Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-20 / 38. szám

István, Szirmay András és János, Sárossy Tamás — azon köztiszteletü nevek, melyekkel e téren idáig találkozunk. József császár idejében a collegium egy cs. director igaz­gatása alatt állott. Most helybeli felügyelője fancsali Joób Vendelin úr. — Bánó József úr rövid velős beszéddel nyitotta meg pályáját, néhány életbevágó reformot tűzve célul, melyek közüelyeslésre találtak. Említendő ezek közt azon javaslat, hogy az ev. coll. hazai lapjaink valamelyikét közlönyéül választva bővebben tudatná működéseit s moz­galmait mint ez elölt; és ne csupán közvetve de közvetle­nül is mozditná elő hazánk szellemi ügyeit — ha az idő engedi. Ez azonban fájdalom, nagyon is szigorú. Sajná­lattal kell látnunk, hogy a legjelesb tudományos fők, szám­talan köteles elfoglaltatásuk miatt korlátozva vannak saját becses észleleteik, s tapasztalataik leirásábani és anyagi helyzetüknél fogva, mit leírtak, korlátozva vannak azok kiadásában — annyival inkább, mert a legtudományosb vállalatoknál legkevesebbé támaszkodhat a kiadó a közön­ség részvétére. Haszlinszky Frigyes tanár urnák p. o. mint tudjuk, nagy tömeg kéziratai hevernek kiadatlanul; mostanában jelenik meg tőle ,,Eperjes viránya zuz­mói" a m. tud. akad. math. és természeti közi. Il-ik köte­tében ; az egész csak 70 lapnyi és mégis „korszakot ké­pez" füvészeti irodalmunkban, mint a m. t. akad. term. oszt. bizottsága mondja. Óhajtandó tehát, hogy H. ur kéziratai mielőbb közzététessenek. ... Az említett ünnepélyek vé­gével megnyittatott az iskolai gyűlés, melyben két jeles ta­nár választatott! H a b é I y Victor, Miskolcról és L u d m a n Ottó ki már egyizben itt működött, a felgymn. görögnyelv és német irodalom tanáraul. (H.) BELFÖLD. A LELKIPÁSZTORI ÁLLOMÁSOK BETÖLTÉSÉNEK ÜGYE A BUNÁNT. EVANG. REF. EGYHÁZKERÜLETBEN. Pál ugyanazon Krisztust hirdette mindenütt, még is másként szólt Athenében, másként Agrippa király előtt. Igy bár hol, és bármely ügyben is csak a helyi viszonyok figyelembe vevője szólhat sikerrel, — s ugy hiszem, hogy épen ezen igazság kevéssé méltatása szülte azt, miszerint a lelkipásztori állomások betöltésének ügyében annyi szót és tintát pazaroltunk a nélkül, hogy csak egy kevéssé is ki­elégítő eredményre jutottunk volna az ellentétes nézetek öszhangzatra hozatalában. Ezért akarok én ez ügyben csupán csak a dunánt. egyházkerületre nézve, — ennek viszonyainak figyelem­bevételével szólani, mert ugy hiszem igy jobban megértjük egymást. A múltból nőtt ki a jelen, s a jelen a jövő kiindulási pontja. Azért ha bármely határozatnál a multat, jelent s jö­vőt egyaránt számitásba nem vesszük, csak kártyavárat építünk, mit a szél első lendülése elsöpör. Én is tehát min­denek előtt ezen ügy múltjáról s jelenéről szólok s csak ezekből kiindulva adom elő jövőjére tartozó nézetemet. Szólok pedig az ügy eddigi állásáról teljes őszinteséggel, nem hallgatva el sem a jót sem a rosszat; s midőn a visz­szaélésekről általánosságban beszélek, reménylem, hogy az egyenkénti tisztes kivételek nem neheztelnek, mert az igaznak szemeit nem sérti a világosság. Ezek előrebocsátása után térjünk tárgyunkhoz. Az önérdek a leghatalmasabb beszéltető, de egy­szersmind ez építi Bábelt, hol a nyelvzavar miatt nem ért­jük meg egymást. Innen van hogy a lelkipásztori állomá­sok betöltéséhez hozzászólt az egyházkerület, a tractus, a gyülekezet, az öreg-, az ifjú-, a rendes , a segédlelkipász­tor, a müveit és műveletlen hallgató; többnyire mindenik másként s egymást meg nem értve, mert ez ügybe kevés kivétellel mindenik saját érdekét takarta, s a közügy palást­jával fedett önérdeket csak ottan ottan árulá el a roszszul takart láb. Azért én mindenek előtt kiindulásom pontját akarom világosan kijelölni, s ha erre nézve egyetértünk, már egy lépéssel előbbre jutottunk. Minden egyházi cselekvény egyetlen kiindulási pont­jául tartom ama szent föladatrai törekvést hogy: a z Isten országa terjesztessék, Krisztus teste épít­tessék s a szentek egy testbe kötöztesse­nek. Áll ez különösen a lelkipásztori állomások betöltésé­nél is, mert az apostol épen e föladat felé való törekvés előmozdítására s vezetésére mondja adottaknak a pásztoro­kat. Ezen föladat pedig a lelkipásztori állomások betöltésé­nél egyedül csak akkor van elérve, ha minden gyüle­kezet olyan lelkipásztort nyer, kitől mind a gyülekezetnek a többi gyülekezetekhez! testületi viszonyaiban, mind a gyülekezet különös sajátos környülállásaiban, az Is­ten országának s Krisztus testének feleke­zetünk egyetemének fölfogása szerinti építtetését, serre a leghelyesebb eszkö­zök megválasztását legbiztosabban vár­hatjuk. Ugy hiszem e tekintetben a legtöbben egyetértenek velem s én egyedül ezen föladathoz mérten óhajtok tár­gyamhoz szólai.i, s csak a mennyiben e föladatra vezető eszközök megválasztásában hibázom, az tulajdonittassék nekem tévedésül. Mert immár nem azt teendem kérdéssé, hogy kinek van nagyobb joga a lelkipásztori állomások be­töltésénél, hanem azt, hogy kinek eljárása biztosítja legjob­ban ama föladat felé leendő állhatatos haladást. Mert bár én is legtermésaetesbnek vélem azt, hogy a gyülekezetnek adassék a jog pásztort választhatni: de azért a gyülekezetek testületének kormányától sem merném e jogot egészen megtagadni, miután mint jogot, határozottan indokoltnak egyiket sem látom. Az apostolok eljárásában ugyan is látjuk, hogy Jó­zsef és Mátyás közt a választási a sorsra bízzák, — majd a diakonokat az egész gyülekezettel választatják, — Bar­nabást Antiochiába a jerusálemi gyülekezet az apostolok­kal egyetértve küldi, — Titust Pál rendeli Krétába, s erre bízza hogy városonként seniorokat rendeljen. Ezen eljárá-

Next

/
Thumbnails
Contents