Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-07-12 / 28. szám

nya, mely minden tekintély szerinti hit ellen, az élet és hitnek minden kívülről jövő szabályozása ellen van. Csak önmagából határozza meg a szellem, mi igaz; és tulajdonképen csak is ezen értelemben tétetett a kérdés : Irás-e ? Szellem-e? Bizonyos értelemben áll is az, hogy hitem szabályának belölről, önnön magamból kell, hogy jöjjön. De hát ellentétben áll-e ez a tekintély elismerésével? Tán csak azon esetben, ha az elismerés maga is nem alapszik szabad önalárendezésen. Mit jelent valamit tekintélyre elfogadni? Valamit igaznak tartani azért, mert arról, ki állitja, az illető téren mélyebb belátást teszünk fel, mint önnön magunkról. E mélyebb belátásról való meggyőződés oly tapasztalaton is alapulhat mint ama Sokratesé, ki a homályos Heraklitosról azt mondá: azt, a mit belőle megértett, oly jelesnek találja, hogy azt. a mi előtte homályos is jelesnek tartja. Nem különben van a dolog a keresztyénnek Krisztus és az apostolok igéibe vetett tekintély szerinti hitére nézve. E tapasztalat valamely ponton megkezdődvén, beteljesedik Krisztusnak ama mondása: „A kinek van, annak adatik/' Minden újonnan nyert belátás és t ipasztalattal növekszik a hit az iránt is, a mi belátásunk és tapasztalatunk előtt még megfejtetlen titok. Hiszen más egyebekben is készek vagyunk hitelt adni annak, ki valamely körben mesteri kitűnőségét bebizonyitotta, még akkor is, ha állításait magunkévá tenni még nem birtuk. A ki tehát Krisztusban legalább azon legmagasb geniust kész elismerni, ki a vallásos életben és ismeretben eddigelé a legmagasb polcot érte el: nem kell-e már annak is készséggel birnia, hogy ott is, hol belátása és tapasztalatával nem követheti, ezeket ama mester belátása és tapasztalatinak alárendelje? De Krisztus maga is olyannak jelölte magát, ki nemcsak hallott és tanult az Atyától, hanem a ki látta az Atyát (Ján. 6, 45, 46), kinek átadattak mindenek, s kit titokteljes lényege szerint senki nem ismer, hanem csak az Atya (Máté 11, 27), kinek beszédi el nem múlnak, ha ég és föld elmúlik is (Máté 24, 36). E mellett egész följelenése félreismerhetlen meggondoltság és igénytelen fönség benyomásával van az emberre. Az tehát, ki Krisztus tudományának igazságát belátni és tapasztalni kezdte, mennyivel készebb lesz maga belátását és tapasztalatát oly tekintélynek nemcsak föltételesen, de föltétlenül alárendelni ?*) ——JO RÉGISÉG. JEGYZETEK a huszti helv. hitv. egyház jelenéről. A mult idők kárpitját szellőztetem, a megtörtént dolgokat irom le : ne vegye azért kihívásnak a mai korbeli más hitfelekezetü keresztyén. I. A templom és a Jószág: A huszti helv. hitv. egyház, azon — mondhatni — páratlan, egyháztestvérei közölt, hogy tagjai semmi fizetést nem szolgáltatnak a lelkésznek ; hanem 1848-ig a lipcsei és herincsei jobbágyok állal beszolgáltatott pénz és egyebek által tartatott fenn ; azóta pedig a földtehermentesitési öszveg 9430 frt o. é. szolgál alapul vagyis tökéül, mellynek kamatja az évi fizetés 420 frt o. é. Nevezett jobbágyok még dicső emlékű I-ső Mátyás király idejében 1479-ik évben adományoztattak az egyháznak illetőleg Presbyter Péter akkori Plebanusnak. A lipcsei 13 sessiót ajándékozták : Urmezei János két fiai Péter és Lázár, a herincsei jószágot pedig Vikárius László fiának Jánosnak özvegye Margit négy gyermekével, egy fiával Pállal és három leányával Erzsébet, Katalin és Apollóniával. Igy van ez azon Statutionalis eredeti oklevélben, melyet a leleszi Convent I-sö Mátyás király parancsából kiadott, melly igy kezdődik : „Omnibus Christi fidelibus presentibus pariter et futuris noticiam presencium habituris. Blasius prepositus et Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez. Salutem in omnium salvatore. Ad uni\ersorum noticiam harum serie volumus pervenire. Ónod nos literas Serenissimi principis domini Malhie dei gracia Regis Hungarie Bohém. etc. Introductorias et Statutorias nobis directas sumpma cum *) Ha a vallási nem pusztán egyén dolgának, hanem, a mint kell, társadalmi intézménynek tekintjük, akkor meg nem fogható, mikép lehet a biblia szabályozó tekintélyének megszüntetését csak kérdésbe is tenni, holott az joggal a ker. vallástársulatnak oly alapszabályzata gyanánt tekinthető, melynek megszüntetésével a keresztyénségnek is meg kellene okvetlen szűnnie; a confessiók, magok is a biblia alapján alakulván, ezt természetesen nem pótolhatják, pótolni nem is akarják és semmi egyébre nem valók, mint hogy feltüntessék, mikép értelmezték és kívánták értelmeztetni a község előtt a bibliát azok, kik a confessiót irták. Szabályozó tekintély tehát mindig csak a bibliái illeti, mely nélkül keresztyén társulat nem képzelhető. B. M. /Mq-MO 3, \ i I múltja- és