiniai király mint ,,pápai vicarius" bírja, továbbá, hogy Róma átengedése esetében a pápa egyházi teljes függetlensége s a Vaticán palotának általa souveraini joggal s méltóságához illő civij^istával bírása biztosíttatni fog stb., de mely lépések a szent szék ismeretes, s ha igazságosok akarunk lenni, valljuk meg, igen természetes ellenszegülése — a „non p o s s u m u s" — folytán hajótörést szenvedtek. Nem lehet tagadni, ez ügynek ily módon függőben maradása épen oly vészteljes, mint megoldása a legnagyobb nehézségeikkel van összekötve. Általában, az nemcsak számos egyházi, de világi jogokat is sért, a katholikus világ lelkiismeretét nagy mértékben nyugtalanítja, ugy szólva a kebel szentségébe kíméletlenül betör s mivel bármikép oldassék meg, előre nem látható politikai következéseket s átalakulásokat is fog előidézni s az egész keresztyénség helyzetére és jövőjére döntő befolyást gyakorland, — az emberiség egyik legnagyobb, legmagasabb problémáját képezi. Vessünk annak múltjára egy futó tekintetet. A római kérdés századok óta le időnkig a csatatéren, mint az eszmék országában is a leghevesebb, koronkint megujuló küzdelmeket idézte elő, folyvást zaklatja a világot, általában a szabadságért és igazságért folyó, sok drága vérrel megpecsételt élethalálharc. Kiváló politikai fontosságot kölcsönöz annak lényeges összefüggésben állása az olasz kérdéssel, melynek ugy szólva, egyik alkatrésze, söt legfőbb eleme. A középkorban e kebelrázó eseményekkel, meglepő változásokkal gazdag drama egyfelől az egyházi és világi fegyverekkel egymás ellen a kiirtásig vivó római pápák és német császárok — VII. Gergely és IV. Henrik, III. S á n d o r és I. F r i d r i k , IX. Gergely, IV. I n n ocentius és II. Fridrik stb. képét, általában a ghibellinek és guelfek pusztító, elvadult pártharcát állitja elönkbe, mig másfelöl a jogért, felvilágosodásért lelkesen buzgó s keblük szent eszméjéért magukat áldozatul is adó, bresciai Arnold, Huss János, prágai Hieronymus, Savonarola stb. máglyáit látjuk füstölögni, s ma is lángbetükkel hirdetni azon igazságot: hogy a vallásos fanatismus az emberiség legnagyobb csapásai közzé tartozik. Az emiitett végzetteljes küzdés az új kor történelmének is fő cimervonását teszi. A mint a 16-ik századbeli hitújítás, s ennek a világot átalakító minden következései a római kérdésből fejlődtek, s a protestantismus, — ezt neve is mutatja, — nem egyéb, mint folytonos tiltakozás a pápai hatalom ellen, épen ugy tudva van, hogy a római egyház keblében is ez ellenmondás többversen megujult, mint ezt jelesen bizonyítják a galücanus papságnak 17-ik századbeli híres nyilatkozata, — Cleri Gallicani de ecclesiastica potestate declaratio die 19 martii 1682 — továbbá a 18-ik században a felvilágosodott s kegyes Febroniustrieri felszentelt püspök H o n t h e i m nak az egyház szabadsága mellett s a római curia visszaélései ellen irt „De statu ecclesiae" cimü hires munkája, nem kevesbé napjainkban a német-katholikus egyház alakulása is ez irányt mutatja. A francia nagy forradalom végre a 18-ik század végén a pápai hatalom és uralkodás ellen nyilt háborút kezdeti; 1798-ban VI. Pius pápa Rómából elhurcoltatván, birtoka elfoglaltatott, s a római köztársaság kikiáltatott; 1809-ben pedig a középkort megújító harc kez-