Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-30 / 35. szám

nem oly értelemben mint ö veszi. — Ha szerző egy kicsit beszélget híveinkkel, azt hiszem nagyon kevés embert fog találni, kiknek hite a pár századdal ezelőtt irott confessio minden pontjaival s ő vele teljesen egyező volna; és ez értelemben a nagyobb résznek hitében is divergentiákat találunk, s szerző fölebbi hitvallásában kimondott elve sze­rint, egyházunk, — sőt merem mondani, saját egyházköz­ségének is: — sok buzgó tagjának kötelességévé teszi kilépni egyházunk köréből. És pedig akárhány kalvinista embert mutathatok be szerzőnek, kik a helv. confessió némely pontjai fölölt talán vele homlok egyenest ellenkező nézeten vannak, de azért öntudatos meggyőződéssel, és oly buzgósággal ragaszkodnak a re­formált egyházban létező vallásos élethez, és annyira át vannak hatva a reformált egyház szellemétől, hogy midőn a reform, egyház saüksége valóban követeli az érte való sikra szállást, és önfeláldozást náluk hüvebb prot. keresz­tyénnek szerző sem bizonyulhat, ki pedig a confessió talán még sajtóhibáiban is hitének kifejezését látja. Az egyáltalán nem keresztyén, és nem prot. elv, hogy azon erkölcsi testületben, melyben élünk, ha a mi fölfogá­sunk szerint, tévedésekel, talán elvi hiányokat is látunk, azt rögtön oda hagyjuk s tőle elforduljunk.*) Hanem az a keresztyén kötelesség, hogy azt javítsuk meg. Ha látjuk, hogy az a testület olyat vall vallásos igazságnak, ami meg­győződésünk szerint nem igaz, nem szabad kifutni belelp, hanem ker. kötelességünk fölvilágosítani, ha minek pedig ellenében igazságáról megvagyunk győződve, azt kimon­dani, s azon testületben érvényesiteni törekedni, hirdetni, hogy vagy minket győzzenek meg az igazságról, vagy mi azon testületet. — És csak akkor szabáa azulán azon egy­ház köréből kilépni, ha maga az egyház vagy erőszakosan kirekeszt, és nem enged szabad tért azon célra törekvé­semnek , melynek keresztyénszerüségérői s igazságáról megvagyok győződve, vagy minden remény elveszett, hogy meggyőződésemet a közmeggyöződéssel öszhangzatba hoz­hassam. Ez a keresztyén és prot. elv. Szerző elve mellett egy helyütt a reformátorokra látszik hivatkozni. Azok ellene szolgáltatnak példái. A reformátorok nem léptek ki rögtön az egyház köréből egy uj egyház alapítására, mihelyt a fönnálló egyház elveivel meghasonlottak; hanem nyíltan hirdették, hogy az egyházban mit nem tartanak keresz­tyénszerünek és vallásos igazságnak, és hogy mit tartanak hát keresztyén igazságoknak. Protestáltak az egyházi ha­talom azon joga ellen, hogy a minek igazságáról megvan­nak győződve, annak szabad hirdetésében őket az egyház gátolhatná, vagy érte excommunicalhatná. És nem szaka­dásra, különválásra törekedtek, hanem követelték, hogy Ez elv alapján keletkezett a prot. szempontból helyte­lenített zárdai élet. Ez a világ rosz, a társadalmi élet nem felel meg a tiszta keresztyén életnek, ergó le kell a világról mondani, a társadalom köréből kilépve a zárdákban Istennek élni. A protestantismus híveinek s papjainak kötelességévé teszi a világban bennélést, és annak javítását. biráló. mit helytelenségnek bizonyítanak be, azt az egyház vál­toztassa, s szüntesse meg, a mit pedig igazságnak bizo­nyítanak be, emelje az egyház közérvényre. És nem is ők léptek ki, hanem az akkori egyház részint reform, követe­léseik megtagadásával, részint egyenes excommunicatioval zárta ki őket. Úgyhogy tulajdonkép a tridenti zsinat mondta ki a szakadást; s érvényesítették a physikai erő hatalmá­val. És mennyi kísérleteket tőnek a reformátorok a szaka­dás elhárítására! Ha szerző e nyilatkozatában kimondott elvéhez követ­kezetesen ragaszkodva, ezzel jelelné egyházbani állás­pontját is, kénytelenek volnánk kimondani, hogy az prot. ker. szempontból hiányos és helytelen. B. M.nak a theologiai tudományban való álláspontját bírálván, azt röviden igy formulázza: „vizsgálatainknak tények észlelését kell alapulniok. A theologiában is tények, s nevezetesen a keresztyénség tényei képezik a vizsgáló­dás tárgyát és az igazság alapját. Azonban bár e tények örökkön örökké ugyanazok; azoknak fölfogásában s elő­terjesztésében lesz mindig eltérés, és a tudomány fejlődése szerint, kell hogy legyen elöhaladás." „Ennyiben B. M. úrral szívesen kezet fogok" mondja F. úr. — Sajnálloin, hogy én meg épen azon értelemben nem foghatok vele kezet, a melyben F. úr, ha t. i. B. M, is minden elhajlás nélkül igy formulázta volna álláspontját, s szavait abban az értelemben venné, melyben F. úr. Ugyanis F. úr több lapokonni fejtegetésében a „tény" alatt kizáró­logason a „factum historicumot" érti, s ez értelemben na­gyon tetszik neki (s több helyen váriálja), hogy „a keresz­tyénség tényei képezik a theologiai vizsgálódás tárgyát és az igazság alapját" és ez állításra alapítja tudomá­nyos álláspontját. Nagyon sok kifogásunk lehet ellene. — Először is, azt csak szerző sem tagadhatja, hogy a ,t té n y" mindig a külsőség formájában, térben és időben létre jövő valamely cselekmény, vagy esemény; tehát véges, a külsőségnek, a végesség formáinak, a tér és idő határozottságainak áll alatta. Tény csak egy bizonyos helyen (korlátolt térben) és egy bizonyos időben létezhetik, abban jő létre, s mint min­den véges, a végesség formáiban létrejövő, egyszersmind elmúló is. Minden tény a világon ily véges, s azért elmúló ís, nem tart örökké ,,qua factum/1 ' Igy a ker. vallás F. úr által említett tényei is, p. u. az Isten ember földi élete, ha: lála föltámadása stb. mint faclumok elmultak, fönmaradt emlékezetük, és fönmaradt e tényelegességben, mint a kül­sőség formájában kijelentett örök igazság.*) "*) Bármiféle tény, mint tény, a végesség határaiba korlá­tolt, s ezért oly szükkörü, hogy a benne revelált esz­mei tartalmat a maga végetlenségében, universalitásá­ban nem fejezheti ki teljesen. Ez oka, hogy a keresz­tyénség is mihelyt ideje volt saját tartalma fölött ref­lectálni, nem elégedhetett meg a csupa vallás tények registrállásával, hanem az egyenkénti factumok szúk körében megjelent örök igazságokat a maguk egyete­mes voltában is igyekezett fölfogni tanfogalmakká

Next

/
Thumbnails
Contents