Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-23 / 34. szám

A mily kérlelhetlen vala zsinat az egyén irányában szintoly engedékeny lön a testület iránt. Újból tárgyalás alá vévén a sajói káptalan ügyét, kimondta, hogy addig, inig az anyaszentegyház kerületének szándoklott célszerűbb felosztása a maga rendén véghez nem megy, maradjon a káptalan is az ö régi állásában. Mihelyt aztán lett káptalan zsinati rendes tagnak lön elismerve a káptalan dékánja is, igy bocsátották be az első ajtón azt, a ki csak imint a hátulsón szeretett volna beosonni. És meg is tartá ünnepélyes bevonulását a t. dékán úr emberi harsonák riadása közben. Volt alkalmam olvasni a zsinat krónikásai véleményét e tárgyra vonatkozólag ; különböző szempontokból indulva ki, különböző képen vélekednek ; de nézetem szerint vagy csak kérgét rágják a dolognak vagy elfogultság dictálta véleményöket. A nagy rész igy okoskodik, a káptalanról határozott a zsinat a nélkül, hogy magát a káptalant megkérdezte volna, igy hát „de nobis sine nobis" azaz törvénytelen és elsietett volt az egész eljárás. Ebből kifolyólag egy némelyik az igaz ügy diadalának, a históriai jogok iránti tisztelet elismerésének, másik meg a közzsinat részéről egy elsietett hibás lépés helyrehozatának nézé e határozatot. Én más szempontból veszem fel a dolgot, s következőleg más nézetben kell lennem. Fenn és alant, künn és benn, minden oldalról emlegetjük, sürgetjük, a reformot az egyház igazgatásában, irurik, beszélünk az ujjá szervezésről képviseleti alapon : azonban — ugy látszik — nem jut eszünkbe, hogy angolhonban a reform, bili sok apró helységecskétöl elvette a követválasztási jogot, holott ezt históriai alapon birták volt, s ha tisztelik valahol a históriai jogokat Angliában ugyancsak tisztelik; de az igazságot mégis jobban tisztelik. A pedig nem volt ám igazság, hogy Manchesternek egyetlen képviselője se legyen a parlamentben, mig holmi olyan apró fészkek, minőket még a földabroszon is hiába keresnénk, koronkint érezzék a követválasztás lázát. Anyaszentegyházunkban van egyházmegye 47, 43 ezer lélekkel; igazság-e az, hogy ezeknek is annyi beleszólojuk legyen az anyaszentegyház közügyeibe, mint a kétezer lelket alig számláló káptalannak ? Mert ma már az esperes és jegyző — remélem — illető egyházmegyéjük képviselőinek tekintik magokat a közzsinaton. Mikor hát a tavalyi közzsinat a n.-sajói káptalan feloszlatását kimondotta, egy lépést haladott volt a reform, ösvényén. Nem tartom célszerüknek a szerfelett nagy egyházmegyéket, de biz a nagyon apróknak sem vagyok barátja, mert ezek a többek között csak olyan szerepet játszanak mint a féle Hohenzollern, Hecklingen vagy Sigmaringen hercegségek az európai államok sorában; sem anyagi sem szellemi erejök. Egy ilyen kicsiny egyházmegye önmagának is épen akkora nyomorúság, mint a fényes cím az üres erszény mellett; sem el nem bírja az anyagi terheket, sem értelmiségben nem mérközhetik a többi egyházmegyével s igy okvetetlen alárendelt szerepet játszik. Ezt ugyan megcáfolandó hozott volt fel a t. dékán úr a jelenévi közzsinatra egy egész marok indítványt; hanem a kozpéldabeszéd azt mondja : egy bolond akkora követ dob a kútba, hogy száz okos s P húzza ki. Hisz ugyancsak ezt az egyházmegyét kénytelen volt a közzsinat a görgényihez csatolni a válóperekre nézve, mivel a törvény szabta hét székbírót nem vala képes kiállítani. Úgyde a „de nobis sine nobis" elv ? Ha ezt az elvet nagyon túlvisszük, akkor nem egy anyaszentegyházat, de még egyházat sem lehetend kormányozni. Például, Erdélyt elébb hátrább újból felfogják osztani, fel kell osztani, mert a régi felosztás ma már célszerűtlen; de jöjjön bár létre e felosztás a legalkotinányosabb úton, vájjon a szétszórt Felső-Fehér megye darabkáitól megfogják-e kérdeni: hát te hova akarsz tartozni ? van-e kedved lemondani régi autonomiadról ? Vagy az egész országon keresztül nyúló megyéktől megkérdik-e; hát téged hány darabba vágjunk? Nem de felsőbb szempontból kell véghez menniök mindezeknek ? Ezért tartom én egyházi nevelgésnek a zsinati határozat azt az ágát, mely az egyházmegyéktől rendeli megkérdeztetni: mi módon lehetne az erdélyi ref. anyaszentegyház területét célszerűbben felosztani egyházmegyékre ( Avagy hiszi e valaki, hogy ezen az áron létre jöhessen valaha az uj felosztás ? Hanem létrejön majd, ha az ország véglegesen fel lesz osztva, mert miután az espereseknek egyházaik javai érdekében annyi érintkezésök van a külső tisztséggel, a mégis nagy hátrány, hogy némely egyházmegyénk három megyében is fekszik. Aztán azaz elsietés ! A kik evvel állanak elé nem ismerik a dolgok menetét minálunk, nem tudják kiválólag erről az esetről, hogy régóta kérdés tárgya, hogy e kérdést csak a luth. consistorium által via facti elfoglalt egyházak sorsa tartotta függőben, hogy a feloszlatást maga az egyházi főtanács — saját tapasztalatai után óhajlva — inditványképen irta volt át a tavalyi közzsinatra. Ugy de most a restitutio után, érkezett az egyházi főtanácsnak e tárgyban egy merőben ellsnkezö szellemű átirata a közzsinatra. Igaz, de ennek oka csak az, hogy az egyházi főtanács is érezte hihetőleg azt a pressiot, minek hatása alatt hozta a közzsinat azt a határozatot, mely le nem vevé ugyan a Damocles kardját a káptalan feje felöl, de a mely következtében a káptalan mégis érzi nagy igazságát ama latin közmondásnak : qui tempus habét vitám habét. Úgyde micsoda pressio ? kérdhetné a t. olvasó. Erre én is felelhetném azt, a mit gyermekkoromban sokszor kaptam feleletül: „viel Wissen macht Kopfweh". De tartva tőle, hogy egészen másnemű dolgokat fognának gyanítani, csak kimondom: hát az a pressio, melyet éreznek minálunk az egyházi kormányzó testületek, valahányszor az illetők erélyesen ellene szegülnek valamely határozatuknak. Ezt a pressiot némelyek az igaz, magyarán kimondva erélytelenségnek hívnák; mások meg kormányzási bölcseségnek neveznék, mely azt tartja, hogy az egyházi téren a reformokat nem kell erőszakolni. Hát a t. olvasó minek nevezi ? Én az egész tényt megállásnak — de nem hátrálásnak — nevezem a reform, ösvényén s egyéni meggyőződésemet abban fejezem ki, hogy a n.-sajói káptalan, ugy a mint van, so-