Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-13 / 37. szám

prot. theologus a tudomány terén tollat sem igen foghat kezébe. Tudományos munkásság első kelléke, hogy semmiféle igazul be nem bizonyitott előföltétekből nem szabad kiindulni, nem szabad semmi magából a dolog természetéből be nem. bizonyitott, hanem csupán igazul föltételezettre, s bármi tekintélyre támaszkodni, s épen ezért nem szabad a tudomány emberének előre föltételezni, hogy mi leend vizsgálódásának eredménye. Egy szóval, a tudományban nem szabad semmi föltételezettnek, semmi bizonyittatlannak foglaltatni, és egyedüli célja : az igazság elfogulatlan keresése, épen ennél fogva levén tudomány az. Ha szerző a tudományos munkásság e mivoltát kellő figyelembe vette volna; nem kárhoztatná annyiszor B. M.-t hogy minő eredményekre jutott ?! belátta volna, hogy a tudományban képtelenség az ö értelmében vett csalhatatlan apodicticitás; és nem találta volna oly érthetetlennek ha tán B. M. állításait még mint egyéni nézeteit is „kéteseknek" nevezte volna. — Ha ki a tudomány terén elfogulatlanul keresi, kutatja az igazságot, hogy tudhatná az vizsgálódása kezdetén, hogy talentuma, — s a tárgy természete vizsgálódásaiban mily eredményekre, s meddig fogja elvezetni ? s épen kutatásaiban mily ellentétek, minő kételyek merülnek föl előtte? Nem minden gondolkodó iró dicsekedhetik az isteni kegyelem oly bő adományával mint szerző, hogy t. i. előtte minden igazság egész teljességében fölnyíljék, s apodictice tudja az igazságot, s ha ki mit máskép lát az nem igaz. Hanem egyiknek elég éles szeme van meglátni az ellentéteket, de már annyira nem (legalább actu) elhatolni, hogy azokat magasabb egységükben is fölfoghassa, kiegyenlíthesse. Ekkor őszintén bevallja, hogy én ezeket a nehézségeket találtam, s azokat megoldani nem birtam, vagy én nyomozásomban ezen és ezen okokból erre a nézetekre vezettettem, gondolkozzatok fölötte, vitassuk meg. Ez igy van kivétel nélkül minden tudomány terén a világon. És még az apostolok és reformátorok is keresztül mentek e kételyeken, és „egyéni nézeteik" bizonytalanságán, mig nézeteiket annyira tisztázták, hogy azoknak egy tényleges institutióban való érvényesítésén munkálódtak. Nagyon felszínesen ismeri szerző az apostoloknak és reformátoroknak munkásságát, ha ugy véli hogy azok actu apodicticai biztossággal, vagy bármikor is apodicticai csalhatatlansággal hirdették volna tanaikat. Pedig ismétlem, egészen más az egyház alapítás, és egészen más az egyházban való tudományos buvárlat. Azonban maga szerző is jól érezte, hogy tudományos irodalmi élet, és az ö apodicticus hitéről való okoskodása nem igen állhatnak meg egymás mellett, s a 87. lapon azt mondja. „De meglehet azon ellenvetést fogja B. M. űr tenni, hogy ha én a hitnek az exclusismus jellemét tulajdonítom, s ha a vallást is ily szempont alá állítom, akkor szó sem lehet fejlődésről, haladásról a vallás és theologia terén; stb." — pedig a pra'eslantismus a haladás, a tökélyesülés életelve! Erre azután itt adomáz, szóvirágokról, s a vallástények, a tantételek, és tanvélemények közötti különbségről beszél, s nézeteit igy resuinálja : ,,Az én álláspontom tehát kizárja ugyan akár a theologiának, akár a theologusnak azon szabadságát, hogy a vallástartalmat, a keresztyénségnek történeti tényeit tetszése szerint nyirbálhassa, s elszellemithesse, #

) s ennyiben nem ismeri el a vallásnak, sőt a theologiának sem tökéletesedhetését: azonban a dogmák alaki fejlesztésére nézve a theologiai tudomány jogosultságát határozottan állitja, valamint azt is, hogy a dogmák és a vallás-tényék által szabadon fenhagyott téren vizsgálódásait folytathatja s azoknak a dogmákba és a vallás-tényekbe nem ütköző eredményeit, mint tanvéleményeket minden megköttetés nélkül registralhatja az egyház körében." Ha soha nem olvastam volna a „Tájékozásban," hogy F. űr scholasticismussal vádoltatik; most kénytelen volnék rá kimondani, hogy theologiai álláspontja : a föltámadt scholasticismus. — Midőn szerző fölebb a scholasticát akarta ismertetni, nagyot botlott, de midőn itt saját álláspontját mondja ki, e néhány sorban oly hüven jellemzi a scholasticát, hogy egyetlen renomniirt történetirónál sem láttam hüvebben kiemelve a soholastieának e jellemvonását. A scholasticában a tudomány csak ott nyert szabadabb mozgást, hol a dogmákba nem ütközött, különben anathetna és máglya várt iróra és könyveire. A s c h o l a stica jelleme: hogy benne a tudomány tisztán formai munkásságára szorítkozott. Ezért volt az egész scholastica korában olyan uralkodó hatalom, — és tartatott csaknem második bibliának Aristoteles „ópyavcjv"ja (de csakis az „organon," mig Aristoteles egyéb müvei iránt oly ellenszenvvel volt a scholastica, hogy egyáltalában nem foglalkoztak velük, s később teljesen ismeretlenek is lettek) az az, a ma ugy nevezett formai logica, vagy dialectica. És a scholasticában is, mire észrevették, a tanok formális változtatásával egyszersmind maga a tantartalom is változott. Valamint a hajdani scholasticának, ugy szerző itt jelzett theologiai álláspontjának legnagyobb fonáksága, miszerint nem látja meg, hogy általában a szellemi életben, s igy a tudományban is tartalom és forma nem lehetnek egymás iránt indiíFerensek, s lehetetlenség, hogy a forma reális**) változtával a tartalom is ne változzék. „Forma dat esse rei" s ha a forma mássá lesz, eo ipso, a tartalom *) Tudtomra minden tudomány kizárja azt, hogy az iró tetszése, önkényes eljárása szerint bánhasson a tudományának tárgyával, vagy tartalmával. Igen részül ismeri F. úr a tudományt, ha ezt benne megengedhetőnek véli b. r. **) Mondom a forma reális változásával — fejlődésével ; mert a tudományban szerző csak nem a stylust és phrasisokat érti a forma alatt? ha igen, ugy igaz hogy lehet a formának a tartalom változta nélkül fejleni , de ez nem theologiai, hanem philologiai fejlődés. bir.