Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-04 / 1. szám

aetiséget ápolta, erősítette a bujdosók között. Általa 'x setétségben helyheztetett nép, láta nagy világosságot, s mennyei fény támadt azok felett, kik a halál árnyékának völgyében már már el­epedtek. Az Isten itt is megdicsőítette a maga erejét. De nem hagyta el Czelder Mártont, a magyar közönség sem. Minden kényszerítő parancs, ren­delet és adókivetés nélkül, folyvást gyűltek ez ideig az önkéntes adakozások fillérei oly mérték­ben, hogy az ügy a végeleséstől, s annak bajno­ka a véginség és leveretés gyalázatától, ez idő— szerint még megmentettnek tartható. Voltak egyes nagy lelkek, kik az ügyet, a maga fontos­ságának egész mivoltában felfogták, s ehezképest áldoztak is annak oltárán; volt gyülekezet, a mely mint ilyen is, kitünőleg gyakorolta a szeretet és pártfogás munkáját. Alig hiszem, hogy volna valaki közöttünk, ki így szólhatna most az ügyhöz és annak bajno­kához: segítettünk eddig, most már állj saját lá­bodra, s haladj és élj a hogy tudsz! Ez nem a dolog ösmeretének, s nem a keresztyéni szeretet­nek szava lenne. > A dolog természete mutatja, hogy a mold­va- és oláhországi protestáns magyarság. aligha juthat valaha, minden illető ponton azon helyzet­be, hogy magát saját erejével bízvást fent arthas­sa. A sors viharának örökös csapkodásai alatt állanak ezen hitfeleink ; csoportosulnak, majd szétzilálódnak és elenyésznek, mint a sivatag homok halmai a széljátékára. A viszonyokat kö­zelebbről és színről színre ösmerők állítják, hogy a magyarságnak s különösen a székelységnek a Dunafejedelemségbe való csoportos kiköltözését, meggátolni nem lehet. Kiköltöznek pedig az élet olyan korában, és oly viszonyok közt, melyeknél fogva az erkölcsi megromlás veszedelmének sokszorosan kivannak tétetve. Ezeket tehát vallási, erkölcsi és nemzetiségi tekintetben folyvást ápolnunk, kell ; ha ugyan azt nem akarjuk, hogy mindenestül elvesszenek. Pedig ,,a jó pásztor, ha száz juha vagyon és egy elve­szencl azok közül, elmegyen a hegyekre és meg­keresi az elveszett juhot, elhagyván a kilencven­kilencet ; és ha megtalálandja azt, inkább Örül azon, hogy nem a kilencvenkilencen , melyek el nem vesztek.4 4 Jól tudom, hogy saját szegény hazánkban s önnön egyházunk kebelében is, igen sok a szükség, a nyomor, az inség, melyeken mind ma­gunknak kell segítenünk. Bizonynyal nem kí­vánhatja józanul senki, hogy ezen saját közvet­len szükségeinket a moldva- és oláhországi mis­sio ügye miatt elhanyagoljuk; de viszont ettől sem lehet elfordulnunk, ezt sem lehet elhagynunk; mert igazán szólva, saját szükségünk ez is, és el­utasithatlan nemes kötelesség ennek ápolása ás fentartása is. Ha a dolog lényegére csak egy rövid pillan­tást vetünk is, meg kell felőle győződnünk, hogy a missio nem egyébb, mint az Ur ama parancso­latjának teljesítése: „menjetek el a széles világra és prédikáljátok az evangyeliomot minden teremtett állatnak,4 ' — s általában a keresztyén egyház­társadalom egyik nélkülözhetlen életnyilvánu­lása. A mely országos keresztyén egyház meg­elégszik azzal, hogy a keresztyéni ösmeretet és erényeket csak ő maga birja, és a maga kebelé­ben gyakorolja, s nem érzi szoros kötelességének és rendeltetésének azt, hogy ama kincseket ter­jessze és ápolja azok között is, a kik azokkal még nem bírnak: az valóban, igen szomorú helyzet­ben van. Miként minden valódi ösmeret és erény: ugy a keresztyénség is talentom, melylyel keres­kedni kell, égő szövetnek, melyet véka alá rejte­ni nem szabad. A keresztyénség elve, s az egy­ház mivolta magában hordozza azon rendelte­tést, miszerint neki nem csak élnie, hanem terjed­nie is kell éjjel és nappal, s meg kell hóditnia a világot. Mindezeket eleitől fogva érzette a keresz­tyén egyház. Innen van, hogy nincs jelenleg egyetlen egy oly országos protestáns s épen re­formált egyház sem Európában, a mely kitűnő nagy áldozatokkal, missiot ne tartana fen. An­gol, skót, hollandus, francia, helvét reformátu­sok, s más egyes felekezetek, mint pl. methodis­ták, baptisták stb, ezereket, százezereket áldoz­nak évenkint az evangyeliomnak idegen .földön való hirdetésére. Ne véld pedig azt egy percig sem, hogy mindezek népesebbek és gazdagabbak mint mi. A magyar reformált egyház, a száraz-1*

Next

/
Thumbnails
Contents