Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-13 / 37. szám

zeti készítmények és terrnesztményeknek kiállítás és ela­dás végetti küldetéseért esedezik. Ezen ügynek felkarolá­sát és meleg pártolását kéré az indítványozó, minek követ­keztében az nemcsak az esperességek, egyházak és a ne­velés ügy minden barátainak buzgó pártfogásába ajánlta­tott, hanem a jótékony adakozások gyűjtése végett kineve­zett eperjesi választmánynak Zsedényi Ede felügyelő űr 50, Máday sup. úr pedig 20 frtot a költségek fedezésére azonnal le is fizetett. Eperjes a világi urak és lelkészi kar legnagyobb ré­szének volt tudományos bölcsője épen azért bizton remél­hető, hogy ezen a collegium jólétét felvirágoztató ügy a nevelés minden barátai által közel és távolban buzgón fog felkaroltatni. VII. A hitjelölti 5 ösztöndíj: Tarbaky József, Weisz Wilmos, Fasko Károly, Benyo János, és Fabinyi Gyula, külföldi egyetemekre menendő hitjelölteknek szavaztatott meg ; de egyszersmind határozattá emeltetett az is, hogy a rostoki egyetemben és bécsi hittan intézetben járó ifjak; minthogy ott egyházunk szellemével ellentétben álló fér­fiak tanítanak, ezen ösztöndíjban való részesülésből kizá­rassanak. VIII- Több, egyházunk elveivel összeütköző m. k. helytartótanácsi rendeletek érkezvén sup. úrhoz s terjesz­tetvén a gyűlés elé, nevezetesen az egyenérték, halotti anyakönyvi kivonatok és érettségi vizsgákra nézve, az el­sőre nézve kimondatott, hogy az a prot. papságra, a meny­nyiben fundus instructussal az egyháztól nem bir, nem vo­natkozik; a másikra, hogy az, a mennyiben lelkészeink nem államhivatalnokok, őket nem kötelezi: a harmadikra, hogy az egyházkerület prot. elveihez tovább is híven ra­gaszkodik. A IX és X-dik pont alatt leirt sérelmek tárgyalá­sát elhárithatlan akadályok miatt nem adhattuk. XI. A gyűlés zárülésében Zsedényi Ede felügyelő, nemesszívüségének ujabb bizonyítványait tevé le a gyűlés asztalára t. i. 400 frtot ajánlott fel a 8 esperességben, 8 oly szegény tanítónak, ki szorgalom, jó magaviselet és lel­kiismeretes kötelességteljesítés állal tünteti ki magát, meg­jutalmazására s egyszersmind Hudák Ede göllniczi tanitó nemet abc.- és 'könyveiből 72 frton 400 példányt vásárol­ván meg, ezt oly meghagyással adá át a XIII városi és tátraalji esperességnek, hogy azokból a szegény tanulók ingyen részeltessenek. — Az ég terjesze hosszúra életét s ne vonja meg tőle soha áldását! Az egész kerületi gyűlés tanácskozását a szeretet és egyetértés szelleme lengé át s az első napi közebédnél Kalehbrenner Károly olaszi lelkész és XIII városi alesperes által a bányász életből véve és az egyházra alkalmazva igen szép költői német toaszt mondatott, melyet hogy nem közölhetek, fölötte sajnálom. XII. Iglóról a gymnrtsiumnak jövő iskolai év kezdetén a Vl-dik; Nyíregyházától a III-dik; Nagy-Röczéröl a III és IV-dik osztállyal való bővítése jelentetett, továbbá egy ke­rületi tűz ellen kölcsön biztosító egylet ügyébe indítvány tétetett; végre a jövő évi ker. gyűlés helyéül Rimaszombat városa tüzetett ki. Caékus István, egyházkerületi főjegyző. TÁRCA. Az új-vidéki helv. hitv. egyház felseg élé­sére begyült adakozások ki,mutatás a. (Folytatás.*) Páczin 3 frt 2 kr. Kis-Kövesd 3 frt 92 kr. N. Kö­vesd 1 frt 28 kr. Karos 3 frt 36 kr. Karcsa 3 frt 18 kr. Luka 2 frt 84 kr. Kajata 2 frt 51 kr. Szkárósi 1 frt 8 kr. Csáry 4 frt 2 kr. Kassa 41 frt 80 kr. Göncz 12 frt 19 kr. Szánthó 12 frt 66 kr. Tálya 35 frt 44 kr. Mád 10 frt 57 kr. Ónd 3 frt 47 kr. Golop 9 frt 71 kr. Monok 2 frt 65 kr. Meggyanó 15 frt. Kis-Dobsa 1 frt 60 kr. Baksai ref. 3 frt 6 kr. Aszaló 8 frt 70 kr. Szikszó 22 frt. Vadász 7 frt 59 kr. Sajó-Vámos 6 frt 41 kr. Bodva 8 frt 92 kr. Sajó Szt­péred 10 frt 78 kr. S Ecseg 3 frt 42 kr. Hernád-Geszthely 7 frt 21 kr. S. Keresztúr 1 frt Onya 3 frt 84 kr. Alsó és Felső Zsoka 6 frt 84 kr. Miskolcz 47 frt 10 kr. Csaba 3 frt 13 kr. Szirma 3 frt 17 kr. K. Tokaj 2 frt 80 kr. Ernőd 3 frt 78 kr. Felső-Abrány 4 frt 93 kr. No.zva 60 kr. Eger 11 frt. Maklár 2 frt 93 kr. Poroszló 50 kr. T. Füred 16 frt 59 kr. T. Szőlős 5 frt 86 kr. Szt Imre 5 frt 33 kr. T Derzs 8 frt 49 kr. T Bura 6 frt 70 kr. Roíf 6 frt 30 kr. T. Szt Miklós 8 frt. Mezö-Tur 39 frt 33 kr. Zsadány és Vajkócz 70 kr. — összeg : 941 frt 56 kr. 5., Nógrád és Gömör megyékben Barczál Mihály és Demcndi János: Kosd 17 frt 31 kr. Ráhd 4 frt 20 kr. Péncz 1 frt 70 kr. Agárd 3 frt 80 kr. Petyén 20 kr. Bánk 4 frt 37% kr. Romha 1 frt 20 kr. Felső s Alsó-Bodony 1 írt 10 kr. Legénd 1 frt 50 kr. Gutás 10 kr. Wanyartz 3 frt. Szirák tn. v. 5 frt 40 kr. Dengelleg 7 frt. Kis-Tarcsa 3 frt. Kökényes 1 frt 70 kr. Hevéd 1 frt. Szarvas-Gedő 60 kr. Bágyó 1 frt 38 kr. Csécse-Csécse 1 frt 50 kr. Kozárd 1 frt. Alsó-Tolgy 1 frt. Szt Ivány 1 frt 50 kr. Kútasoh 1 frt. Bokor 2 frt 21 kr. Béhr 6 frt 24 kr. Bértzel 14 kr. Szanda 20 kr. Órdas és Terén/ Gurány 1 frt 5 4 kr. Kis-Haláp 1 frt 50 kr. Mohora 2 frt 6 kr, Szühgy 8 frt 23 kr. B. Gyar­mat 25 frt 2 kr. Uj-falu 1 frt. Bátor 1 frt. Luka-Nenyö Alsó-Palojta 3 frt 50 kr. Közép-Palojta 2 frt 10 kr. Nagy Kürtös 1 frt 92 kr. K. Kürtös Seltz 94 kr. K. és N. Esztergál Szent-Péter 30 kr. Zéllényák 30 kr. K. és N. Tracin 1 frt. Sáp Toth-Kelecsény 1 frt. F. S. Tregova 14 kr. Kis falu — — A. Stregova 90 kr. Nagy és Kis Liberc 1 frt 5 kr. Gács-Lehotka 20 kr. Maskova 1 frt 86 kr. Losoncz 41 frt 72 kr. L. Apád-falva 50 kr. Szalat­nya 1 frt. Pincz 1 frt. Kánó 6 frt 21 kr. N. Darócz 60 kr. *) L. a 33-ik számban a Tárcát.

Next

/
Thumbnails
Contents